TÖBB SZÁZEZER EMBER KERÜLHET AZ UTCÁRA

TÖBB SZÁZEZER EMBER KERÜLHET AZ UTCÁRA

A nagy kérdés – most jön a feketeleves sok hitelesnek? 100 ezer család lakását viheti a bank – írja a Blikk.

  • Facebook
  • Googleplus
  • Youtube
  • Twitter

Azt jól láthatjuk, hogy az eddigi mentőcsomagok adósok tömegein nem tudtak segíteni, s nem úgy tűnik, hogy a jövőben megoldódna a már bedőlt hitelesek sorsa.

A bankok elszámoltatásával Orbán Viktor miniszterelnök szerint a kormány „elment a falig", vagyis újabb jelentős segítség aligha várható. Ez sajnos már csak azért is így van, mert a kormány nevében Orbán Viktor miniszterelnök az EBRD-ve kötött megállapodásában az alábbi pontok is szerepelnek:



  • "Az ingatlanárverések és kilakoltatások további szigorításától tartózkodni kell.
  • A már létező, a bajba jutott hitelesek ingatlanjainak megvásárlására vonatkozó programot ki kell bővíteni és a bekerülési feltételeket pedig lazítani kell.
  • A kormány azt is megígérte, hogy a Bankszövetséggel való egyeztetés, sőt, a szervezet jóváhagyása nélkül nem fog új jogszabályokat hozni a magáncsődre és a banki ügyfelek visszamenőleges szerződésmódoítására vonatkozóan."

TOVÁBBI RÉSZLETEK IDE KATTINTVA OLVASHATÓK.

Sajnos a devizakárosultak közül bőven vannak még, akiknek fogalmuk sincsen róla, mit hoz a jövő. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint tavaly év végén 115 ezer olyan jelzáloghiteles volt, aki legalább 90 napja nem törlesztett, vagyis szerződésüket nagy valószínűséggel felmondták a hitelintézetek. Velük kapcsolatban a jegybank alelnöke, Balog Ádám a múlt héten egy konferencián azt fejtegette: mintegy 100 ezer hitelesen a jelenlegi lehetőségek sem segíthetnek, tehát belátható időn belül ennyi ingatlan kényszerértékesítésére kerülhet sor.

FONTOS! Kedves olvasók, „devizahitelesek”! A Honlapunkon illetve Facebook oldalunkon is folyamatosan tájékoztatni fogunk Titeket az Államperrel, és más ügyekkel kapcsolatos friss hírekről. Kérjük, hogy segítsd a munkánkat azzal, hogy a Facebook oldalunkra meghívod az ismerőseidet, illetve ide kattintva feliratkozol a hírlevelünkre is. Nemzeti Civil Kontroll.

Sok hiteles teljesen elkeseredett, hiszen nemcsak az eddigi „adósmentő" akciókban csalódtak, de a banki elszámoltatás sem nyújtott számukra reményt.

Arról nem is beszélve, hogy bár a bankok a kiküldött értesítőkben saját maguk ismerték el a tisztességtelenül felszámolt összegeket (csalás), a beismeréseket mégsem követte büntetőjogi szankció.

Az autószerelő Kerékgyártó Lászlónál (53) két éve bármelyik nap kopogtathat a végrehajtó.

– Megvédem a házam az életem árán is! Csak a testemen keresztül fog ide bejutni bárki – jelentette ki László, aki 2007-ben 24 millió forint hitelt vett fel óbudai ingatlanára.

– A törlesztőrészlet a kezdeti 123 ezerről 271 ezer forintra nőtt, és 2013-ban már nem tudtuk fizetni. Hiába próbáltunk egyezkedni a bankkal, felmondták a hitelszerződést. Azóta hetente járok a közjegyzőhöz, hogy megtudjam, kiállították-e már a végrehajtási záradékot. Ha igen, azonnal megtámadjuk bíróságon, és kérjük a végrehajtás megszüntetését – magyarázta László, akin még 45 milliót követelnek. Kerékgyártóék így több évet nyerhetnek, hiszen amíg per alatt van az ügy, felfüggesztik a végrehajtást. Hogy az­után mi lesz, azt László sem tudja.



A hitelesek helyzetét az is súlyosbítja, hogy év elején megszűnt a korábbi kényszerértékesítési kvóta. Ez azt írta elő, hogy a bankok a bedőlt hitelesek laká­sainak csak 2-5 százalékát verhették dobra negyedévente.

– Százezer adósnál bármikor kopogtathat a végrehajtó – mondta Lénárd Mariann, a Banki Hitelkárosultak Egyesületének főtitkára.

– Ők elsősorban az időt húzhatják, ha meg akarják tartani a lakásukat. A banki elszámolás után azok, akik nem elégedettek, a pénzügyi békéltető testülethez fordulhatnak, majd pereskedhetnek a bankkal, addig pedig a végrehajtást felfüggesztik.

Kérdeztük a kormányt is, terveznek-e bármilyen újabb mentőcsomagot, de a gazdasági tárcától csak azt a választ kaptuk, a kabinet folyamatosan vizsgálja a nehéz helyzetbe került adósok helyzetét. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a héten úgy nyilatkozott: a bedőlt adósok lakásait felvásárló állami Nemzeti Eszközkezelő forrásait kell bővíteni. 

  • Facebook
  • Googleplus
  • Youtube
  • Twitter

Szólj hozzá

Hozzászólás