Póka László levele az illetékeseknek és a miniszterelnöknek (Nem adom a házamat mozgalom)

Kedves György! (vélhetően Doubravszky György, Pénzügyi Jogok Biztosa a címzett (szerk.) (Kapcsolódó cikkel a lap alján)

Segítségedet kérem abban, hogy a mellékelt levél eljusson a címzetthez, vagy az ügyben illetékes személyekhez. Valódi megoldások, kemény fellépések kellenek. A maszatolás, és a színjátékok ideje lejárt.

Üdvözlettel: Póka László

…és a mellékelt levél:

Tárgy: Devizahitel első vérig

Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Tisztelt Illetékes!
Kedves György!

Nekünk most kell eldöntenünk, hogy vérrel, vagy vér nélkül akarjuk-e megoldani a devizahiteles problémát. Az a „nekünk” Önök, és a kifosztott emberek együtt. 



Sokszor, sokan mondtuk már, hogy elég volt. Sokszor, sokan be is mutattuk a fokozatosság elvét betartva, hogy ez így nem mehet tovább.
Elérkeztünk oda, hogy mostmár bármikor elszakadhat. Nem lenne nagyon nagy baj, ha megtörténik, csak félő, hogy akkor az eddigi több ezer áldozat száma tovább nőne.

A híradások szerint Görögországban az emberek két bankot is felgyújtottak, miután kimerítettek minden más lehetőséget. A másodikban állítólag négy alkalmazott meghalt.

Ugye mi nem akarunk eljutni idáig?

Most Önök dönthetnek élet, és halálról. Most Önöknek kell dönteni életről, és halálról!

Sokan vannak, akik elszántak, és sokan vannak, akiknek már nincs veszíteni valójuk. Sokan vannak, akik végig járták az utat, és nem látják, hogy Önök értenék a nép szavát.

Kértük már csendben, követeltük hangosan… 
Voltunk már Orbán Viktornál, Kövér Lászlónál, Közjegyzőknél, végrehajtóknál, bankoknál…
Jeleztünk hogy ez így nem jó. Hagytunk véres nyomokat, hagytunk üzeneteket, hagytunk petíciókat…
Birkóztunk rendőrökkel, gyűjtöttünk szabálysértéseket…
Ezer számra írtunk feljelentéseket, melyeket nyomozás nélkül elutasítottak. 
Az egyik kedvencem, amikor Orbán Viktor szavait idéztem az ügyészségnek a kifosztásról, csalásról, átverésről, és erre az volt a válasz, hogy egy politikai nyilatkozat, nem alapozza meg a gyanút, hogy nyomozni kezdjenek.



Tisztelet Miniszterelnök Úr!
Úgy érezzük, hogy hülyének tetszenek nézni minket.
Talán az is lehet, hogy csak nem értjük Önöket. 

Kérem, jelezzék, ha úgy gondolják, hogy nem elég kemény a fellépésünk.
Kérem, jelezzék, ha arra van szükség, hogy felgyújtsunk itt is néhány bankot.

Szóljanak, és én megteszem. Van esély rá, hogy három évvel meg lehet úszni. 
Mi az három év a háromezer eddigi, és kitudja hány további áldozat mellett? Van itt néhány bátor ember. Pont annyi amennyire szükség van. 

..Azért mégiscsak jobb lenne, ha értenének az eddigi fellépésekből, és a közeljövőben tervezettekből.
Mostanában fogunk még vonulni, bankot plakátolni, éhségsztrájkolni politikus házánál…
Aztán ki tudja mi lesz még…
Szerintem ne feszítsük túl azokat a húrokat! Volt már elég áldozat.

Állítsuk le a végrehajtási eljárásokat!
Töröljük el a devizahiteleket!
Tárgyaljunk a kártalanítástól, és a felelősségre vonásról.
A maszatolásnak vége.

Tököl, 2013. augusztus 21.

Tisztelettel, és aggodalommal: Póka László

https://www.facebook.com/pokalaszlo

Kapcsolódó cikkek:


Feltétlenül nézd meg-Dr. Damm Andrea a semmis szerződésekről+iratminták!

FIGYELEM! A devizahitelesek spekuláció miatt perelhetnék a bankokat+HANGFELVÉTEL!

Semmisség esetén egy összegben kell visszafizetni a “deviza-hitelek” fennmaradó részeit?

Szólj hozzá

Hozzászólás