Világrekordot döntő autós vonulás Budapesten! Taxisblokád újratöltve! (szöveg és hangüzenet)

A taxisblokád 1990-ben a magyarországi benzinár-emelés elleni tüntetés volt, melynek során több ezer taxis és fuvarozó bénította meg három napra Budapestet és az ország több városát. A taxisblokád volt a demokratikus Magyarország első igazi nagy tömegtüntetése, a tüntetés során senki sem tudhatta, hogy fog reagálni az új államhatalom.

A helyzet ugyan súlyos volt, de mind a rendőrség, mind a honvédség vezetői kijelentették, nem kívánnak erőszakhoz folyamodni. Ennek az oka az volt, hogy a tömeg elérte a kritikus tömeget.


Most a 23 évvel ezelőtti blokádnál egy sokkal nagyobb autós vonulást terveznek Budapesten 2013. október 20-án. A cél egy sokkal nagyobb blokád elérése és a kritikus tömeg megvalósulása. Csak ez az egy lehetőség van Kásler Árpád szerint arra, hogy az államhatalom vegye észre a kifosztott embereket és cselekedjen azonnal érdekükben.

Ma már kijelenthető, hogy több millió ember életét keserítették meg a bankok. Az igaz, hogy ez nem a szerződés számát tükrözi, de a kezeseken, adóstársakon és a szülőkön és gyerekeken keresztül a fél ország érintett minden idők legnagyobb magyar átverésében, kifosztásában.
Kásler Árpád szerint: A világon a magyarokat verték át a legjobban a bankárok a és kiszolgálóik!
3 kormánynak volt lehetősége leállítani a nép kifosztását, de egyik kormány sem tett semmit.

Most ezért világrekordot döntő autós vonulás lesz 2013. október 20-án. Indulás az Ócsai Gettóból délelőtt 10 órakor.

Kiáll magáért és az igazságért? Jöjjön el azért, hogy elmondhassa, hogy ott voltam!

TÖMEGNYOMÁS NÉLKÜL NEM LEHET MEGÁLLÍTANI AZ EMBEREK ÉS AZ ORSZÁG KIFOSZTÁSÁT!
HALLGASSA MEG A FELHÍVÁST AZ ALÁBBI VIDEÓBAN!

Szólj hozzá

Hozzászólás