HALADÉK –  CSÚSZNAK A KILAKOLTATÁSOK

Egy időre fellélegezhetnek az "adósok".

  • Googleplus
  • Youtube

A korábbi sajtóhírekkel ellentétben jövő március előtt nem lehet utcára tenni egyetlen adóst sem az újraindult végrehajtási eljárások során – értesült a Magyar Nemzet. Az Igazságügyi Minisztérium tájékoztatásából az is kiderült, hogy az adósokkal szemben zajló végrehajtási eljárások – függetlenül attól, hogy azok milyen szakaszban tartanak – a törvényi határidők alapján belecsúsznak a december 1-jén kezdődő téli kilakoltatási moratóriumba.



A lapnak küldött tájékoztatás szerint az önálló bírósági végrehajtók a jogszabályok alapján legkorábban október 15-én folytathatják az újraindított végrehajtási eljárásokat. (Ezt azokban az esetekben tehetik meg, amelyekben a devizahiteles törvények szerint a bank megküldte számukra az elszámolást szeptember 15-ig.) A minisztérium tájékoztatása szerint az adósok két csoportra oszthatók az alapján, hogy milyen szakaszban tart az ellenük zajló végrehajtási eljárás: egyik esetben már korábban értékesítette az ingatlant a végrehajtó, a másik esetben pedig árverés előtt áll az adós lakása.

Kedves olvasó! Ha szeretnél tőlünk értesítést kapni a friss hírekről, akkor kattints ide, és iratkozz fel az ingyenes értesítésünkre: http://www.civilkontroll.com/newsletter/

Hatvan nappal tolódik a kényszerintézkedés

A tárca szerint azon adósok, akiknek ingatlanát már értékesítették, kilakoltathatók lennének október 15. után, azonban a természetes személyek adósságrendezéséről szóló törvény alapján 60 nappal eltolódik a kényszerintézkedés. 

Vagyis az eljárás a december 1. és március 1. között érvénybe lépő kilakoltatási moratórium idejére csúszik, amikor az adóst nem lehet az utcára tenni. Hasonló a helyzet azoknál a deviza- vagy forintalapú lízing-, illetve hitelszerződéssel rendelkező adósoknál is, akik lakását még nem értékesítette a végrehajtó. Esetükben ugyanis az ingatlanárverés a végrehajtási törvény alapján 60 napig tart, vagyis mire az önálló bírósági végrehajtó eladja az adós feje fölül a lakását, már nem teheti utcára, mert addigra már szintén életbe lép a téli kilakoltatási moratórium.

Hány családot fenyeget a kilakoltatás?



Arra vonatkozóan egyébként nem állnak rendelkezésre pontos adatok, hogy összesen hány családot fenyeget a kilakoltatás. Annyi viszont bizonyos, hogy Magyar Nemzeti Bank június végi adatai szerint több mint 180 ezer hitelt nem törlesztettek már legalább kilencven napja. Ezek közül nem tudni, hány esetben indult végrehajtási eljárás.

Ugyanakkor korábban a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara azt közölte lapunkkal, hogy a devizahiteles-törvények alapján összesen 210 ezer végrehajtási ügyet függesztettek fel. Ezek az eljárások indultak, illetve indulnak újra szeptember 15. után. Ha az ügyek csupán töredékében várható kilakoltatás jövő tavaszszal, akkor nem kizárt, hogy több száz, vagy akár több ezer család is utcára kerülhet.

Tisztelt Olvasóink!
A Facebook egy ideje korlátozza a nem fizetős postok láthatóságát. Ami azt jelenti, hogy a Facebookon közzétett cikkek negyed annyi embert érnek el, mint korábban.
Ha értesülni szeretnétek az oldalunk frissítéseiről húzzátok az egeret a Facebook oldalunkon a "Tetszik/Liked" gombra és pipáljátok ki az értesítéseket hogy megjelenjünk a hírfolyamban. FACEBOOK: https://www.facebook.com/pages/Nemzeti-Civil-Kontroll/342783665741979 

  • Googleplus
  • Youtube

Szólj hozzá

Hozzászólás