Dr. Szepesházi Péter, Nemzeti Civil Kontroll, devizahitel, Minden deviza alapú hitelt forint alapú hitelnek kell tekinteni

Minden deviza alapú hitelt forint alapú hitelnek kell tekinteni

Alább a Hírklikk beszámolóját olvashatod. Szepesházi Péter: az EU Bíróság kimondta, hogy minden deviza alapú hitelt forint alapú hitelnek kell tekinteni. A Luxemburgi Bíróság napokban hozott ítélete új alapokra helyezi a devizahitelesek ügyét. Igaz, hogy egy lengyelországi eset kapcsán hozták meg a négy pontból álló döntést, mivel azonban ezt az EU Bírósága tette, így minden…

RÉSZLETEK
Balog István, Jogállamért egyesület, deviza, hitel, Nemzeti Civil Kontroll, Deviza hitelesek ügye mindenképpen megoldást igényel!

Deviza hitelesek ügye mindenképpen megoldást igényel!

Balog István- Jogállamért Egyesület, elnök 1.) A kölcsön igénylésének menete: Elment a fogyasztó a pénzintézethez, és kért egy bizonyos összegű forintot céljai megvalósításához. Benyújtotta a kért dokumentumokat, mely alapján a pénzintézet  hitelbírálati szakemberei el végzeték a hitelbírálati eljárást. 2.) A hitelbírálati eljárás döntése alapján, a fogyasztót alkalmasnak találtak a kockázat mentes kölcsön kihelyezésére. Így jöhetett létre…

RÉSZLETEK
A DEVIZAVÉDELMI AKCIÓTERV.

A DEVIZAVÉDELMI AKCIÓTERV.

A DEVIZAVÉDELMI AKCIÓTERV. Bár a hitelfelvevő minden hónapban befizette a törlesztőrészletet, mégis a tartozását követeléskezelők, és mások is "halaskofaként" adták, vették.   Ilyen és ehhez hasonló esetek megtörténhetnek Magyarországon??? IGEN, meg is történnek! Kik a felelősök??? A kormánynak fel kellene végre ismernie, hogy az úgynevezett devizavédelmi akcióterv nem sok embert mentett meg, ráadásul a végrehajtók…

RÉSZLETEK
A deviza károsultat az árfolyam kockázat nem terheli, a már befizetett többlet összeg visszajár

A deviza károsultat az árfolyam kockázat nem terheli, a már befizetett többlet összeg visszajár.

A deviza károsultat az árfolyam kockázat nem terheli, a már befizetett többlet összeg visszajár. [good_old_share] Dr. Budaházi János ügyvédi iroda…Megúszható az árfolyamkockázat – A bíróságoknak nem szabad a fogyasztóval szemben túlzottan magas elvárásokat érvényesíteni, figyelemmel kell lenni arra, hogy a felek között „információs egyensúlyhiány” áll fenn…   Lombard Pénzügyi és Lízing Zrt. ellen jogerős nyertes…

RÉSZLETEK
OTP FIZET, MINT A KATONATISZT! SEMMISEK A "DEVIZA" SZERZŐDÉSEK!

OTP FIZET, MINT A KATONATISZT! SEMMISEK A “DEVIZA” SZERZŐDÉSEK!

OTP FIZET, MINT A KATONATISZT! SEMMISEK A "DEVIZA" SZERZŐDÉSEK! [good_old_share] Ha a bankok a kockázatokkal kapcsolatban nem tájékoztatják megfelelően ügyfeleiket a szerződések megkötésekor, akkor semmisek a szerződések. Ez egyértelmű…a horvátoknál, és számos más Európai Uniós országban. Olyan országokban, ahol komolyan veszik a fogyasztóvédelmi jogokat és a saját állampolgáriakat. Komolyabban, mint a bankárokat és a bankok…

RÉSZLETEK
"DEVIZA"-ÁRFOLYAM. SORSDÖNTŐ ÍTÉLET VÁRHATÓ.

“DEVIZA”-ÁRFOLYAM. SORSDÖNTŐ ÍTÉLET VÁRHATÓ.

"DEVIZA"-ÁRFOLYAM. SORSDÖNTŐ ÍTÉLET VÁRHATÓ. [good_old_share] Deviza-ügyek? Még semminek sincs vége! Sőt! Talán most kezdődik igazán!   Alább a Portfolio írja le részletesen, hogy a devizaárfolyam-kockázat kapcsán, amely minden „deviza”-hitelest keményen érint, milyen lényeges kérdésre érkezhet válasz az Európai Bíróságtól. Hazai bennfentes körökben azt beszélik, hogy a károsultak hamarosan fellélegezhetnek…Talán a szóbeszéd ezzel a döntéssel lehet…

RÉSZLETEK
DEVIZAHITELEZÉS - KORMÁNYOK ÉS BANKOK KÖZÖS AKCIÓJA A LAKOSSÁG ELLEN.

DEVIZAHITELEZÉS – KORMÁNYOK ÉS BANKOK KÖZÖS AKCIÓJA A LAKOSSÁG ELLEN.

DEVIZAHITELEZÉS – KORMÁNYOK ÉS BANKOK KÖZÖS AKCIÓJA A LAKOSSÁG ELLEN. [good_old_share] Engedjetek meg egy rövid BOTRÁNY-VIDEÓ magyarázatot azzal kapcsolatban, hogy "VOLT DEVIZAFEDEZET" a devizahitelek mögött, volt "KOCKÁZATKEZELÉS" az adósok költségén, volt forint elleni "SPEKULÁCIÓ", miután vannak közokiratba foglalt "UZSORÁS SZERZŐDÉSEK" miatt százezrével végrehajtási eljárások … Oszd meg a videókat! Falus Zsolt Ferenc Elnök – Bankcsapda Egyesület…

RÉSZLETEK