Kartellgyanú árnyékában magyarázkodnak a bankok

Megkezdődött a Portfolio.hu által kedden beharangozott tárgyalás arról, vajon a bankok összejátszottak-e 2011 őszén a végtörlesztési célú hitelek korlátozásában és kamatának emelésében. A tárgyalás elején kiderült: egyes bankok kockázatkezelési munkatársai legalábbis találkoztak egymással, hogy a végtörlesztés kockázatairól beszélgessenek. 


A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa egy védett tanú vallomásának ismertetésével kezdte szerdán Budapesten azt a kétnapos nyilvános tárgyalását, amelyben 13 bank ellen folyik a versenyt korlátozó megállapodás feltételezése miatti eljárás – tudósított az MTI. 


A védett tanú vallomásából kiderült, hogy 2011. szeptember 15-én és október 3-án több bank kockázatkezeléssel foglalkozó munkatársai vettek részt üzleti reggelin, a téma a végtörlesztéssel járó kockázatok voltak. 

A CIB Bankot képviselő Szecskai András ügyvéd fontosnak tartotta közölni azt, hogy a védett tanú személyét az eljárás alá vontak 99 százaléka ismeri, így viszont nem tehettek fel neki kérdéseket. Ruszthiné Juhász Dorina, a tanács elnöke a közigazgatási eljárási törvényre hivatkozva közölte: a védett tanú csak zártan hallgatható meg.


Kétnapos tárgyalást tart a Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa a bankokkal szembeni kartellgyanú ügyében. Az eljárás azt próbálja meg kideríteni, hogy az érintett 13 bank korlátozta-e a versenyt akkor, amikor 2011 őszén, a végtörlesztést követően szinte egyszerre megemelte a különböző költségeket.
Az Origo információi szerint döntés még nem várható az ügyben, egyelőre a meghallgatások zajlanak. A kétnapos nyilvános tárgyalás egy védett tanú vallomásának az ismertetésével kezdődött szerdán.

AJÁNLOTT CIKK: "Patkányok honfoglalása a magyar rendőrség segítségével"-MAGYARORSZÁG 2013-kilakoltatások képekben

A védett tanú vallomásából kiderült, hogy 2011. szeptember 15-én és október 3-án több bank kockázatkezeléssel foglalkozó munkatársai üzleti reggelin vettek részt, a téma a végtörlesztéssel járó kockázatok voltak. 2011. októberétől szinte egyszerre árazták át a bankok a hiteleiket, kivonták az akcióikat, és megdrágították a forintkölcsöneiket. Erre válaszul Rogán Antal, a gazdasági bizottság fideszes elnöke azonnal bejelentette, hogy vizsgálatot kezdeményez a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél és a GVH-nál.

A szerdán kezdődött nyilvános tárgyaláson a CIB Bankot képviselő Szecskai András ügyvéd fontosnak tartotta közölni azt, hogy a védett tanút az eljárás alá vontak 99 százaléka ismeri. Ruszthiné Juhász Dorina, a tanács elnöke a közigazgatási eljárási törvényre hivatkozva elmondta, hogy a védett tanú csak zártan hallgatható meg, így a bankok nem tehettek fel neki kérdéseket.

A tárgyalás várhatóan csütörtökön is zajlik, de döntést valószínűleg csak később hoznak az ügyben.

Forrás: Portfolio.hu, Origo


Szólj hozzá

Hozzászólás