KEDVES „DEVIZÁSOK”! EHHEZ MIT SZÓLTOK?

KEDVES „DEVIZÁSOK”! EHHEZ MIT SZÓLTOK?


Ami kevés, az kevés… Fontos kérdés az oldal alján! Várjuk a szavazatod!

 

Alább másolunk egy bejegyzést, amely Falus Zsolt perével kapcsolatos. Ez rámutat arra a problémára, amely a „deviza”-károsult társadalom nagy részét érinti. Ki kell emelnünk, hogy külön tisztelet a valóban kevés kivételnek!




A bejegyzés előtt azonban egy fontos észrevétel: a napokban „devizás” ügyvédek, és érdekvédők között megindult egy heves szóváltás, amely a facebook csoportokban és levélben is terjed. Az indulatokat az Európai Bíróság november 9-én született határozata váltotta ki, melynek következtében jogászok, ügyvédek és érdekvédők „ugrottak egymásnak”.

A vita alapja az, hogy nem egyformán értelmezik a határozatot, és ennek következtében már személyeskedésbe „ment át” a levelezés.

Úgy tűnik, hogy megint sikerül egymás ellen fordítani a „devizás” jogászokat, ügyvédeket és érdekvédő szervezetek egy részét.

Előre jelezzük: Mi ebben nem veszünk részt! Bár szerkesztőségünk is megkapja ezeket a bejegyzéseket és leveleket, nem fogjuk őket közölni. Bízunk benne, hogy az érintettek hamar felismerik, hogy a személyeskedés, és az egymással folytatott vita (főleg ebben a stílusban) csak hátráltatja és akadályozza azt az összefogást, amely nélkül kétséges az eredmény.

(A bakvilág és a politika most örömében dörzsölheti a tenyerét. Talán nem véletlenül alakult ez is így.)

Most ennél sokkal fontosabb dolog van, melyre minden „deviza”-károsultnak figyelnie kell. Ezzel kapcsolatban várjuk a véleményed, és a szavazatod is!

Álljon itt a fontos bejegyzés:

Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: http://www.civilkontroll.com/newsletter/

Mácsai Rozália




Sarkosan fogalmazok! Végig futva hozzászólásokat! Zsolt folyamatosan jelzi, az odafigyelést! Sokan sok sikert kívánnak! Ez kevés. 2017 februárban, a tárgyalás időpontjában (függetlenül attól, hogy milyen körben folyik majd) Minden érintettnek az épület előtt LENNE a helye! A drukkolok, meg a lélekben Veletek vagyunk itt már kevés lesz! Le lehet szögezni! Mindannyiunkat érintő lesz ez a tárgyalás!!!! Aki valóban támogatni akarja Zsoltot, a Bankcsapda Egyesületet az akkor minden áldozatra kész lesz!




És a rövid kérdés:

 

Te fontosnak tartod Falus Zsolt perét? Támogatod, és ott leszel?

Megnézem a szavazási eredményeket

Loading ... Loading ...

FIGYELEM! A Facebook folyamatosan korlátozza a bejegyzéseink láthatóságát. Ha értesülni szeretnél az oldalunk új híreiről, akkor húzd az egeret a Facebook oldal tetejére a "Tetszik/Liked" gombra és pipáld ki az értesítéseket hogy megjelenjünk a hírfolyamban. KATTINTS IDE

loading…


Szólj hozzá

Hozzászólás