Gábor Horti-ÍGY TEKINTS A BANKOK HITELEZÉSI TEVÉKENYSÉGÉRE

(Közérthetően.) 

Egy gondolatom támadt! A termelő szektorban ugye létezik az a fogalom, hogy hozzáadott érték.
Ez nem jelent mást, mint az alapanyag, vagy nyersanyag feldolgozása során létrehozott többletérték, mellyel a késztermék értékesebb, mint az eredeti alapanyag.
A termelő ágazatokban, már nagyon komoly értéknövekedésnek számít, ha ez a hozzáadott érték eléri a 30-40 %-ot. Ehhez viszont már fejlett technológiákra, magasan képzett szakemberekre és komoly beruházásokra van szükség. Ráadásul az előállított termék a vásárlók és a köz-javát szolgálják, tehát társadalmi szempontból nagyon hasznos ez a tevékenység.

Nézzük meg, hogy mit is csinál egy bank!?
„Alapanyagnak” a betéti állomány és meglévő tőkéje számít az összehasonlításban.
Ebből az „alapanyagból” próbál hozzáadott értéket előállítani.
Mi lenne a hozzáadott érték?
Nyilvánvaló, hogy a kihelyezett hitelek utáni kamatok.
Ez a kamat 2 – 10 % körül mozoghat.
Ez, ebben a formában egy teljesen elfogadható tevékenység, hiszen az „alapanyaggal” való foglalkozásért jár a megérdemelt munkadíj.
Mivel itt is létezik beruházás (bankfiókok), továbbá képzett munkaerő (alkalmazottak), valamint némi technika (ha nem is technológia) is kell hozzá, hiszen valahogyan adminisztrálni kell a tevékenységet stb. ezért erre is tekinthetünk úgy, mint hozzáadott értékre.
Még az egyének és társadalom javát is szolgálja, hiszen lehetőséget biztosít az előrehozott beruházásoknak, anyagbeszerzéseknek stb. Ez is rendben lenne.

Csakhogy!



Az „alapanyag” nem áll rendelkezésre oly mértékben, mint ahogyan a bank a hozzáadott értéket be szeretné kasszírozni. Ezért aztán virtuálisan létrehozza a szükséges „alapanyagot”. Ráadásul nem kis tételben játszik, hiszen a valódi, rendelkezésére álló „alapanyag” csupán 2-5 %-a a kihelyezett hiteleknek. Ezzel szemben a „hozzáadott érték” eléri a 100%-ot, sőt sok esetben meg is haladja azt!
Ez olyasmi, mintha egy termelő ágazatban a soha be nem szerzett anyagokat kívánnák feldolgozni, majd azt értékesíteni, és ezen, hatalmasat profitálni. Ugye, mindenki belátja, hogy ez lehetetlen.
Nem úgy a bankok esetén! Ott minden további nélkül megengedett ez a magatartás.
Sőt! Újabban, különösen a „devizahitelnek nevezett termékükön” még ezt a százszázalékos profitot is megsokszorozni kívánják.
Ebből, a nem létező „alapanyagból” és „hozzáadott értékből” szerzett óriási profitok pedig szépen vándorolnak annak a néhány tulajdonosnak a zsebébe, akik a bankot (ill. annak részvényeit) birtokolják. Ügyes…. Nem? Így születnek néhány év alatt a milliárdosok.
Ami még tetézi a dolgot az az, hogy annak a néhány százaléknyi betétesnek a betétei elvesztésével fenyegetnek, ha csődbe megy a bank. Ez szerintük megengedhetetlen, ezért aztán állami injekciót igényelnek. Ez valóban megengedhetetlen, hiszen a betétesek valódi „alapanyagot” helyeztek el a bankban, annak reményében, hogy a bank számukra bizonyos összegű hozamot biztosít.
Mi lenne ennek a hozamnak a biztosítéka?
Természetesen a kihelyezett hitelkamatok, melyek mindig jóval magasabbak, mint a bank által ígért betéti kamatok. Magyarra fordítva a dolgot. A betétesek betéti hozamát bőségesen biztosítja a bankok kihelyezett hiteleinek kamatai.
Mármost, ha a bank csődbe megy, akkor mindössze a kihelyezett hitelállományának mintegy 2-5% + betéti kamatok, és a tevékenysége során keletkezett költségek jelentik a tényleges veszteséget. A többi a soha nem létezett „alapanyag” és az arra felszámított kamatok. Tehát valódi kár nem éri a bankot abban az esetben, ha a tényleges betéti állományok és hozamaik, valamit a költségeik megtérülnek. Ekkor „mindössze” a tulajdonosok hatalmas extraprofitja vész el. Természetesen ez a jelentősebb összeg. Tehát, amikor a betétesek pénzének elvesztésével riogatnak, valójában az azokat sokszorosan meghaladó saját extraprofitjukat féltik.

Persze nem ennyire egyszerű a helyzet. Azért nem, mert a nem létező pénzek, vagyis a fedezet nélkül kihelyezett hitelek is valaki irányában kötelezettséget jelentenek. Márpedig ez a valaki az adós, aki ezt a nem létező pénzt befektette. Vagyis kötelezettséget vállalt arra, hogy ebből a nem létező pénzből veszi meg az építkezéshez szükséges építőanyagokat, vagy épp egy gépkocsit stb. Ekkor már kiszélesedik a probléma, mert ő ugyan jóhiszeműen járt el, a kereskedő is jóhiszeműen adta el neki az áruját, de a bank nem teljesít, ezért aztán ez az egész láncolat bedől.

No, itt van a probléma lényege!

Ezért van, hogy a bankok helyett az államkassza kell, hogy helytálljon. Értelmezhetjük ezt úgy is, hogy a bank, visszaélve ezzel a kényszerhelyzettel, zsarolja a mindenkori államot. Az állam meg nem tud mit tenni, minthogy teljesít a bankok helyett.
Csakhogy ekkor jönne a büntetőjogi felelősségre vonás, teljes vagyoni kártérítés és a csalók börtönbüntetésre ítélése.
Gondoljunk csak bele, ha ugyanezt a termelő szférában követi el valaki, vagyis olyan áruért szedi be a vételárat, melyet soha sem szerzett be, és ezáltal semmilyen tevékenységet nem végzett rajta, viszont felszámítja mind az alapanyag, mind pedig a hozzáadott értéket, akkor hogyan ítélnék meg ezt a magatartást?
Azt hiszem, ez nem kétséges. Ez egyszerűen csalás!

Eddig világos minden… ugye?

És akkor jön az a sötét rész, amelyik csak a kérdéseket szüli.
Miért nem történik meg mindez?
Miért nem ülteti az állam a saját megbízottjait a bedőlt bankok vezetői székébe?
Miért nem vizsgálja át A-tól Z-ig az összes könyvelést, és tárja fel az elkövetett csalásokat?
Miért nem követeli a hatalmas összegű, sokmilliárdos kártérítéseket?
Miért van, hogy a médiumok többsége azt sugallja, hogy itt az adós a felelős?
Miért van az, hogy az állami apparátus nem látja ezt?
Ha viszont látja, akkor miért nem ülteti le azokat a bűnözőket, akik az egész országot, a társadalom tagjait ilyen kiszolgáltatott helyzetbe hozták? Még csak nyomozást sem indítanak ezekkel a bűnözőkkel szemben.

Miért…miért….miért?

Szólj hozzá

Hozzászólás