NEM INDÍTANAK PEREKET A BANKOK?

Visszatérítik azt a mintegy tízmilliárd forintra rúgó díjtöbbletet ügyfeleiknek a bankok, amelynek kiszámlázása miatt a múlt héten megbüntette őket a Magyar Nemzeti Bank. Bár a pénzintézetek többsége vitatja a jegybanki büntetés jogosságát, de a Magyar Nemzetnek nyilatkozó bankok nem akarnak pereskedni, inkább a bankszövetséggel karöltve tárgyalnának a jegybank szakértőivel.

Jelentősebb összeg, akár több tízezer forint is visszajárhat azoknak a számlatulajdonosoknak, akiknél – a jegybank szerint – jogszabályellenesen emelték meg a díjakat a pénzintézetek. A Magyar Nemzeti Bank felügyeleti hatósága által indított vizsgálat első szakaszában az ellenőrzött 35 pénzintézet mindegyike szabálytalankodott, közülük 33 okozott kárt ügyfeleinek. Ezeknek a bankoknak mintegy tízmilliárd forintot kell visszafizetniük a megkárosított ügyfeleknek.

Bár a Magyar Nemzet által megkérdezett országos jelentőségű pénzintézetek többsége vitatja a felügyeleti hatóság határozatát, ám ennek ellenére úgy nyilatkoztak, hogy nemcsak a jogtalannak ítélt díjtöbbletet juttatják vissza a számlatulajdonosoknak, hanem a kiszabott1,2 milliárd forintos bírságot is befizetik április 30-ig.

A Raiffeisen Bank ugyanakkor – bár megfizeti a bírságot, visszatéríti a jogtalannak ítélt díjakat – az ügyben egyeztetést kezdeményez a Magyar Nemzeti Bankkal, illetve a Magyar Bankszövetséggel. Az Erste Bank ugyancsak visszatéríti az MNB által jogsértőnek minősített díjakat a megadott határidőig.

A CIB Bank szintén fizet, de közleményükben hangsúlyozzák, megítélésük szerint a bank magatartása megfelel az érvényben lévő jogszabályoknak és – a felügyeleti hatóság elődje – a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) korábban kiadott irányelveinek, és ezért biztosak abban, hogy a díjemelésekkel nem sértettek jogszabályt. A Budapest Banknak egyelőre nincs hivatalos álláspontja a bírsággal kapcsolatban.

A március 13-án nyilvánosságra hozott – az elmúlt két év díjemeléseit vizsgáló – jegybanki ellenőrzés megállapította, hogy a pénzintézetek sok esetben és számos ponton szegték meg a hitelintézeti törvényt. Ezért megbírságolták a cégeket, s kötelezték őket a jogtalanul beszedett mintegy tízmilliárd forintnyi díj visszafizetésére.

A hatóság magyarázata szerint a bankok 2012 és 2013 során több alkalommal emeltek díjaikon, de annak okát nem közölték, ahogy arról sem tájékoztatták ügyfeleiket, hogy díjmentesen felmondhatják szerződésüket, amennyiben nem értenek egyet a díjemeléssel. Törvényellenesnek tartotta a hatóság azt is, hogy új díjfajta bevezetésével okoztak kárt a számlatulajdonosoknak, holott azt egy érvényben lévő szerződés esetén nem tehették volna meg. A bankok által legvitatottabb vádpont az volt, hogy nullaforintos, illetve egyéb kedvezményeket szüntettek meg, s ezzel kárt okoztak ügyfeleiknek.

Magyar Nemzet

Szólj hozzá

Hozzászólás

Read previous post:
"DEVIZA"-"HITEL"-A SZERZŐDÉSEKET AZ ALÁÍRÁS NAPJÁN ÉRVÉNYES ÁRFOLYAMON MÓDOSÍTJÁK
“DEVIZA”-“HITEL”-A SZERZŐDÉSEKET AZ ALÁÍRÁS NAPJÁN ÉRVÉNYES ÁRFOLYAMON MÓDOSÍTJÁK

EGY KIS ÖSSZEFOGLALÓ! KOMMENTÁR NÉLKÜL... KATTINTS A LINKEKRE ! Éva Nagy: Facebook  "Ma kaptuk emailban.....Törökorszagban a deviza hitel szerződéseket az...

DR.LÉHMANN-AKINEK NINCS SEMMIJE AZ ANNYIT IS ÉR (?)
DR.LÉHMANN-AKINEK NINCS SEMMIJE AZ ANNYIT IS ÉR (?)

Jövedelemfüggő ügyvédi képességekről Számtalan esetben és nagyhangon hirdetik bankokhoz közel állók, hogy a legkülönb ügyvédeket alkalmazzák bankok az általuk megfizethető...

Close