HATALMAS NYERESÉGET SÖPÖRT BE AZ OTP

HATALMAS NYERESÉGET SÖPÖRT BE AZ OTP.

HATALMAS NYERESÉGET SÖPÖRT BE AZ OTP

[good_old_share]

Jól sikerült az OTP első féléve. A hitelintézet 106,2 milliárd forintos adózás utáni eredménye több mint két és félszerese a tavalyinak.




A második negyedév nettó profitja 71,9 milliárd forint lett, ez több mint a duplája az egy évvel ezelőttinek – írja a vg.hu.

A 2015-ösnél magasabb nyereség mögött egyszeri tételek is állnak, az idén kisebb a bankadó, emellett az OTP értékesítette a Visa Europe-ban lévő részvényeit, ami 13,2 milliárd forinttal növelte a nyereségét.

Az ilyen egyszeri tételektől megtisztítva is nőtt azonban a profit. A pénzügyi csoport az első félévben 104,1 milliárd, a második negyedévben ezen belül 56,5 milliárd forintos adózott eredményt ért el, előbbi 52, utóbb 26 százalékkal lett magasabb a tavalyinál.




Kelet-Közép-Európában stabil maradt a nyereség, az első hat hónapban 95,3 milliárd forint nettó profitot termeltek a térség bankjai, a magyarországi alaptevékenység, az OTP Core ezen belül 59,6 milliárd forintot hozott. Az orosz és ukrán bankoknál komoly fejlődés következett be. Ezek a leánycégek tavaly az első hat hónapban még 25,2 milliárd forintos veszteséget okoztak csoport szinten, az idén viszont már 10,9 milliárd forintos nyereséget termeltek.

Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: http://www.civilkontroll.com/newsletter/

Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM