HOVA TŰNT A KÁROSULTAK PÉNZE-EGY HIHETETLEN TÖRTÉNET

HOVA TŰNT A KÁROSULTAK PÉNZE-EGY HIHETETLEN TÖRTÉNET


Fontos: az alábbi levél valóságtartalmát nem áll módunkban sem megerősíteni, sem pedig cáfolni. Azt változtatás nélkül, a szerző feltüntetésével közöljük.

 

Íme, a levél:

Címzett: Dr. —————————————————részére




Tárgy: Welsz Tamás él és hazajött a MNB-alapítványok pénzét eltüntetni

Dátum: 2016-10-20

Tisztelt———————-!

Alulírott Orbán Tamás Péter az október 17.-ei levelem elolvasást ajánlom Önnek mindjárt az elején. Ekkor egy átfogó képet fog kapni, amivel már lehet értelmezni e levél többi pontját is.

Kronológiai sorrend

2010-től kezdve elkezd beérkezni az UniCredit Bankba az amerikai AIG Biztosítótól azon fedezeti (swap) ügyleteknek az ellenértéke, amelyeket azért kötöttek a devizahitelezésben érintett magyar bankok, hogy ha elmozdul az árfolyam, akkor a veszteségeiket kompenzálják. 700 milliárd Ft érkezett a Patai Mihály Bankszövetségi Elnök vezette UniCreditbe, ahol tanácsadója 2010 áprilisáig Matolcsy György úr volt. Nyilván ő is tudott a pénz érkezéséről, és tudta, hogy rövidesen miniszter, majd pedig jegybankelnök lesz belőle, ahogy ezt a sajtó akkoriban már előre jelezte is. Matolcsy György tehát elment NGM-ba, majd 2013-től az MNB Elnöke lett. Ekkor megalakulnak a jegybanki Pallas Athéné-alapítványok, továbbiakban PA-k.

Eközben 2013-ban egy kalandor, a Panamából csalás miatt menekülni kényszerülő Welsz Tamás felfedezi, hogy 100 panamai céget Magyarországon hamis papírokkal árusítanak.

Mivel 2013 októberében az ORFK-n feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen ezeknek a cégeknek az ügyében, ezért váratlan lehetőség nyílik a Matolcsy – Patai páros előtt.

A lényeg a következő: a 700 milliárd Ft-ot tradeltetik az UniCreditbe való beérkezésétől kezdve. A keletkező hasznot el kell valahova tenni, mert a bank mérlegfőösszegét indokolatlanul megemelné. Ennek a pénznek eltüntetéséhez az UniCredit jól bejáratott, közel húsz éves liechtensteini pénzmosási útvonala szolgál segítségül. A liechtensteini Valartishoz kiutalt pénzek továbbutalásra kerülnek majd egy végleges számlára. Ezt a végleges fogadóoldali számlakezelést ajánlják fel Welsz Tamásnak a következőért cserébe:

– Kiállsz az MSZP mögül, hogy mi ki tudjuk lőni Simon Gábort. Nyilvánosan meghalsz, és eltűnsz Ázsiában azért, hogy a 100 panamai céggel tudjál dolgozni a mi érdekünkben.

Welsznek bőven van a füle mögött annyi, hogy belemenjen az alkuba, és megtegye ezt a hatalomnak.

2014. március 10.-én a rendőrautóban elvileg meghal Welsz Tamás. Az apja sem látja még két hónap múlva sem a fia holttestét. Valójában lelépett az Indiai-óceán kis szigeteire, a Seychelle-; a Maldív-szigetekre és Mauritiusra. Ezen háromszögön belül mozog. A Maldív-szigeteken a magyar kormány nem egy tagja felkereste őt az elmúlt két évben, legalább öt miniszter is. De Welsznek a fő kapcsolattartója az MNB-vel Vajda Zita India-kutató. Simon Gábort pedig idehaza a választások előtt letartóztatják, mert az ő bissau-guineai útlevelét „megtalálják” Welsz Tamás páncélszekrényében.

2014. április 06.-án győz a Fidesz, és április 24.-én az MNB a kéthetes kötvényeit kéthetes betétekké alakítja. Az UniCredit Bankból pedig a mérleg tanúsága szerint 656 milliárd Ft-ot elutaltak az MNB-be. Nem 700 milliárdot, hanem 150 millió USD-nyi forinttal kevesebbet, 656 milliárd Ft-ot. A PA-k fürdenek a pénzben, Vajda Zita utazgat Indiába, illetve melléje a Maldív-szigetekre, ahol tartja a kapcsolatot Welsszel az MNB érdekében. Minden szép, süt a nap.

De 2015 elején a svájci jegybank elengedi a frank árfolyamát az euróval szemben, és itthon bedöntik a Buda-Cash, a Hungária, és a Quaestor-brókerházakat. Elindul egy nem várt folyamat. A Quaestorosok pénzét eddig is tradelték, de most nem adják vissza nekik. A beszedett pénzek, illetve a tradelés kifizetési oldala között óriási rés tátong. Kivenni a pénz a tradelésből nem akarják, másik oldalon viszont a kifosztott emberek a pénzüket követelik. A kormányzatban valaki megemlít egy, a magyar bankszektorban három éve keringő ajánlatot: nagy mennyiségű dollárbankjegyet lehet 20-30%-os kedvezménnyel behozni az országba, de euro-átutalást kérnek cserébe.




Mi lenne, ha behoznánk belőle jó sokat, eltennénk valamelyik bankba, és erre fedezeti igazolásokat, bondokat bocsátanánk ki? Amit aztán be lehet tolni a tradelésből kivont tőke helyére, ha mégis ki kell fizetni a károsultakat? Remek, legyen! Meglépik ezt a lépést 2015 októberében először, és 2016 júniusában másodszor. A kormánygép nagymennyiségű amerikai dollárbankjegyet hoz be Indokínából.

A pénzt Szemerey Tamás Növekedési Hitel Bankjában rakják le. Ez egy egyablakos bank, ami képtelen lenne igazolni mérlegfőösszegében ezeket a nagy összegeket. Ezért beiktatják a folyamatba az UniCredit Bankot, amely már ki tud állítani szükség esetén bondokat, hiszen neki csak azt kell igazolni a külső ellenőrző szervek felé, hogy a NHB kérésére kibocsátott bondja mögött van dollárfedezet. Ezt egymás közt a két bank lepapírozza. Ellenőrizni úgyis a Patai Mihály Bankszövetségi Elnök, illetve a felügyeleti szervként működő MNB-t vezető Matolcsy György fogja…. Ugyanekkor, októberben mondja Dr. Zombor Gábor volt államtitkár a kecskeméti Quaestor-károsultaknak: ha sokáig tiltakoznak, ki fogják őket fizetni. Érdekes egybeesés, nem? Amikor biztosan van már másik tradelési fedezet, akkor meg merik ígérni a kifizetést a károsultaknak.

Majd 2016. október 10.-én megírta a Magyar Nemzet, hogy a 6 PA alapítvány nem ad le jelentést a MNB felé. Persze, mert semmivel nem indokolható nagy összegű pénzmozgásokat folytatnak, hiszen ömlik rájuk a tradelés haszna. De ezt is tovább kell valahova utalni. Marad az UniCredit Bank pénzmosási útvonala a liechtensteini Valartis Bankhoz, onnan pedig tovább a Maldív-szigetekre, Seychelle-re illetve Mauritiusra. Ahol a magyar kormány megbízottjaként Welsz Tamás fogadja ezeket a pénzeket, nyilván a 100 panamai cégnek itt van szerepe. Ezeknek az ismerője Welsz Tamás, és ez volt a hatalommal kötött alkujának az alapja. De jön egy nem várt hiba.

Még szeptember 08.-án kiderül a nyilvánosság számára Vajda Zita személye. Elindul a lavina. Welsz Tamás már szeptember 30.-án feltűnik Budapesten egy fekete Mercedes Vito-ban, és nem is megy vissza keletre. Dehogy megy, nagyon kell ő most!! Már október 04.-ei levelemben Orbán Viktor miniszterelnök úrnak leírtam, hogy Vajda Zita bajlós árny a múltból: merre járkál Ő az Indiákon? Erre fel másnap, 2016. október 05.-én kiderül, hogy Patai Mihálynál lakik a válófélben lévő Matolcsy György. Majd október 06.-án és 07.-én az OTP rendszere leáll. Ön nálam jobban tudja, hogy az OTP számítástechnikai rendszere szimbiózisban működik a magyar Giro Zrt-jével, mivel kicsi az ország, nem érte volna meg egy független rendszert kiépíteni 1992-ben. Vagyis a magyar Giro Zrt – nél kellett két napig éjt nappallá téve dolgozni azon, hogy eltüntessék a Vajda Zita – Welsz Tamás –Valartis – UniCredit – PA útvonal minden bizonyítékát, több tízezer itthoni átutalást, és külföldre utalást egyaránt.

Ne feledjük: ezekben a napokban a SWIFT-kódok sem működtek!! Nem valami rendszerzavar volt az OTP-ben, Csányi Sándor igen nagy szívességet tett a Patai Mihály- Matolcsy György párosnak, és azoknak, akik a kb. 2000 milliárd Ft-ra hízott tradelési nyereség nyomát tüntetnék el.

Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: http://www.civilkontroll.com/newsletter/

Welsz Paár Tamás azért van itthon hetek óta, mert a pénzt gyorsan ki kell pumpálni az MNB-ből, és az UniCreditből. Mert WELSZ TAMÁS tegnap, 2016. október 19.-én 17:02-kor egy fehér Porsche Panamera-val araszolt a dugóban a Nyugati Téren, de sajnos csak hátulról sikerült lefotózni a kocsiját. Levágatta a haját, de az orra és mélyen ülő szemei elárulták. Anno a Logodi utcában is ilyen sötét tekintete volt, meg ott is Panamera – val mászkált, bár más színűvel. Ennek a tegnapi fehérnek a rendszáma valószínűleg a XXX-000 lehetett, de alig volt időm fotózni és jegyezni is a látottakat.

LUS-496- az A8-as a Bazilika mellett várakozott. Itt a kisemberektől ellopott pénzzel tőzsdéznek, és gyártanak pénzt az urak maguknak. Kb. 2000 milliárd Ft-ot kerestek vele. Tudom, hogy nincs gazdasági növekedés, de a kisemberek ennek kárát többszörösen érzik. Ennek az összegnek a fele is 1000 milliárd Ft. Romániában a felvételkori árfolyamon váltják át frankhiteleket lejre. Nálunk miért a bankszektor irányítja az országot a háttérből? Ekkora úr itt ez a Csányi Sándor, hogy még mindig ő dönt? Most tett egy hatalmas szívességet a Kormánynak október 06-07.-én. Mit fog ő ezért cserébe kérni egy napon Orbán Viktor miniszterelnök úrtól? az én fejemet?—————-?

Összegzés

A hétfői beadványomra gyorsan és kézzel kellett felsorolnom az aznapi, tehát a 2016-10-17.-ei dél körüli eseménysort, de itt most megint ideírom:

2016. október 17.-én hétfőn




11:10-kor bevittem a V. ker Markó utcába a Legfőbb Ügyésznek, Polt Péter Úrnak címzett 7 oldalas feljelentésemet, mely a Matolcsy – Patai kapcsolat lényegét taglalja – pénzmosás gyanúja az UniCreditben címmel. Itt érkeztettem egy példányt, majd ezzel elmentem egy fénymásolóba, és lemásoltam, hogy a másolaton látszódjon az ügyészségi érkeztető körbélyegző. Utána

11:47-kor az MNB-ben érkeztettem egy példányt, majd megint elmentem egy fénymásolóba, ahol a már két érkeztetett bélyegzőt tartalmazó beadványomat fénymásoltam le.

12:15-kor ezt vittem be és adtam le az UniCreditnél. Utána a Hercegprímás utcai SZTK-ba mentem, mert ott van wifi elérhetőség. Majd húsz perc múlva,

12:43-kor léptem ki az ajtón, és ekkor ment el előttem, majd lépett be a szembe lévő Gustolato étterembe Polt Péter és neje, Polt – Palásthy Mariann, aki az MNB személyzeti ügyekért felelős vezetője. Több mint idegesek voltak mindketten. Sajnos a három testőr jelenléte megakadályozott egy igazán izgalmas csoportkép elkészítésében. Gyalog jöttek az MNB felől, hiszen a LUS-496-os rendszámú szolgálati fekete A8-as Audi a Bazilika oldalán parkolva várta őket, érkezési irányukkal ellentétes oldalon. Egyirányú a Hercegprímás utca az MNB felé.

Nyilván volt mit megbeszélniük. Polt-Palásthy Mariann tevőleges résztvevője a fent leírt pénzmosásnak, és több helyről érkező hatalmas havi jövedelmein keresztül fő haszonélvezője is egyben. A férje, Polt Péter legfőbb ügyész már csak ezért sem lehet tárgyilagos, pártatlan és független mindezen bűncselekmények megítélésében.

Ezért fordultam Önhöz.

kmf. Tisztelettel:

Elérhetőségeim: +36 20 48 89 051

Email-cím: orban777@gmail.com Orbán Tamás Péter

FIGYELEM! A Facebook folyamatosan korlátozza a bejegyzéseink láthatóságát. Ha értesülni szeretnél az oldalunk új híreiről, akkor húzd az egeret a Facebook oldal tetejére a "Tetszik/Liked" gombra és pipáld ki az értesítéseket hogy megjelenjünk a hírfolyamban. KATTINTS IDE!

Szólj hozzá

Hozzászólás