ÚJABB DEMONSTRÁCIÓRA KÉSZÜLNEK A DEVIZAKÁROSULTAK

Kártérítést követel a devizahiteleseknek a Nem adom a házamat mozgalom.

  • Googleplus
  • Youtube

Vezetőjük, Póka László a Lánchíd Rádiónak azt mondta: amíg a helyzet nem rendeződik, le kell állítani a végrehajtásokat. Petíciót adtak át az Igazságügyi Minisztériumnak, mert szerintük a kormány csak a bankokkal tárgyal, pedig azok kifosztották az országot. A Nem adom a házamat mozgalom három hét múlva újabb, útlezáró demonstrációt tart.

FONTOS! Kedves olvasók, „devizahitelesek”! A Honlapunkon illetve Facebook oldalunkon is folyamatosan tájékoztatni fogunk Titeket az Államperrel, és más ügyekkel kapcsolatos friss hírekről. Kérjük, hogy segítsd a munkánkat azzal, hogy a Facebook oldalunkra meghívod az ismerőseidet, illetve ide kattintva feliratkozol a hírlevelünkre is. Nemzeti Civil Kontroll.

Beszédes a csend…

Több károsultnak is feltűnt, hogy miután maguk a bankok az elszámolás során hiteles adatokat szolgáltattak az éveken át tartó, általuk elkövetett csalásokról, most a „devizások” korábbi érdekvédői (elsősorban ügyvédek) mégis csendben vannak. Sem a kártérítéseket, sem pedig a csalás miatti feljelentéseket nem szorgalmazzák, inkább hallgatnak. Mi lehet ennek az oka?

  • Googleplus
  • Youtube

Szólj hozzá

Hozzászólás