ÚJABB BANK NYERT PERT RÉSZLEGESEN AZ ÁLLAM ELLEN-avagy nemakarásnak nyögés a vége

Újabb bank nyert pert részlegesen az állam ellen-avagy nemakarásnak nyögés a vége

 

Részlegesen megnyerte a magyar állam ellen indított devizahiteles pert az UCB Ingatlanhitel Zrt., a Fővárosi Törvényszék csütörtökön kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítélete szerint egyes időszakokban megfeleltek a tisztességesség kritériumainak és így tisztességesek, érvényesek voltak a pénzügyi vállalkozás által rögzített általános szerződési feltételek (ászf).

 



A bíróság ítélete szerint a pénzügyi vállalkozás által megfogalmazott és érvényes ászf 2010. január 1-jétől, majd 2010. február 1-jétől tartalmazta, hogy az UCB az ügyfél által fizetendő díj- és költségtételek mértékét jogosult évente egyszer a KSH által közzétett éves átlagos infláció mértékében egyoldalúan, az ügyfél számára kedvezőtlenül módosítani a KSH közzétételét követően, függetlenül attól, hogy a kölcsönszerződést mely napon írták alá, és függetlenül a kamatperiódus fordulónapjától.

A bíróság megállapította azt is, hogy 2010. november 5-től már ezt megtoldották egy további mondattal, mely kimondta: azon díjak illetve költségek esetén, amelyek olyan szolgáltatásokhoz kapcsolódnak, mint például a földhivatali eljárás, amelyet az UCB-n keresztül fizetik meg a fogyasztók, de annak árát nem az UCB határozza meg, a díjak, illetve költségek mértékének változtatására vonatkozóan az UCB a külső szolgáltatók árváltoztatását továbbhárítja az ügyfélre.


Később, a pénzügyi vállalkozás által 2012 április 1-jétől 2014-től közzétett ászf-ek tartalmazták ezeket a kikötéseket. – MTI

Szólj hozzá

Hozzászólás