TŐZSDÉN KÍVÜLI DEVIZA HATÁRDŐS ÜGYLET

TÖZSDÉN KÍVÜLI DEVIZA HATÁRDŐS ÜGYLET

OSZD MEG EZT A CIKKET MINÉL TÖBB ISMERŐSÖDDEL!

Felettébb érdekes összefoglaló "Perverz banki innovációk nyomában".. címmel, a bankok deviza alapú hiteleiről új szemszögből, szakmai, de mégis közérthető nyelvezeten.
 
A bankok a devizaalapú hiteleket összemossák a deviza-nyilvántartású hitelekkel, mintha ezek mind deviza alapú hitelek lettek volna. Holott a hitel nyújtásának a feltételei és következményei, a pénztőke e két formája esetén eltérőek, hatásukban ellentétesek.

Ha a bank deviza (más banktól kapott devizakölcsön, vagy saját deviza-vagyona, deviza betétjei) mérlegen belüli forrás terhére nyitja meg az adós pozícióját Ft-hitel formájában (egy számlán), akkor a hitel forrása egyszeri devizaügyletből származó devizaátváltásból származó Ft-hitel. Ekkor az adós Ft-ban is, devizában is törlesztheti a részleteket, és a devizakonverzió valóságos, és csak a törlesztő részletre vonatkozik. A deviza drágulása csak az aktuális törlesztő részletre vonatkozik, a kamatok a deviza saját jegybanki kamatához igazodik.

A bank saját devizaadósságot nem görget maga előtt a teljes devizatartozásra vonatkozóan (ahogyan a deviza nyilvántartású (deviza alapú) hitelnél a befektetésre erre rákényszerül). A devizaforrás esetén a Ft vagy stagnál, vagy erősödik az ilyen devizával szemben, ahogyan az a devizahitelek kihelyezésekor történt is.
 
Ebben az esetben (valós devizaforrás esetén) azonban a bank kockázata valóságos, és jelentős, mert maga is devizával tartozik a saját törlesztése, elszámolásakor. Ezért ilyen esetben az adóskockázatot is alaposan elemzi, mert az adós teljesítő képessége a hosszú távú jogviszonyban egyben a bank kockázata is!
 
Más a helyzet a szintetikus deviza („forrású”), a lánykori nevén deviza-nyilvántartású hitel esetén, mert ekkor a deviza, és a devizatőke jellege egészen más. Annyira más, hogy nem is forrás. Hanem eszközzel végzett banki ügylet. Csak megjegyezzük, hogy a magyar jogban nem típusszerződésként, csak szokásból elfogadottan létezik, de jogellenes ezért, míg az EU jogában szabályozott szigorúan ez az ügylet!
A számvitel szabályai szerint sem forrás az ilyen deviza, hanem eszköz.
 
Ennek alapján a deviza-nyilvántartású hitel során devizaforrás nem szükséges az ilyen hitelnyújtáshoz, a hitelnek azonban elengedhetetlen feltétele az ilyen devizaeszköz kezelése egy befektetés formájában. A bank ezt az eszközt úgy állítja elő, hogy a szerződés szerint az adós számára megnyitott Ft-hitelszámla mellett az adós nevére és adataival, a hitelszerződésre, és a hiteltörlesztési vállalására, és a hitelfedezeti ingatlanra való tekintettel, a Ft-hitelkerettel összegében megegyező, vételi árfolyamon számolt devizaösszegre egy devizatőke nyilvántartási számlát nyit. ( Ez a számla, forgalma, léte nem csak az adós, de a bíróságok és a közbeszéd előtt is titkos pénzügyi eszköz.)
 


Léte azonban a szerződésből eredően és néhány ügyben a bank által is feltártan bizonyított. A szerződés szerint a bank devizában tartja nyilván az adós tartozását: a bank pedig ezt csak devizaszámlán teheti, és mérlegen belül. Könnyen belátható, hogy a bank így ugyanazt az adósságot kétszer tartja nyilván a szerződés aláírásakor, egyszer Ft-számlán, és devizában ugyanazt, egy devizatőke-nyilvántartási számlán. Mindkét számla fedezetlen, és forrás nélküli még ekkor. A bank ezt azért teszi, mert az adósnak ezzel a számlájával, mint pénzügyi eszközzel befektetést fog végrehajtani, hogy a hitelviszonyt létrehozhassa, amely feltétele annak, hogy (ezektől a pénzektől, eszközöktől független pénztárából) kölcsönt adhasson. A bank ugyanis nem a vagyonából, a zsebéből ad kölcsön, hanem hitelviszony keretében „teremti meg” a pénztőkét, aminek terhére a pénztárából bankjegyet, könyvelt pénzt ad kölcsön az adósnak. A hitelviszony léte a pénztőke teremtése, természetesen a bankjegy nem ez a tőkepénz, ezért nem is ezt adja kölcsön, hanem pénzeszközt, mondhatnánk a pénztárból.
 
A szintetikus deviza, a deviza-nyilvántartású hitel esetében egy könyvelési folyamat, és befektetés, az ügyfél tudta és beleegyezése nélkül, az ügyfél devizatőke-nyilvántartási számlájával. A valóságban az ügyfél maga ad deviza-eszközt a banknak ahhoz, hogy a bank a hitelviszonyt a kölcsön érdekében létrehozza. A bank ugyanis az adós devizatőke-nyilvántartási számláját kiviszi mérlegen kívülre. Így a mérlegben már csak egy Ft-hitel tartozás van. Ezzel a bank a saját kockázatát kezelte azzal, hogy a mérlegen belül sem az adósnak, sem a banknak fedezetlen, forrás nélküli devizakötelezettsége nincs.

Ezt a devizaszámlát a bank elismerteti a partnerbankjával (amely euróban gyűjti a betéteket) egy devizaszámla összegével megegyező euro számlával akként, hogy egy befektetési üzletet (swap) köt vele, az ügyfél számlájával. Ezt a kereskedelmi bank csak azért teheti meg, mert az ügyfél hitelszerződését (a forrásköltségekre vonatkozó részében) a devizaswap befektetésre szóló megbízásként, a hiteltörlesztési vállalását hosszútávon, a devizaszámla egyösszegű kifizetéseként az időszakos üzlet lezárásának esetére, és a hitelfedezeti jelzálogszerződést ingatlanra, a deviza-befektetés fedezeteként „értelmezi”. Erre a banknak sem joga, sem alapja nincs azon kívül, hogy más országokban ezt szabályozottan megteheti az adós tudtával. Magyarországon pedig befektetővel egy befektetési szerződés keretében. Ami a deviza-nyilvántartású hitelek esetében (mivel a léte sem nyilvános), nem teljesülhetne.
 
A mérlegen kívül a két bank, a hitelnyújtó kereskedelmi bankunk, és partnerbankja, természetesen tudja, hogy ez a rövid lejáratú befektetés az ügyfél számlájával jogellenes, de a feni „értelmezésüket” jogszerűnek és szokásos, innovatív banki műveletnek értelmezik. A két számla eltérő devizanemének, az összegre vonatkozó kamata különbözetét, és a kereskedelmi bank által a partnerbank részvételéért fizetendő díjazást úgy számolják el, hogy egy rövid távú üzletben egy későbbi időszakra a devizák kamataiban előre megállapodnak, és az időszak végén elszámolnak a kamatkülönbözettel, és a díjjal. Ennek költségei az adósra közvetlenül nem számolhatók el, ezért a bank az adóstól a devizaárfolyam emelkedéséből, és a kereskedelmi árrés (árfolyamrés) hasznából fedezi. Ezzel a bank a saját devizaszámla kockázatát (ami a teljes adósi tartozás ekként való görgetésével, bár mérlegen kívül, keletkezik „kezeli”. Ezzel azonban, az adós tudta nélkül, az adós devizakockázatát a bankja maga állítja elő! Később leírjuk, hogyan.
 
Ezt követően a bank a partnerbank euro-számlája, vagy más forrása terhére, de a swap ügyletre tekintettel, euróból átváltott Ft-ot kap kölcsön és a mérlegbe bekönyveli egy pillanatra. Ezzel az adós Ft hitelszámlája a mérlegen belül Ft-forrással fedezett lesz. A bank ezt is kiviszi mérlegen kívülre és az adós devizatőke-nyilvántartási számláját és ugyanezzel az összeggel fedezetté teszi. Így az adós teljes tartozása mérlegen belül könyvelt fedezettel, és devizatőke-nyilvántartása is fedezettel lett ellátva a könyvelésben. Ekkor zárják a swap befektetést, és az adósnak kifizethetik a hitelkeret terhére a Ft-kölcsönt a pénztárban, vagy átutalással könyvelhetik a kifizetését. Ez a szintetikus deviza előállítás, és a szintetikus devizával ellentételezett Ft-hitel első lépése. Ez a deviza nyilvántartású hitel. Az adós számláival végzett innovatív banki tevékenység és trükk.
 
Mi ezzel a baj?

 

Az adós eszközével, számlájával végzik a tudta, beleegyezése nélkül, mindezekről és hatásairól az adós nem tud.
Befektetői pozícióba helyezi a bank az adóst, annak tudta, beleegyezése nélkül, mindezekről és hatásairól az adós nem tud.

A bank a saját virtuális devizakockázatát ezzel kezeli, likviditást állít elő, hogy korlátlan számú hitelt nyújtson valós kockázat nélkül, a valóságtól elszakadva, de az adós valós kockázatát előállítva, tudta, beleegyezése nélkül, mindezekről és hatásairól az adós nem tud.

A bank a tartós hiteljogviszony idejére, szüntelenül megkötendő és másik „bennfentes” bank közreműködését igénylő befektetéssel tarthatja fenn ezt a hitelviszonyt. Ellenkező esetben tönkremegy, mert a hitelszámlának van hosszú távú fedezete részletekben, de a devizaszámlának nincs. És ha a mérlegébe vissza kell hoznia a deviza-nyilvántartást, akkor az addig elkerült forrásteremtésről gondoskodnia kellene, de erre tőkéje, ilyen nagy adósságállományhoz nincs.

A bank és a bankrendszer így az adósai (önkormányzat, vállalkozás, fogyasztó) teljes devizatartozását egyszerre kénytelen a befektetésben maga előtt görgetni, és szüntelenül megújítani, a hitelek futamideje alatt.
Partnerbank híján a szintetikus deviza ilyetén előteremtése lehetetlenné válik, miközben minden ilyen hitelszerződésnek ez nélkülözhetetlen feltétele, miközben:
ez azt is jelenti, hogy a bank maga állítja elő a menekülő devizák (CHF, YEN, olykor EURO) drágulását a Ft-hoz képest, az ilyen piacot fedező USD, és az ügyletben részt vevő EURO esetében azzal, hogy a piacon állandóan, a teljes országos devizahitelből származó  devizaadósságot forintért újból, és újból könyvelten meg kell vásárolni. Ennek eredménye, hogy a kurrens devizák megdrágulnak a Ft-hoz képest. Nem a Ft romlik, hanem a swap devizái drágulnak.
Ezért a futamidők végéig ez fent sem tartható konstrukció, mert leminősíti a bankot, a partnerbankot, az országot, az ország adósságát, és az országkockázati felárat is EZ megdrágítja.


Mert 2004. után, ennek a deviza-nyilvántartású hitelállománynak, a valóságban szintetikus devizával ellentételezett Ft-hitel állománynak a bevezetése után a bankoknak kellett azzal számolnia, hogy ez az „A” terv, a rövid lejáratú swapokkal ellentételezett Ft-hitelek nem fognak a futamidők végéig fennállni, a devizadrágulás miatt az adósok ellehetetlenülnek, és a partnerbankoknak nem lehet elég díjat fizetni, hogy piaci alapon bennmaradjanak az üzletben és a magyar devizaswapokban részt vegyenek, elismerjék a devizaszámlákat egy befektetésben.

Volt, és kellett lenni egy „B” tervnek, amit a bankoknak előre kellett tudniuk, különben a tönkremenetelőkkel, rövid távon számolniuk kellett. Ez a „B” terv az, amikor az IMF 3 napon belül az EURÓPAI KÖZPONTI Bankon keresztül euróval látta el a MNB-ot a „devizahitelesek” valójában a devizahitelező bankok megsegítésére, és a MNB lépett valamennyi partnerbank helyébe, 2008. november 1. után. Innentől a swapok díjai jelentősen megemelkedtek, a csúszóleértékelés eltörlése miatt már 2008. nyarától a devizaárak elszabadulhattak, és minden készen állt arra, hogy az adósok tönkre menjenek.
A banknak ugyanis nem érdeke a hosszú távú „deviza-nyilvántartású” hitelek fenntartása, és a befektetések kényszerű maga előtt görgetése. Éppen ellenkezőleg. Az az érdeke, hogy a szerződés felmondásával, de szerződéses, sokszor kényszerhitelezett büntető kamatokkal terhelt, plusz késedelmi kamatokkal, lényegében egy összegben lejárttá tegyék az adós tartozását a szerződések felmondásával.

Ezzel az adós leértékelődött ingatlanház, szerződésen kívüli, de szerződéses kötelezettségekkel előállítja az adósai egyösszegű tartozását anélkül, hogy maga előtt kellene görgetni a költséges és kényszerű devizamegújítási kényszerét. Ezeket ugyanis az adós tartozásával faktoráltatja, a deviza-nyilvántartást pedig a hitelviszony megszűnésével, forrás nélkül, kivezetheti a könyvéből. Nincs mit nyilvántartania a szerződés megszűnése után.

Ha az adós galádul tovább fizet, és a szerződés nem mondható fel, addig a banknak a haszna csökken, mert tovább kell görgetnie a devizaswapokat. És a kamatokat, díjakat sem emelheti a végtelenségig. (Bár ennek szerződésbeli akadálya úgy szólván nincs.)
Minderre az adósnak szerződési akarata nem volt, mert ezekről, Magyarországon nem tájékoztatta a bankja, a kockázata sem volt lényeges a banknak, így nem is elemezte, mert nem volt cél az ilyen hitelek futamidő végéig való fenntartása, de nem is volt lehetséges.

Az IMF hitel szükségszerű volt, a „B” terv szerint, mert ellentételezni kell a teljes magyar deviza-adósállományt. Ennek terhei nem csak a devizahiteleseket, hanem minden magyar polgárt, vállalkozást, önkormányzatot sújtották, így mindenki megfizette a banki kreatív, és innovatív rendes működés árát.

A fejtegetés elején írt első FX-swap zárás után a futamidő végéig kellett volna a banknak, bankoknak ezt a befektetést végezni, ami kizárt, hogy működött volna annak kockázatai miatt. Azonban az adós, a befektetés szabályai szerint, nem szállhatott ki a befektetői pozíciójából, mert a hitelviszonyhoz kapcsoltan, annak futamidejéig befektetői pozícióba helyezte a bankja a tudta, beleegyezése nélkül, mindezekről és hatásairól nem tudva.

Csak megjegyezzük, hogy a nem jelzálogalapú hitel esetén, deviza-nyilvántartási számla sincs, mert jelzálog fedezet nélkül az FX-swap sem hajtható végre. Így az ilyen hitelek nem deviza nyilvántartásúak, mert nincs devizaforrás sem, és devizatőke-nyilvántartási számla sem. Ezek nem swapolhatók, szintetikus deviza „előállítás” sem történik. A valóságban a trükkje a banknak az, hogy a jelzáloghiteleknél előállított árfolyamhasznot bónuszként olyan szerződéseknél is learatták az adósokon, ahol a Ft hitelnek sem devizaforrása, sem szintetikus deviza-ellentételezése nem volt.  Így a számvitel szabályainak sem felelnek meg az ilyen deviza ”feljegyzések” mint adósságok. Ezek még a jogszerűség, még a szokásosnak nevezett innováció kategóriájába sem sorolhatók. Egy másik jogág viszonyai, és törvényi tényállásai valósultak meg. – Hírhatár

Szólj hozzá

Hozzászólás