KÁRTÉRÍTÉSI TÖMEGPER.

KÁRTÉRÍTÉSI TÖMEGPER.


Kérjük a megosztást!

JOG ÉS IGAZSÁG MOZGALOM CIVIL TÁRSASÁG KÖZLEMÉNYE




Acta Humana folyóirat különszámában is kérjük közzétenni.

Tisztelt Acta Humana Folyóirat! 
Tisztelt Szerkesztőbizottság! 
Tisztelt Dr. Péterfalvi Attila Főszerkesztő Úr!
Tisztelt Prof. Dr. Kiss Zoltán László Szerkesztő Úr! 

Jog és Igazság Mozgalom Civil Társaság az időközben beérkezett háttér információkat is tekintetbe véve felülvizsgálta álláspontját és "A devizahiteles bírósági doktrína jogtudományi bírálata" című jogszakmai tanulmányát nem kívánja közreadni, mert az abban foglaltakat az Európai Unió Bírósága (EUB) előtt a Kúria, mint tagállami szerv ellen uniós alapjog- és fogyasztóvédelmi jogsértés miatt indítandó kártérítési tömegperben kívánja érvényesíteni.

Mindamellett civil társaságunk az Acta Humana kezdeményezését az adósvédelem érdekvédelmi szervezeteinek és emblematikus érdekvédőinek társadalompolitikai és jogi álláspontja közzétételére megkésettnek tartja, annak a devizajogi törvénykezés és bírói iránymutatások kiadása előtt kellett volna megtörténnie, ennek hiányában egy szűk pénzügyi lobby érdekei csatornázódtak be a jogalkotásba és az ítélkezési gyakorlatba.




A civil társaságunk a devizaadósok érdekeit az EUB előtt, illetőleg Magyarország tagállam bíróságain az uniós jog szupremáciája, valamint az EUB értelmezési kötelezettség és záróhatás doktrínája, továbbá az EUB erga omnes hatályú releváns ítéletei alapján látja érvényesíthetőnek.   

Tisztelettel: dr. Kriston István
Jog és Igazság Mozgalom Civil Társaság törvényes képviselője.

Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: http://www.civilkontroll.com/newsletter/ 

loading…


Szólj hozzá

Hozzászólás