FELJELENTÉS CSÁNYI SÁNDOR ELLEN.

FELJELENTÉS CSÁNYI SÁNDOR ELLEN.


Tisztelt Nemzeti Civil Kontroll!
 
Az uzsorás ismét megfutamodott. – Ezután létezik még olyan rendőr, bíró, ügyész, aki komolyan veszi?




Az első számú uzsorás ismét visszavonta a becsületsértési vádakat még a meghallgatás előtt. Ebből az következik, hogy 10-én nem találkozunk.
Teljesen hülyének nézi piCsányi az ügyben eddig eljáró bírókat, ügyészeket, rendőröket. És ezek úgy tűnik, hogy eltűrik neki. Van az a pénz? Mi más okuk lenne? Vajon bárki megteheti, hogy hülyét csinál a hatóságokból?

A megszüntető végzésből látszik, hogy rengeteg munka volt már ebben az ügyben. 
Nem először teszi ezt a bankárdiktatúra magyarországi helytartója. 
Nem elég, hogy milliárdokat lopott a SeVizásoktól, és a társadalom többi tagjától, még ilyen ügyekkel is terheli a költségvetést. Úgy tűnik büntetlenül.

Ha valaki felkapná a fejét azon, hogy azt írtam, hogy az uzsorás lopott, azonnal eressze le. – merthogy a magánindítvány visszavonásával elismerte, hogy vaj van a füle mögött.

És akkor most hogyan tovább?
Ha jól megnézzük, akkor engem most egy megbízhatatlan, hazug ember miatt szo…at a bíróság, ügyészég, rendőrség lakhelyelhagyásival.
Na nem túl sokáig.
Március 20-án az miatt álltam el attól, hogy megszegjem a lakhelyelhagyási végzést, mert sokan mondták, hogy még nem jött el az ideje.
Úgy tűnik igazuk volt. Ez most egy sokkal jobb alkalom. Mára mindenki számára bebizonyosodott, hogy egy elmegyógykezelésre szoruló mániákus hazudozó feljelentései miatt folynak ellenem, és több Sárgapólós ellen eljárások.
Olyan vádakkal vagdalózik, amiket maga sem gondol komolyan.
Már korábban visszavonta magánvádját becsületsértési ügyben, és visszavonta 2016. májusában a távoltartási indítványát is.
Most ismét visszavonta immár négyünk ellen indított becsületsértési indítványát még a meghallgatás előtt. A távoltartást most aljas módon az ügyész kezdeményezte.




Úgy tűnik, hogy az első számú uzsorás nem akarta személyesen megvédeni állításait.

A nagy kérdés, hogy most mi lesz. Találnak-e olyan rendőrt, ügyészt, bírót, aki még ezek után is képes lenne egy békés véleménynyilvánítót előzetesbe tenni, vagy bármilyen kényszerintézkedést foganatosítani az uzsorás hisztije miatt.
Vajon a zaklatási ügyeket viszik-e tovább? Ha igen, akkor a korábban többször feltételezett – beszorult a nyelvük a bankárok, de különösen az uzsorás seggébe – állapot bizonyosodik be.

Egyetlen módon tudhatjuk meg: Megszegem a lakhelyelhagyásit. Innentől bármikor lehet rá számítani, hogy feltűnök Budapest területén egy véleménynyilvánítás keretében. 
Akkor majd a rendőrök azon gondolkodjanak el, hogy egy szavahihetetlen uzsorás miatt elvisznek-e.
Az ügyészség már most nézze meg, hogy a vádakat fenntartja-e ezután, és hogy a kényszerintézkedéseket nem kellene-e mégis megszüntetni.
A bíróság jelölje ki azt a bírót, aki hajlandó nem az uzsorás elvárásai, hanem a társadalom érdeke szerinti ügy társadalmi súlyát mérlegelve döntést hozni. Akár úgy is, hogy végre korábbi beadványaim szerint hajlandók felülvizsgálni a kényszerintézkedéseket. Mielőtt úgy kellene megejteniük a felülvizsgálatot, hogy a régieket megszegem.

Jelen írást eljuttatom mindkét zaklatási ügyben eljáró rendőrségnek, ügyészségnek, a kényszerintézkedésekben eljáró BKKB-nak, a Törvényszéknek, valamint a mindhárom becsületsértési ügyben eljáró bíróságnak.

Kérem, hogy a beadványt az iratokhoz szíveskedjenek rendelni az alábbiakkal.

Feljelentés:
Feljelentést teszek az első számú uzsorás (Önök az irataikban Dr. Csányi Sándor néven hivatkoznak rá) ellen hamis vád, hatóság félrevezetése, joggal visszaélés miatt a fent írtak alapján.
Amennyiben bármelyik nem hivatalból üldözendő, kérem jelezzék. Bízom benne, hogy az ügyész ebben az esetben is megteszi a feljelentő helyett, hogy indítványokat tesz. Amennyiben nem jutna eszébe az ügyésznek, – mint ahogyan velem szemben viszont eszébe jutott az uzsorás helyett távoltartást kérni – tiltsák el az uzsorást a közügyek gyakorlásától. 
Indoklás:

loading…


Az uzsorás megbízhatósága, szavahihetősége, értékítélete az eljárások alatt nagymértékben megkérdőjeleződött. A társadalom érdekében egy ilyen embert, ekkora befolyással hagyni, hogy ténykedjen, súlyosan veszélyes a társadalomra.
Azt látjuk, és nyilvánvaló, így bizonyítani sem kell, hogy a rendőrség, ügyészség, bíróság a teljes befolyása alatt áll.
Azt is látjuk az iratokból, hogy megbízhatatlan, saját önös érdeki szerint visszaél a joggal.
Az is kiderült, hogy a társadalmi értékítélete súlyosan elferdült. Az az ember, aki biztonsági őrökkel védett beláthatatlan udvarán lévő házában retteg, ha néhány ember elsétál az utcán, nem alkalmas arra, hogy közügyeket gyakoroljon, politikusokat, rendőröket, ügyészeket, bírókat, MNB elnököket befolyásoljon, vagy akár lobbi tevékenységet végezzen. 
Az utóbbi állítások kiolvashatók az uzsorás által 2016. december 17. napján kelt, a XII. kerületi Rendőrkapitányságnak címzett, de a BRFK-n  2016. december 22. napján érkeztetett feljelentésből.
Ott van leírva, hogy a családjával a házban rettegtek többek között akkor, amikor Póka László és felesége, majd később újabb két személy elsétált az utcán.

Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: http://www.civilkontroll.com/newsletter/

Kényszerintézkedések megszüntetése:
Kérem, a bíróságokat, hogy mivel a fentiek alapján komolytalanná váltak a zaklatási ügyek is, az ellenem elrendelt kényszerintézkedéseket szüntessék meg. Alappal feltételezhető, – mivel már három alkalommal is visszavonta az uzsorás a Sárgapólósokat érintő magánindítványait – hogy a zaklatási ügyekben is így fog eljárni. Aránytalan sérelem ér engem a kényszerintézkedések fenntartásával, a véleménynyilvánításhoz való jog korlátozásával ahhoz képest, mint amekkora sérelem érné az uzsorást, ha később mégis kiderülne, hogy nem véleményt nyilvánítani mentem a Laura útra, hanem, hogy beavatkozzak a magánéletébe.

loading…


Iratok kiadása:
Annak ellenére, hogy végül a 25.Bpk.280/2017. számú ügy megszűnt, és a bíróság értesítése szerint nincs ok arra, hogy kiadják a keletkezett iratokat, kérem, hogy azokat teljes terjedelmükben a videó felvételekkel együtt lakcímemre megküldeni szíveskedjenek. Egyrészt jogom van hozzá, másrészt ezeket a további eljárásokban bizonyítékként kívánom használni.

A becsületsértés visszavonása, és a bírósági eljárás megszüntető végzése itt érhető el: https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/1814615805231023 

Az üggyel kapcsolatban egyéb iratok itt érhetők el írásokkal: 
Kényszerintézkedések végzései I. és II. fokon, fellebbezések, Az uzsorás vicces indítványa: https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/1795001223859148

Az igazi kérdés az, hogy eljáró rendőrök, ügyészek, bírók látják-e maguktól, hogy meg kell szüntetni a kényszerintézkedéseket, vagy kell, hogy provokáljam a színvallásukat.

HAjrá! Tisztelettel: Póka László, Nem adom a házamat mozgalom, 0630-931-9802  

loading…


Szólj hozzá

Hozzászólás