NYÍLT LEVÉLBEN SZÓLTAK BE ORBÁNNAK A “DEVIZAHITELESEK”

Nyílt levélben szóltak be Orbánnak a devizahitelesek

 

A Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdek-képviseleti Egyesület (PITEE) nyílt levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek A szavak helyes használatának a helyreállítása címmel, a hétfői parlament expozé nyomán.

NYÍLT-LEVÉLBEN-SZÓLTAK-BE-ORBÁNNAK-A-DEVIZAHITELESEK-CIVILKONTROLL-COM

Minden valószínűség szerint Önt duplán megvezették a devizahiteles törvénnyel kapcsolatban. Egyrészt megvezette az Alkotmánybíróság, mert 2014. március 20-án kelt határozatában azt állította, hogy az alaptörvény egyetlen rendelkezése sem gátolja a törvényhozást abban, hogy polgári jogi szerződéseket jogszabállyal módosítson. Aztán megvezették azok a jogászok, akik azt állították, hogy a fogyasztók nem fognak tudni az Alkotmánybírósághoz fordulni jogvédelemért a devizahiteles törvénnyel szemben – írta nyílt levelében a Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdek-képviseleti Egyesület (PITEE), a Parlament őszi ülésszakának megnyitóján hétfőn elhangzottak kapcsán.

Az egyesület szerint az utóbbi állítás biztosan nem igaz, hiszen az Alkotmánybíróságról szóló törvény két különböző lehetőséget is nyújt a devizahiteleseknek arra, hogy a bankmentő törvény (2014. évi XXXVIII. törvény) rendelkezéseivel szemben védjék az érdekeiket. Ami pedig az Alkotmánybíróság márciusi határozatát illeti kérdéses, hogy vajon azzal az Emberi Jogok Európai Bírósága egyet fog-e érteni.

Ezekre a problémákra a PITEE megpróbálta idejekorán felhívni a munkatársai figyelmét. Négy nappal az első devizahiteles törvény zárószavazása előtt elektronikus levelet küldött Nagy Péter ügyvéd úrnak (a Nagy & Trócsányi ügyvédi iroda névadó partnerének, az igazságügyi miniszter üzlettársának), amelyben jelezte, hogy a törvénytervezet elfogadása nehéz helyzetbe hozza a kormányt és az országot. Ha az igazságügyi tárca meghallgatta volna az egyesület véleményét, akkor az államnak nem lett volna szüksége milliárdokért ügyvédeket szerződtetni és több ezer devizahiteles pert felfüggeszteni.

Ha körbenézünk Európában, akkor láthatjuk, hogy bankok megmentéséért a tagállamok soha nem az adósokhoz fordultak pénzért. Sehol soha nem módosítottak törvénnyel hitelszerződéseket. Németországban, Ausztriában és néhány hete Portugáliában az állam segítette ki azokat a bankokat, amelyek rossz szerződéseket kötöttek – hívta el a figyelmet a PITEE.

Ön idén májusban, miniszterelnöki székfoglalóját azzal kezdte, hogy első dolga lesz a a szavak helyes használatának a helyreállítása – olvasható a nyílt levélben. Az egyesület szerint a devizahitelesek számára bántó és velük szemben igazságtalan, amikor a társadalmi közbeszéd arról szól, hogy az országban jelenleg a devizahitelesek megmentése folyik. A devizahiteleseket ugyanis nem kell megmenteni. Ha a bíróságok betartanák a minimális európai jogállami normákat, magyarán független és tisztességes eljárásokban bírálnák el a devizahitelesek kereseteit, akkor valójában a bankok megmentésére lenne szükség – véli a PITEE.

Az egyesület okfejtlése szerint ha a bankok rossz szerződéseket kötöttek, akkor értelmetlen arról beszélni, hogy az adósokat kell megmenteni. Hiszen ha rosszak azok a szerződések, akkor a bankok vannak bajban és nem a devizahitelesek. Ennek csak így van értelme – áll a nyílt levélben. – Napi.hu

Szólj hozzá

Hozzászólás