ÍGY LEHET MEGTÁMADNI AZ AUTÓHITEL-SZERZŐDÉST

MI LESZ A TÖBB EZER AUTÓHITEL-SZERZŐDÉSSEL?

Az asszony, akitől egymillió forintot követeltek, elmondta: az a gépjármű-kereskedés, amely a lízingcég helyett szignózta a szerződést, nem volt jogosult erre, és ezt a másodfokú bíróság is megállapította. Az ítélet szerint a feleknek el kell számolniuk egymással. A pert vesztett cég a Kúria elé viszi az ügyet. (Figyelem! Lista a lap alján!)

A pernyertes ügyvéd szerint az ítélet alapján sok devizalapú hitelszerződés lehet hibás. Tehát ha a kereskedőnek nem volt az aláírásra engedélye, erre hivatkozva a szerződést meg lehet támadni a bíróságon.

A hírműsornak nyilatkozó független jogászok szerint nagyon alapos átolvasást igényelnek ezek a szerződések. Hogy volt-e joga aláírásra a cégeknek, azt a cégadatbázisból lehet kideríteni. Ha támadható a szerződés, érdemes peren kívül megegyezni.

A Magyar Lízingszövetség szerint a mostani csak egyedi eset lehet és a cégek tömegesen nem hibázhattak, a bíróság pedig dönthet úgy is, hogy nem megsemmisíti, hanem helyreállíttatja a szerződést.

A Magyar Nemzeti Bank nyilvántartása szerint azt, hogy a pénzintézetek nevében mely vállalkozások voltak jogosultak a hitelszerződések aláírása a 2009. december 31-én a hatályos engedélyek alapján a bankok esetében itt olvashatják, az egyéb pénzintézetek esetében pedig itt tekinthetik meg.

Forrás: budapestlight.hu

Szólj hozzá

Hozzászólás