ÚJABB JOGI PROBLÉMÁK A DEVIZAHITELEKKEL! MEDDIG KÍNLÓDUNK MÉG EZZEL?

Előszó: A levél szerzője a címzett és mozgalmunk e-mail címe mellett, a Fidesz-KDNP koalíció, illetve az összes ellenzéki párt e-mail címére is elküldte az alábbi levelet. Kíváncsian várjuk a törvényalkotók reakcióját! (illene már törvényben, tisztességesen és véglegesen rendezni ezt a csalássorozatot). Ez a törvényalkotók feladata!

Oszd meg!

Tisztelt Főbíró Úr!

 

A devizaalapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatban felmerült újabb jogi kérdés  megválaszolásához elengedhetetlenül szükséges további kettőre feleletet adni, amelyek nélkül nem születhet megfelelő jogegységi határozat.




1) Ha jogszabály nem teszi lehetővé a forint más pénznemre (devizára) való átváltását, akkor hogyan maradhatnak érvényesek azon devizaalapú kölcsönszerződések, amelyekben a tárgy forintban került meghatározásra?

2) A bankok által naponta minimum kettő, de nem ritkán több jegyzett árfolyam esetén melyik tekinthető érvényesnek, ha az a kölcsönszerződésekben, illetve gyakran azok részévé váló üzletszabályzatokban egyértelműen nincs meghatározva?

Az első kérdést már többen is feszegették (pl.  itt), de muszáj hangsúlyozni és minél érthetőbben, részletesebben elmagyarázni, mert sajnos még jogász körökben sem világos mindenki számára. E kérdés megválaszolásához első lépésben a szerződéskötésekkor hatályban lévő 1959. évi IV. törvény Ptk. 231. § (2) kell idézni: „Más pénznemben vagy aranyban meghatározott tartozást a fizetés helyén és idején érvényben levő árfolyam (ár) alapulvételével kell átszámítani.”

A más pénznem a devizaalapú kölcsönszerződések esetén a CHF, EUR vagy JPY, amelyek a fizetés helyén (Magyarország határain belül található pénzügyi intézmények) lévő érvényes árfolyamok alapján magyar forintra átszámolhatóak, de csak akkor, ha az időpont egzakt módon meghatározásra kerül (lásd második kérdés kifejtése). Fordított esetben az átváltás nem lehetséges, mivel a HUF Magyarországon belül nem számít más pénznemnek (devizának), így annak svájci frankra, euróra vagy japán jenre való konvertálását nem engedi a nevezett jogszabály, és ilyen irányú átváltást más jogszabály sem tesz lehetővé.

Fontos kiemelni: a 6/2013. számú PJE határozat és a  Pfv.I.21.156/2015/5. számú Kúria ítélet egyértelműen kimondja, hogy a tartozás devizában keletkezik, így a kölcsönt felvevők abban adósodtak el, ami azt a látszatot kelti, hogy a Ptk. 231. § (2) mégiscsak alkalmazható, mivel ezek szerint más pénznemben (devizában) van a tartozás, amit a bank saját árfolyamán vált forintra. Ám a szerződés megszületésekor csak forint van feltüntetve a dokumentumban, deviza akkor még a láthatáron sincs, a más fizetőeszköz csak az utalás napján jelenik meg a könyvelésben. Vagyis a szerződés tárgya (forintösszeg) csak néhány nap vagy hét múlva kerül átváltásra idegen fizetőeszközre, és ehhez bizony a nem megengedett irányú átváltás (forint à deviza) szükségeltetik. Emlékeztetés továbbá a 6/2013 PJE III/2 második bekezdésére: „Az érvénytelenségi ok fennálltát mindig a szerződéskötés időpontjában kell vizsgálni”, amikor mint tudjuk, csak forint volt, deviza meg sehol.




Tehát a válasz: sehogy, ezek a devizaalapúnak mondott kölcsönszerződések érvénytelenek, méghozzá a kigondolásuk pillanattól kezdve, vagyis létre sem jöttek.

A második kérdés jogilag csak abban az esetben vizsgálható, ha a „teljesítés napján érvényes árfolyamra” jogszabály egyértelmű iránymutatást ad, de ennek hiányában a magyar nyelvtan szabályai, illetve a köznapi értelmezés felől közelíthető csak meg.

Mivel munkanaponként legkevesebb az egy jegyzés egy pénzügyi szervezet életében (pl. Magyar Nemzeti Bank), így aznap két érvényes árfolyammal rendelkezik, hiszen a jegyzés, illetve annak közzététele előtt van egy érvényes árfolyam, majd maga az új jegyzett árfolyam él tovább a nap folyamán, ami a második érvényes árfolyam azon a napon. [Ez csak abban az esetben nem lenne igaz, ha az egy jegyzésre hajszálpontosan mindig éjfélkor (00:00:00) kerülne sor, de mivel az MNB rendszerint de. 11 óra körül teszi ezt meg, a bankok pedig jellemzően a nappali munkarend során, ráadásul egy alkalomnál általában többször, így naponta egy érvényes árfolyamnál többel rendelkeznek. Ha egy bank egy nap két árfolyamot jegyez, akkor 3 érvényes árfolyama van, ha három jegyzést hajt végre, abban az esetben 4 az érvényes árfolyamok száma, és így tovább.]

[A Kúria honlapjáról eltávolíttatott ítélet indokolásában ez is szerepel (többek közt: 5. o. lap alja és 6. o.), ami nem megy szembe a 6/2013. számú PJE-vel, mivel ez a jogegységi határozat ezt a kérdést nem szabályozza!]

Tehát a válasz: mivel sem jogilag, sem pénzügyileg, sem nyelvtanilag nincs meghatározva, hogy a teljesítések napján mely érvényes árfolyam az irányadó, így lehetetlen megállapítani, hogy melyik alkalmazandó, vagyis ennek okán a folyósított kölcsön és a havi törlesztő részlet az ügyfelek számára mindvégig kiszámíthatatlan volt. Ebből pedig könnyen kikövetkeztethető, hogy a szerződések valójában létre sem jöttek.

Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: http://www.civilkontroll.com/newsletter/

Az első kérdés esetében el tudom képzelni a Bankszövetség elégedettségére történő jogi csűrést-csavarást. Például első körben azt, hogy a forintról devizára váltást tulajdonképpen törvény nem tiltja, így az megengedett. [Ha törvény a szerződéskötés kapcsán valamit nem tilt, akkor azt elvileg szabad: 1959. évi IV. törvény Ptk. 200. § (1)] Viszont a Kúria a 2/2014. számú PJE határozatával a pénzügyi intézetek által alkalmazott árfolyamok helyett az MNB középárfolyamát mind eladás, mind vétel tekintetében a szerződések részévé tett, méghozzá úgy, hogy mindkét esetben a fentebb említett Ptk. 231. § (2) alkalmazását követeli meg, ami forint àdeviza irányú átváltást nem tesz lehetővé. Ez az óriási ellentmondás pedig válaszút elé állítja a bírákat:

a) belátják a jogszabály – ez esetre vonatkozó – alkalmazhatatlanságát, így az összes olyan devizaalapú kölcsönszerződés érvénytelen, amelyikben a kölcsön összege (tárgya) forintban van meghatározva;




b) a most készülő jogegységi határozattal módosítják a „nyelvbotlást”, viszont annak beláthatatlan jogi következményei lennének, hiszen a DH törvényeket alapjaiban rengetné meg.

A második ponthoz nem lehet jogi eszközökkel nyúlni, ugyanis a józan paraszti ész érvei ellen a jogtudomány teljesen tehetetlen. Bár előre látom, hogy a DH törvényekre, elsősorban a 2014. évi XL-esre hivatkozva az kerül kifejtésre, hogy tulajdonképpen akaratlanul azzal e kérdés is rendezésre került. (Ugyanis a DH törvények szerint az MNB középárfolyama lépett a bankok által alkalmazott árfolyam helyébe.), Igen ám, csakhogy a kutya ott van elhantolva, hogy a törvényalkotó ugyanazt a hibát követte el, mint a pénzügyi intézmények. A 2014. évi XL. törvény 3. § (2) szintén érvényes árfolyamot fogalmaz meg, és mivel az MNB egy munkanapon napközben egy alkalommal jegyez, majd tesz közzé árfolyamot, így ezeken a napokon két érvényes árfolyam van, és a törvény nem határozza meg, hogy melyik a mérvadó. Ennek okán az összes banki elszámolás érvénytelen, akárcsak a devizaalapú kölcsönszerződések!

Gyanítom, hogy a bírák között felmerült kérdés megválaszolásakor a fenti kényes pontokat negligálja a Kúria, viszont akkor folytatódik a bíróságokon a neverending story, amely során  továbbra is „fegyverként” alkalmazhatók a számos többi mellett.

Mindenesetre nagy izgalommal várom a legújabb, „devizahitelesek” ügyében megszületendő jogegységi határozatot!

Legyen igazság!

Egy "deviza"károsult

Ui.: Nem nonszensz, hogy amely pénzügyi intézményekről jogerősen megállapította a bíróság a tisztességtelenséget, azokra bízta, és azoktól várta az összes hatalmi ág és az MNB a korrekt elszámolás elkészítését?

Szólj hozzá

Hozzászólás