ISMÉT GYŐZELEM! FONTOS ÍTÉLET!

ISMÉT GYŐZELEM! FONTOS ÍTÉLET!


És ismét siker, méghozzá a Hítelsikerek által közölt "devizás" siker! Ítélet a lap aljáról is letölthető!




A portál már számos –a devizakárosultak által nyert perről beszámolt. Most ismét egy újabb győzelmet könyvelhet el egy károsult-társunk.

Az ítélet egyik lényeges mondata így hangzik:

Ízlelgessük ezt a mondatot: Az OTP Jelzálogbank Zrt. jelzáloggal biztosított deviza alapú kölcsönszerződésének azon pontja érvénytelen, mely alapján a hitelező nyilatkozata szerit felálló tartozást a közjegyző minden további kérdés nélkül záradékolhatja, vagyis végrehajtásra alkalmassá teheti.

Majd a portál így folytatja (kissé szarkasztikusan):




Mi van a tojásban?

Kedves Olvasóink!

Mondhatjuk egyetemes az a tudása az emberiségnek, hogy mit is tartalmaz egy tojás. És nem lepődik meg senki, hogy a tojásból, ha azt hagyjuk kikelni, biztosan kiscsibe fog kibújni, miután egy jó csomó biokémiai folyamat és összetevő egységbe rendezi a dolgokat.

Ez állandó, mint ahogy a deviza alapú kölcsönszerződések nagy részének tartalma is, mely bankárok és jogtudósok rendeztek (inkább csak általuk) fogyasztható formába.

Adott bankon belül például egyes rendelkezések szóról-szóra megegyeznek. Ilyen például az OTP Bank szerződéseiben az a rész is, amikor a Bank kiköti, hogy a fennálló tartozás igazolására mindig a Bank könyveinek a kimutatását fogadják el a felek. A kölcsönszerződés szerint ez a tojás egyik összetevője.

A bíróság szerint azonban ez a rész, a fogyasztásra szánt tojásban nem szerepelhet a közelmúltban született ítélet alapján. A bíróság szava szent, tehát a tojás mostantól enélkül tojás. De akkor ez miért nem igaz minden további megegyező tartalmú tojásra?




Az OTP Jelzálogbank Zrt. jelzáloggal biztosított deviza alapú kölcsönszerződésének azon pontja érvénytelen, mely alapján a hitelező nyilatkozata szerit felálló tartozást a közjegyző minden további kérdés nélkül záradékolhatja, vagyis végrehajtásra alkalmassá teheti.

Vélhetőleg a Bank fellebbez majd, hiszen ők kifejezetten kedvelik a tojást az általuk előállított formában, de reméljük a bíróságok számára a tisztességtelen adalékok kiiktatása méltó feladat lesz.

Az ítélet IDE KATTINTVA tölthető le!

Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: http://www.civilkontroll.com/newsletter/

loading…


Szólj hozzá

Hozzászólás