MEGINT TÁVOLTARTÁS? VIDEÓ!

MEGINT TÁVOLTARTÁS? VIDEÓ!

Tisztelt Nemzeti Civil Kontroll!

Holnap újabb távoltartó ülés a kövéres zaklatási ügyben. – Találnak még olyan bírót, aki nyalja a házelnök ülepét?



2017. augusztus 2. napján déli 12 órakor a Szigetszentmiklósi Járásbíróságon kiderül, hogy másodszor is elrendelik-e ellenünk a távoltartást kövér házától.
Korábban már volt távoltartásunk 60 napig, mely 2017. június 11-ig tartott. 
Április 12-én hétfőn reggel természetesen kövérnél kezdtünk. Azóta kb. 40 véleménynyilvánítást valósítottunk meg a Szigetszentmiklós Nyár utca 23 előtt.

A bíróság kérte, hogy még az ülés előtt nyújtsuk be a bizonyítási indítványainkat.
Megtettük. A levél itt olvasható.
A levél utáni hivatkozáson elérhető kövérfeleség hisztije, amiben arról ír, hogy mi őt túszul ejtettük.

Hajrá! PL.

„Tárgy: Bizonyítási indítványok a 4. Bny.57/2017 ügyben

Tisztelt Bíróság!

Alulírott Póka László és Póka Anita az alábbiakat indítványozzuk:
–          A mellékelt videófelvételek (3 db) megtekintése az ülésen. 
o   Azt kívánjuk bizonyítani, hogy a sértett feljelentés kiegészítés kiegészítéseként ügyvédje által benyújtott hisztije alaptalan. Vele a kapcsolatot senki nem kívánt felvenni, őt az otthona elhagyásában senki nem akadályozta, a véleménynyilvánítás kizárólag kövér lászló felé irányul. 
–          A sértett (sértettek) kihallgatása
o   A sértett kihallgatásával a beadványában írtak valóságtartalmának hiányosságait, állításainak pontatlanságát, azok bizonyítatlanságát kívánjuk alátámasztani.




Amennyiben technikailag a bíróság nem tudja megoldani a filmek lejátszását, és szükségük van arra, hogy lejátszót, és hangosító eszközöket magunkkal vigyünk, úgy kérjük, hogy ezt rövid úton telefonon szíveskedjenek jelezni a tárgyalást megelőzően 2017.08.02. 10 óráig. 0630-931-9802, 0630-279-6701

Tököl, 2017. július 31. Szerdán 12 órai találkozásunkig is minden jót kívánva;

Tisztelettel:Póka László, Póka Anita.

Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: http://www.civilkontroll.com/newsletter/




FIGYELEM! Sokan jeleztétek, hogy a Facebook folyamatosan korlátozza a bejegyzéseink láthatóságát. Ha értesülni szeretnél az oldalunk új híreiről, akkor húzd az egeret a Facebook oldal tetejére a "Tetszik/Liked" gombra és pipáld ki, valamint a "követed" gombnál állítsd be a "megjelenítés elsőként" opciót, hogy megjelenjünk a hírfolyamban. KATTINTS IDE!

loading…


Szólj hozzá

Hozzászólás