MAGYAR JOGÁLLAM – AHOL A BANK MINDENT VISZ, OTT VALÓJÁBAN KI KORMÁNYOZ?

MAGYAR JOGÁLLAM – AHOL A BANK MINDENT VISZ, OTT VALÓJÁBAN KI KORMÁNYOZ?

MAGYAR JOGÁLLAM – AHOL A BANK MINDENT VISZ, OTT VALÓJÁBAN KI KORMÁNYOZ? [cn-social-icon]

Az alábbi cikk a Devizajog Iroda oldalán jelent meg. Azt változtatás nélkül közöljük. A leírt állítások valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Aki tud segíteni sajtó kapcsolatban, aki nem fél megjelentetni, kérem, jelentkezzen nálam!

Nagyon ütős történet, fontos, hogy nyilvánosságra kerüljön!

A MERKANTIL mindent megtehet? Szerződés nélkül is pert nyerhet?



Segítség, becsaptak, átvertek! Ebben közreműködött az Okmányiroda, a Rendőrség, az Ügyészség, a Bíróság, a Törvényszék. Úgy érzem, már csak a nyilvánosság segíthet.

2013 augusztusától perben állok a Merkantil Car Zrt.-vel. Nem szünetelt a perünk, mert nem a deviza volt a per tárgya, hanem az, hogy becsapott és átvert a bank. Első fokon elvesztettük a pert, másodfokra mentünk, ahol helyben hagyták az elsőfokú ítéletet kis változtatással. 
Mind a per során, mind az egész hivatalos eljárás kapcsán feltűnően sok a „véletlen” és sok a „furcsa történés”.

2009. szeptemberben vásároltunk egy autót, aminek a vételára 6.500.000,- Ft volt. A tulajdonosnak személyesen adtunk át 2.950.000,- Ft-ot, ami a vételár részét képezte. Pár hónapon belül vállaltuk a fennmaradó összeg kifizetését.

Egerben az AGRIA Mobil Kft. vállalta, hogy elintézi nekünk a kölcsönt. Nem volt választási lehetőségünk, azt mondták, hogy a Merkantil Banktól tudnak kölcsönt intézni. Kértek kezest is, ami nem volt probléma és megkötöttük a szerződést. Fizettük is rendszeresen addig, amíg nem jött egy levél, hogy kitolták a futamidőt az árfolyam kockázat miatt. Ekkor kaptuk fel a fejünket, mert mi fizettük havonta az árfolyam kockázatot. Ekkor kerestünk meg egy ügyvédet és pereltük be a bankot.

Ezután szembesültünk sok mindennel és kiderült az is hogy színlelt LÍZING szerződést kötött a bank. Hiába tártuk a bíróság elé a bizonyítékokat, a nyilvánvaló bizonyítékok ellenére a bíróság mind első, mind másod fokon azt állapította meg, hogy a szerződés érvényes. Annak ellenére ilyen ítéletet hoztak, hogy szinte minden általunk feltárt dologban nekünk adott igazat a bíróság. Bebizonyosodott, hogy a szerződést senki nem írta alá a bank részéről, az is bebizonyosodott, hogy nem jó a THM, nem tartalmazza a Pénzügyi Tárgyú Törvények által előírt kötelező tartalmi elemeket a szerződés, ennek ellenére a bíróság szerint a szerződés érvényes.

A bíróság a szerződés érvényességét azzal magyarázta, hogy a bank részéről megtörtént a teljesítés. Csakhogy a bank soha, semmit nem fizetett az autóért. Mi fizettünk ki az autóért a 2.950.000 Ft-ot pár hónappal később, már a lízing szerződés aláírása után az AGRIA MOBIL Kft fizette ki a vételár fennmaradó részét, 3.550.000 Ft-ot. Mégis azt állítja a Merkantil, hogy 100%- ban a Bank fizette ki az autót. Természetesen ezt nem tudja bizonyítani, mivel nem fizetett ki az eladónak semmit. Leírja az elsőfokú bíróság hogy több pontban nem megfelelő a szerződés, több sebből vérzik mégis nyert a Bank!!!! A másodfok is talált még ezeken felül is szabálytalanságokat, de a banknak mégis szabad mindent.

A másodfokú ítélet még nincs a kezemben tehát a 6.500.000.Ft kifizetéséről nem tudom milyen bizonyítékot mutatott be a bíróságnak a Merkantil, de nagyon érdekel. Ezért kérem a segítséget, a nyilvánosságot!!!! Nem hagyjuk az igazunkat!!! Megyünk tovább a Kúriához, ha kell az Európai Bíróságig, de kell a segítség és a nyilvánosság!!!!

FONTOS! Kedves olvasók, „devizahitelesek”! A Honlapunkon illetve Facebook oldalunkon is folyamatosan tájékoztatni fogunk Titeket az Államperrel, és más ügyekkel kapcsolatos friss hírekről. Kérjük, hogy segítsd a munkánkat azzal, hogy a Facebook oldalunkra meghívod az ismerőseidet, illetve ide kattintva feliratkozol a hírlevelünkre is. Nemzeti Civil Kontroll.

Az elmúlt 3 évben az alábbi visszásságok történtek:

A 2013. szeptember 13-án benyújtott keresetünk ellenére, valaki leíratta az autót a nevünkről a tudtunk nélkül és kivonatta a forgalomból 2013. október.25.-én. (Mint kiderült, Szabó Péter és Losonczi Anita voltak, akik soha, semmilyen körülmények között nem igazolták, hogy joguk lenne a Merkantil nevében eljárni.) Erről 2013 decemberében, két ünnep között úgy értesültünk, hogy az Önkormányzattól súlyadó visszatérítést kaptunk. Kértünk iratbetekintést a KEKKH-tól, ahol kiderült, hogy semmiféle irat nem állt a KEKKH rendelkezésére, gyakorlatilag minden dokumentum nélkül, bemondásra írták át az autót, úgy hogy a forgalmi engedély a mai napig a kezünkben van. Az iratbetekintés során azért, hogy nehogy kiderüljön a csalás, kihívták ránk a rendőrséget arra hivatkozva, hogy atrocitás érte őket. Ennek mi csak örültünk, mert így rendőrségi jegyzőkönyv is készült arról, hogy nem volt semmilyen dokumentum, ami alapján átírták az autót, csupán egy az okmányiroda dolgozója által, kézzel írt feljegyzés. A rendőrségi feljelentés ellenére a rendőrség nem nyomoz. Az ügyészségen tett panaszunkra hónapok óta válasz sem érkezik.



A bírósági per során is történtek furcsaságok. Évek óta húzódik a per, annak ellenére, hogy nem a deviza miatt pereltünk. Az első fokú tárgyaláson a beidézett kereskedő alkalmazottja 3 alkalommal sem jelent meg, mégsem lett semmi szankciója a dolognak. A tanú meghallgatás során furcsa módon halál pontosan emlékezett a tanú a soha meg nem történt tájékoztatásáról, ami a szerződés során nyújtott. Soha nem is találkoztunk ezzel az alkalmazottal. 
A tanú meghallgatása után nem távozott el a bíróságról, hanem megvárta a tárgyalás végét, amikor a Merkantil jogtanácsosa odament hozzá és valamit egy borítékban átnyújtott neki a bíróság épületében a szemünk láttára. Érdekessége a dolognak még az is, hogy 2013 szeptemberétől minket senki nem hallgat meg és még csak lehetőségünk se volt arra, hogy megvédjük magunkat a tanúval szemben.

A szerződéseken három teljesen egyértelműen is különböző személytől származó aláírások vannak a kereskedő részéről, ami ugyanannak a személynek van tulajdonítva, ennek ellenére a tanú mindhármat magáénak ismerte el.

A másodfokú tárgyalást megelőző nap a bíróságról felhívták az ügyvédünket, hogy a tárgyalás nem lesz megtartva a bíró betegsége miatt. Ezért részünkről senki nem is ment oda. Két hét múlva meglepetésként ért bennünket, hogy a tárgyalás meg volt tartva a távollétünkben. Két hétre rá az újabb tárgyaláson már ítéletet is hirdettek. Bizonyára teljesen véletlenül távolították el az ügyvédünket!

Szinte minden pontban igazat adott nekünk a bíróság, elfogadott minden bizonyítékunkat, ennek ellenére, szembe menve szinte minden törvénnyel, mindkét bíróság kimondta, hogy a szerződés aláírás nélkül is érvényes.

Az is nagyon furcsa, hogy az elsőfokú bíróság ítéletében olyan kijelentést is tesz, hogy a magyar bíróságra nem vonatkoznak az EK irányelvek.

Bővebben személyesen szeretnék beszélni az ügyről és a bizonyítékainkat is rendelkezésre bocsátom. Jelen levelemet nagyon sok sajtóhoz, tévéhez és szervezethez eljuttatom, szeretném azt, hogy a dolognak nemcsak Magyarországon, hanem nemzetközi szinten is visszhangja legyen. A dokumentumokat annak a sajtó tv orgánumnak fogom a rendelkezésére bocsátani, aki megjelenteti a történetemet, a lehető legnagyobb nyilvánosság elé tárja és mindvégig nyomon követi, valamint segítséget nyújt.

Az ügyben eljáró ügyvédem és a nekünk segítő iroda is vállalja, hogy közreműködik.

Várom mielőbbi megkeresésüket!!  Segítségüket előre is köszönöm. [cn-social-icon]

Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM