GÁCSI LÁSZLÓ – ELEMZÉS

A FIDESZ elvégezte a dolgát, jöhet a váltópárt, és valami cirkusszal meg is fogják csinálni a kormányváltást.

A ballibek dolga anno az volt, hogy megszüntessék az állami támogatott forint hiteleket, és olyan gazdaságpolitikát folytassanak, aminek támogatására hivatkozva az MNB magyarázhatatlanul és indokolatlanul magasan tarthatja az alapkamatot. Valamint megteremtették a jogi, szabályozói környezetet ahhoz, hogy a bankok eszement ámokfutásba fogjanak.

Miután devizaalapon eladósították a komplett magán, vállalkozói és önkormányzati szektort, a parazita félreállította a ballib hazaáruló bandát, megnyugtatta őket, hogy nem lesz elszámoltatás, ne fossanak. Aztán hatalomra nyomták a FIDESZ-t.



Az ő elsődleges dolguk az volt, hogy a folyamatos időhúzás mellett, – ha esetleg az élet-halál harcot saját létükért vívó adósok lukat ütnének, rést találnának a paraziták jól átgondolt konstrukcióján – azonnal, akár a törvény erejénél fogva, hatalmi eszközökkel belenyúljonak akár polgárjogi szerződésekbe is, és adósmentésként feltüntetett bankmentő intézkedésekkel ellehetetlenítsék a kölcsönszerződések érvénytelenségének kimondását célzó erőfeszítéseket. Emellett folyamatosan a nemzet megosztásán munkálkodtak, devizaadóst forinthitelessel, hitelest hitellel nem rendelkezővel próbáltak összeugrasztani.

Hazaáruló, egyre átlátszóbb és görcsösebb tevékenységük ellenére a jogi vonalon kiváló magyar emberek több éves áldozatos küzdelmük eredményeként olyan falakat sikerült – és itt meg kell említeni a bíróságok, ügyészségek elképesztő kollaboráns magatartását – ledönteni, amely világossá tette a paraziták számára, csak idő kérdése, hogy a bíróságok kénytelenek legyenek kimondani az egyedi ügyekben, bármennyire is húzzák az időt, hogy a szerződések minimum részlegesen semmisek.

A Bankszövetség azonnal meg is fogalmazta a kívánalmait a kormány irányába, miszerint az alkosson olyan jogszabályt, amellyel megakadályozzák a szerződések bíróság előtti megtámadhatóságát. A hazaáruló kormány szokásos módon retorikájában ezen felháborodott, de a színfalak mögött máris megkezdték a terv kivitelezéséről az egyeztetéseket. Matolcsy testvért berakták jegybank elnöknek, aki – mivel tudták, hogy a bírósági út bezárásával együtt forintosítani akarnak, – elkezdte a forint alapkamatát lefele nyomni, mely következtében a forint nagy mértékben gyengült a CHF-hez, ill. EUR-hoz képest. Miután ez megtörtént, előálltak a farbával. Törvénykezni kezdtek.

Először is leállították a folyamatban lévő több ezer, a sikertől karnyújtásnyira álló pert, majd gondos média előkészítés után – mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne – bejelentették, hogy piaci áron fognak forintosítani. De nem kell félni – mondták – mert így is mindenki jól fog járni. Az alacsony Matolcsy kamat miatt elszállt árfolyamon át fogják a még meglévő devizában nyilvántartott tőketartozásokat váltani forintra, és az így kiszámolt horror igazságtalan forint összeget kőbe fogják vésni a jogorvoslat lehetőségének kizárásával, kötelezően előírva.

Majd ebből levonják az olyan díjként beszedett árfolyamrést, ami mögött nem volt szolgáltatás, ill. a felvételkori kamathoz igazított (még csak szóba sem került az adott deviza irányadó kamatának pályájához való igazítás!) kamattal számolt túlfizetés miatti összeget. Ami így marad tőketartozás, az az esetek túlnyomó részében még mindig több, mint az eredetileg folyósított összeg.



De ez a FIDESZ-t már nem zavarja, tudják, ők a dolgukat elvégezték, jöhet a váltópárt, akinek az lesz a dolga, hogy Matolcsy leváltását kikényszerítse, az új jegybankelnök pedig abban a pillanatban elkezdi ész nélkül majd emelni a kamatot, mihánt a forintosítások lezajlottak. És a bankok abban a pillanatban elkezdik ezt az immáron forint hitelek ügyleti kamataiban érvényesíteni, amint a mostani törvényben rögzített másfél év letelik. Ha egyáltalán fél év múlva az új banda ezt a kitételt nem módosítja fél évre. És a FIDESZ-t sem fogják elszámoltatni, ez az alku. Legalábbis ezt ígérik a kollaboránsoknak a bankárok. Pedig be lesznek, mert oly mértékben kilóg már a lóláb, hogy nem fognak visszariadni nagyágyúk beáldozásától, bűnbakká tételétől sem.

Hogy ki lesz a váltópárt, a tekintetben láthatólag az arctalan paraziták szócsöveként funkcionáló USA adminisztráció is tanácstalan, ugyanis nincs egyetlen – magát a legfertelmesebb posványos mélységig le nem járatott – hű kozmopolita politikai erő sem, akit a nemzet elfogadna. Legutóbb ez a Goodfriend vagy ki a halál Fletóval bulizott, aztán Fletó ki is ugrott a nagy bejelentésével, hogy gyorsan váltsunk már kormányt. De ezt még ez a végletekig elfajzott létforma sem gondolhatta komolyan, hogy ezt a paprikajancsit az ország élére juttathatják még egyszer. Szóval nagy bajban vagy nemzetem. Kívül belül ellenség.

Adj erőt Uram, meg okos eszességet! Mit tehet egy nemzet ilyen iszonyatos gonoszság, és mocsok ellen?

Szólj hozzá

Hozzászólás