KEDDEN KERÜL AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG ELÉ A “DEVIZAHITELESEK” ÜGYE

KEDDEN KERÜL AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG ELÉ A "DEVIZAHITELESEK" ÜGYE.

Húzzák, vonják… A "deviza"-"hiteleseket" az első perctől kezdve folyamatosan átverték. Reméljük, hogy nem adják fel, és kitartanak a végsőkig!

 

Az Alkotmánybíróság (Ab) keddi ülésének napirendjén szerepel a devizahiteles szerződések egyoldalú módosításainak tisztességtelenségével kapcsolatos törvényt támadó bírói indítványok ügye – közölte tegnap Bitskey Botond, az Ab főtitkára.

A Kúria júniusban meghozott jogegységi döntésén alapuló, néhány héttel később elfogadott törvény kimondja azt is, hogy vélelmezni kell a devizahiteles szerződések egyoldalú módosításainak – például a kamatok, a költségek vagy a díjak emelésének – tisztességtelenségét és e miatti érvénytelenségét. Ezt a vélelmet a pénzintézetek az állam ellen indított polgári perekben megtámadták.


Négy esetben az eljáró bíróság az Ab-hez fordult, mert álláspontja szerint a devizahiteles törvény sérti – egyebek mellett – a visszaható hatály tilalmát. Az ügyben a Bankszövetség és az igazságügyi miniszter is hosszan kifejtette álláspontját, amelyeket az Ab-hez is elküldtek.

Bitskey Botond elmondta, hogy a határozat meghozatalához várhatóan több ülésre is szükség lesz, így nem valószínű, hogy a jövő héten döntés születik. Törvényben rögzített határidő köti a testületet, bírói indítvány esetében 90 napja van az Ab-nak határozata meghozatalára, ami december első felében jár le.

Eddig három elsőfokú perben a Fővárosi Törvényszék és egy másodfokú perben a Fővárosi Ítélőtábla eljáró bírái fordultak az Ab-hez az OTP Bank, az OTP Jelzálogbank, az OTP Ingatlanlízing, az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet, továbbá az EvoBank ügyében.

Az indítványok szerint a törvényhozó a 2008-as gazdasági és pénzügyi válságra hivatkozva avatkozik be a jogviszonyokba, ezért érhetetlen, miért éppen 2004. május elsejére visszamenő hatállyal módosítja a szerződéseket. A törvény korlátozza a tisztességes eljáráshoz fűződő jogokat például azzal, hogy szűk határidőket szab – állították az Ab-hez fordulók.

Eljárási szabályai pedig – egyebek mellett azzal, hogy nincs helye hiánypótlásnak vagy a per szüneteltetésének – sértik az úgynevezett fegyverek egyenlőségének jogát, mert az alperes államnak kedveznek. Egyes Ab-hez forduló bírák szerint nem volt kellő felkészülési idő, ezzel sérült a jogbiztonság elve, valamint a törvény sérti a jogorvoslathoz való jogot azzal, hogy lerövidíti a fellebbezés és a felülvizsgálati kérelem benyújtására nyitva álló határidőket.


Egy újabb, devizahitelekkel kapcsolat beadvány is érkezett a közelmúltban az Alkotmánybíróságra a Magyar Nemzet információi szerint. Egy meg nem nevezett bank az árfolyamrés alkalmazásának tisztességtelensége miatt tett panaszt, ami ellen eddig a pénzintézetek pert sem indíthattak. – MTI

Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM