FIGYELJ, MERT CSALHATUNK! “választóim akaratához” – törölve!

"választóim akaratához" – törölve.

Felvetődik, hogy formai vagy tartalmi kérdésről van-e szó?

Jelentőségénél kevesebb figyelmet kapott az a tény, hogy az év elején megváltozott az országgyűlési képviselők kötelezően elmondandó esküjének szövege. Az LMP képviseletében parlamenti mandátumot szerzett Szél Bernadett ez év februárjában az Országgyűlés plenáris ülésen – az ország nyilvánossága előtt – elmondott esküjében még szerepelt az alábbi: "… munkám során választóim akaratához…" gondolat. Ezt követően a Fidesz-KDNP képviseletében mandátumot szerzett Horváth Zoltán esküjéből már kimaradt az idézett szövegrész. Azóta az országgyűlési képviselőknek nem kell megfogadniuk, hogy munkájuk során a választóik akaratát közvetlenül is figyelembe veszik. Felvetődik, hogy formai vagy tartalmi kérdésről van-e szó? 


Közismert, hogy a közhivatalok, megbízatások, hivatások betöltéséhez több tízezer polgárnak kell esküt tennie a tevékenységének megkezdése előtt. Vonatkozik ez a polgármesterekre, a közjegyzőkre, a bírósági tisztségviselőkre éppúgy, mint a képviseleti demokrácia választott testületeinek tagjaira. Ahhoz, hogy az eskü szövegének súlyát, annak tartalmának jelentőségét megítélhessük, célszerű egy kicsit a közelmúlt eseményeiből példákat felidézni.

Ma még sokan vannak a közélet különböző szintjein azok a tisztségviselők és közszereplők, akik már a rendszerváltás előtt is tartoztak valamely intézményhez, közösséghez. Az akkori előírásoknak illetve elvárásoknak megfelelően ők is tettek esküt. Azok például, akik katonaként is szolgáltak a hetvenes-nyolcvanas években, azok azt fogadták meg, hogy a Magyar Népköztársaság "… határait, függetlenségét és alkotmányos rendjét életem árán is megvédem." A jelenlegi kormány tagjai közül is akad olyan személy, aki nyilvánosan és aláírásával megfogadta, hogy "..szocialista hazámat, a Magyar Népköztársaságot fegyverrel, ha kell, életem feláldozása árán is megvédem…" Másik jelenlegi kormánytag azt fogadta meg, hogy "… a szocialista humanizmus szellemében járok el…" Akadnak olyan jelenlegi kormánytagok akik "… a Magyar Népköztársaság fejlődését…" vagy mások a "…felvirágzását…" kívánták szolgálni. Az egyetemi és főiskolai hallgatók mindegyike "A Magyar Népköztársasághoz és annak dolgozó népéhez hű leszek, hazám megvédésére mindenkor készen állok." szövegű esküt tette le. Az egyházi vezetők is "..a Magyar Népköztársaság megerősödését és fejlődését előmozdítom" tartalmú fogadalmat tették. Sorolhatnánk még a példákat arra, hogy milyen tartalmú esküket, fogadalmakat vállaltak mindazok, akik ma már negyven év felettiek. Valószínűleg többen kézlegyintéssel elintézzük a korábban tett fogadalmak számonkérésének az ötletét is. Ebben a kézlegyintésben az a tartalom érhető tetten, hogy nem kell ezeket, az esküket, fogadalmakat komolyan venni. Az esküvel kapcsolatban kialakított vélemények estében valóban lehet esetenként nagyvonalúan továbblépni, de azért vannak olyan esetek is, amikor az esküszegés ténye a jogi szempontból minősített cselekménynek minősül. 

Az eskü szövegének jelentőségét talán az is új megvilágításba helyezi, ha felidézzük azt az év elejei vitát mely az Európai Unió Bizottsága és az Európai Központi Bank, valamint a Magyar Kormány között zajlott le, a Magyar Nemzeti Bank elnökének esküjével kapcsolatban. A Kormányfő néhol az ország szuverenitásának jelképeként, máskor szőrszálhasogatásként ítélte meg az MNB elnökének esküjével kapcsolatos vitát. Többször kifejtette, hogy "korántsem csupán szimbolikus jelentőségű" a téma. Visszatérő érvelése volt, hogy "az alkotmányos intézmények vezetőinek eskütétele olyan aktus, ami nélkül a közjogi tisztségviselők nem léphetnek hivatalba Magyarországon." Az EU-s intézmények álláspontjuk indokaként főként a jegybank függetlenségének féltését a politikai befolyásolás kizárást említették. A vita a kormányfő által április 24-én EU bizottsági elnöknek tett ígéretével és az Országgyűlés július 6-án elfogadott jegybanktörvényről szóló döntésével ért véget. 
A fentiekből is levonhatjuk azt a következtetést, hogy sem politikailag, sem közjogilag nem lehet közömbös egy eskünek a szövege, annak elmondásának körülménye, az azt követő intézményes következmények.

Az országgyűlési képviselők esküjével kapcsolatos magatartás megítéléséhez ésszerűnek tűnik a "honatyák" tényleges tevékenységét megvizsgálni. Mivel a választói akarathoz való kötődés legközvetettebben a szavazások alkalmával érhető tetten, így célszerűnek mutatkozik az Országgyűlés idei évének első féléves (tavaszi ülésszak valamint a rendkívüli ülésszak) szavazásait nagyító alá venni. Az említett időszakban 25 szavazási napon (54 ülésnap) összesen 1360 alkalommal kellett a képviselőknek érdemi mérlegelést követően szavazniuk. Az kissé árnyalja a képet, hogy a képviselők az összes szavazásnak átlagosan a 77 százalékán vettek részt. Az összes szavazásból a Fidesz estében 91, az MSZP estében 61 százalékban voksoltak a képviselők. A szavazások során esetenként kell mérlegelniük a képviselőknek, hogy milyen értékeket, érdekeket vesznek figyelembe, amikor támogatják, ellenzik az előterjesztést, vagy éppen tartózkodnak. Az könnyen belátható, hogy a képviselőkkel szemben, sem szakmailag, sem intellektuálisan nem állítható az a követelmény, hogy önállóan átlássák a fél év alatt előterjesztett közel másfélezer döntésre bocsátott kérdés mindegyikét. Az ellentmondásos helyzethez az is hozzájárul, hogy a több évtizedes tapasztalat szerint az országgyűlési képviselők többnyire nem szakmai alapon kerültek kiválasztásra, majd megválasztásuk után rendre szakmai döntéseket kell meghozniuk. Szükségszerűen segítségre, iránymutatásra, külső támpontra van szükségük a konkrét szavazat leadásakor. Valószínűleg sokat megmutat a képviselő igazodási pontjáról, ha megvizsgáljuk a szavazatok kialakulásának helyét.


Az országgyűlési képviselők ez évi szavazatainak elemzése alapján megállapítható, hogy függetlenül a kormánypárti-, vagy ellenzéki jellegüktől, szavazataik szinte kizárólag a frakció álláspontja alapján alakultak. A statisztikák azt mutatják, hogy az összes leadott szavazatoknak csupán 0,6 százaléka tér el a képviselők frakciójának álláspontjától. A FIDESZ soraiból leadott szavazatok estében csak 0.53 százalékban fordult az elő, hogy a képviselők a saját frakciójukban kialakított álláspont ellen szavazzanak, az MSZP szavazatai vizsgálatánál ez az arány 0.70 százalék. Az estben sem látunk számottevő különbséget, ha az alapján vizsgálódunk, hogy az adott képviselő pártjának listájáról (0,63% eltérés) vagy egyéni körzetből (0,59% eltérés) jutott-e be az országgyűlésbe. A bemutatott eltérések gyakoriságának alacsony száma alapján megállapíthatjuk, hogy a képviselők alapvetően a frakciójuk iránymutatásai szerint alakítják ki szavazási magatartásukat. 

A képviselőcsoportokban kialakított álláspontokról a frakció vezetése a kilencvenes évek elején még csak írásban adott "sorvezetőt" a frakció tagjai számára az elvárt szavazási magatartáshoz. Napjainkra a frakciók fokozatosan legyőzték az e területen mutatkozó szemérmességüket és bevett gyakorlattá vált, hogy hangos bekiabálással tudatják a képviselőkkel, mely gomb megnyomását várjál el a soron lévő szavazásnál .A frakció álláspontjától való eltérések leginkább véletlenségből, tévedésből, figyelmetlenségből illetve félrehallásból fakadhatnak. Ezt a vélekedést erősíti az a tény is, hogy a saját képviselőcsoportjának álláspontjától eltérően szavazó képviselőt frakciója gyakran szankcióval sújtja. Jól példázza ezt az egyik kormánypárti képviselőnek a sajtóban megjelent mondata ""Igen? Nem tudtam róla. Hát akkor, gondolom, majd pénzbüntetést kapok." Azt a kérdést most nem vetném fel, hogy ez a gyakorlat miként egyeztethető össze a szabad mandátum elvével, illetve a Magyarország Alaptörvénye 4. cikkében megfogalmazott kitétellel, mely szerint " Az országgyűlési képviselők jogai és kötelezettségei egyenlők, tevékenységüket a köz érdekében végzik, e tekintetben nem utasíthatók." 

A bemutatott parlamenti működési mód is jól példázza, hogy a mindennapi jogalkotási munka során a választói akarat figyelembevétele háttérbe szorul és a gyakorlatban a pártfüggés válik meghatározóvá. Megállapíthatjuk, hogy az országgyűlési képviselői eskü szövege csupán leképezi a kialakult gyakorlatot. 
Megerősítené a következtetések levonását, ha azt is megvizsgálnánk, hogy az állampolgárok önkéntes szervezeti, szakmai műhelyei, nyilvánosság különböző fórumai miként kapcsolódhatnak be a törvényjavaslatok rendszeressé váló házszabálytól eltérő tárgyalási módjához.
– Nepszava.hu

Szólj hozzá

Hozzászólás