Gyülekező!+VIDEO!

Kérek mindenkit, hogy figyelmesen hallgassa végig a videót, és értelmezze a pénzügyi jogok biztosa által elmondottakat is.

„Ha elég nagy a dörömbölés, ki lehet nyítni a kapukat! Ha nincs tömegnyomás, kontroll, ellenőrzés, akkor hiába van igazunk!” – Doubravszky György

Mindenkinek felhívom a figyelmét, hogy 16-án szombaton, 11:00 órai kezdettel induló rendezvényünk békés szándékú megmozdulás és törvénytisztelő, hiszen pontosan a törvények betartásáért gyülekezünk.

Mi nem a megosztást, hanem a várva várt összefogást erősítjük, éppen ezért sem a civil szervezetünk, sem pedig a pártunk zászlóit és emblémáit nem hoztuk magunkkal. Mi most magyarként, magyar állampolgárként, az összefogás nevében, a törvények betartásáért és az emberek becsületének és méltóságának védelmébe gyűlünk össze.


Tisztelettel várunk mindenkit, aki úgy gondolja, hogy ezt az értékrendet képviselni, illetve elfogadni tudja. Lehetnek bármely pártnak vagy szervezetnek a tagjai, de civilként, a magyar nemzet tagjaként vegyenek részt rendezvényünkön, támogassa törekvésünket és kérünk mindenkit, hogy az ellentétek és a megosztások elkerülése végett, hagyják otthon megkülönböztetésre alkalmat adó jelvényeiket és zászlóikat. Mindannyian egyformák vagyunk!

Én, a Kossuth téren a Kossuth szobornál vagyok minden nap, ott találkozunk!

Kásler Árpád
Kelt, Budapest, Kossuth tér 2013. 02. 13

Szólj hozzá

Hozzászólás