TÁJÉKOZTATÁSI KÖTELEZETTSÉG ELMULASZTÁSA

Erzsebet Szalagyi – Facebook

Tájékoztatási kötelezettség elmulasztása

Rövid előszó: a cikk címe nem teljesen pontos, nem fedi leljes egészében a valóságot! Mondjuk úgy, hogy rendkívül finoman vázolja az igazságot. Ugyanis -mint alább kiderül, nem a tájékoztatási kötelezettség elmulasztásával van a probléma, hanem úgy tűnik, hogy a szakmailag felkészült Bankszövetség, és a pénzintézetek által elkövetett szándékos félretájékoztatásról.


A Hpt. 203. § (6), és (7), valamint a Ptk. 205. § (3) bekezdésében előírt tájékoztatási kötelezettség betartásának elmaradása miatt, valamint állapítsa meg, hogy a Felek a szerződést a pénzintézeti tájékoztatási kötelezettség elmulasztása mellett kötötték meg. 
A Ptk. 200. § (2) bekezdése értelmében a megkötött szerződés semmis.




A pénzintézetek nem tájékoztatták a kölcsönfelvevőket a következőkről:
– 2004 Július Dr. Jean-Pierre Roth Svájci Jegybank Elnökének figyelmeztető levele Dr. Járai Zsigmond MNB Elnöknek.

– 2004 októberében a Budapesti Értéktőzsde üzletpolitikai igazgatója Dr. Végh Richárd egy tanulmányában feketén-fehéren leírta, hogy 2012 decemberében 256.10 HUF lesz egy CHF.
– 2005-ben az IMF figyelmeztető levele Dr. Veres János pénzügyminiszternek!
A Bankszövetség mindezek tudatában kiadott egy tanulmányt 2006 januárjában, hogy nem kell félni a deviza alapú hitelektől, a magyar gazdaság robog, és nem kell tartani nagymértékű árfolyamkockázattól. (FÉLRETÁJÉKOZTATÁS, TÉVEDÉSBE EJTÉS ?)

Ezen információk nem szerepeltek egyetlen egy kockázatfeltáró nyilatkozatban sem. Ha a hitelfelvevőknek a bankok tényleges felvilágosítást adtak volna, amit Ők teljes egészében ismernek a bizonyítékok alapján, akkor jelen pillanatban nem tartanánk 4300 öngyilkosnál és több százezer elárverezett ingatlannál és mind egészségileg, egzisztenciálisan tönkrement családoknál.

A 2005-ben bevezetett, úgynevezett „kockázatfeltáró nyilatkozatok”, amit a bankok aláírattak az emberekkel arról, hogy az illető vállalja a devizahitel kockázatát, tartalmilag teljesen alkalmatlanok arra hogy pénzügyekben járatlan emberek számára világossá tegyék, hogy milyen kockázatot vállalnak egy deviza-alapú hitel felvételével.

loading…


Tehát a bankok bár a formai előírásoknak megfelelően aláírattak egy ilyen nyilatkozatot az ügyfelekkel, a nyilatkozatok tartalma miatt azonban ezek az emberek valójában nem lettek tájékoztatva a kockázatokról. Olyan szövegű tájékoztatásra lett volna szükség, amely alapján az aláíró képes lenne öt mondatban összefoglalva elmondani, hogy milyen kockázatot is vállalt.

A bankokat nem érdekelte az, hogy elmagyarázzák az embereknek, hogy mi is az az árfolyamkockázat. A bankokat csak az érdekelte, hogy formailag megfeleljenek az előírásoknak, úgymond minden „le legyen papírozva”. Forrás: Facebook.




FONTOS! Kedves olvasók, „devizahitelesek”! A Honlapunkon illetve Facebook oldalunkon is folyamatosan tájékoztatni fogunk Titeket az Államperrel, és más ügyekkel kapcsolatos friss hírekről. Kérjük, hogy segítsd a munkánkat azzal, hogy a Facebook oldalunkra meghívod az ismerőseidet, illetve ide kattintva feliratkozol a hírlevelünkre is. Nemzeti Civil Kontroll. 

loading…


Szólj hozzá

Hozzászólás