EZ A NAP IS ELJÖTT! AZ OTP BIRTOKVÉDELMET KÉRT!

EZ A NAP IS ELJÖTT! AZ OTP BIRTOKVÉDELMET KÉRT!

Változnak az idők…

Mint tudjuk, az OTP Jelzálogbank, illetve OTP Bank elleni közérdekű perben kihirdetett ítélete szerint a bankok forinthiteles szerződései általános szerződési feltételeinek (ászf) kikötései tisztességtelenek és ezért érvénytelenek voltak. Részetek IDE KATTINTVA olvashatók.

[cn-social-icon]

Azt is tudjuk például, hogy az OTP Bank „deviza” alapú kölcsönszerződése bizonyítottan tisztességtelen, melyben az eljáró bírói tanács tisztességtelenség miatti semmisséget állapított meg. TOVÁBBI RÉSZLETEK ITT. (és még sorolhatnánk…)

Ilyen körülmények között nem lehet csodálkozni azon, ha az átvert, és felháborodott ügyfelek szóvá akarják tenni az őket ért sérelmeket.

Póka László levele:



Tisztelt Nemzeti Civil Kontroll!

Amikor a bankok rettegnek a károsultaktól. Az OTP birtokvédelmet kért…

Régen úgy volt, hogy az adósok rettegtek a felszólításoktól, a zaklató telefonoktól, a KHR listától, a végrehajtástól, a szégyentől…

Most kicsit megfordult a világ. Mint ahogyan a dal mondja:

„Most élek majd, végre szabadon,
Gond nélkül járok utamon,
Morcoskám, nem szólhatsz rám!
Idáig szenvedtem éppen eleget,
Holnaptól én is nevetek
úgy mint más, ez jobb szokás.

Az úgy történt, egy gyönyörű országban, ahol a gonosz pénzhatalom mindenkit adósrabszolgává akart tenni, – és sokan ebbe bele is törődtek – néhányan ezt nem fogadták el. Dacoltak a hatalommal, túlléptek árulókon, megalkuvókon, nem törődtek a kinevetésekkel, áldozatot hoztak, kockáztattak. De leginkább felhagytak a félelemmel. Mert tudták, – és akik nem tudták, azok megtanulták – hogy a félelem döntés kérdése. Mintahogyan az is, hogy elfogadom a sorsomat, vagy teszek azért, hogy nekem, a gyerekeimnek, a többi kifosztottnak jobb legyen.

FONTOS! Kedves olvasók, „devizahitelesek”! A Honlapunkon illetve Facebook oldalunkon is folyamatosan tájékoztatni fogunk Titeket az Államperrel, és más ügyekkel kapcsolatos friss hírekről. Kérjük, hogy segítsd a munkánkat azzal, hogy a Facebook oldalunkra meghívod az ismerőseidet, illetve ide kattintva feliratkozol a hírlevelünkre is. Nemzeti Civil Kontroll.

Ez a néhány különc úgy döntött, hogy megtanítja kesztyűbedudálni a bankárokat, és az őket kiszolgáló politikusokat.
Előbb csak az utcán tiltakoztak. Később már elkapták a bankárokat a bankok előtt zárás után. Ez nem volt elég nekik. Olyan bátrak lettek, hogy bementek a bankokba, és rejtett felvételeket készítettek az ügyintézők vallomásairól.

Nem törődtek a fehérgalléros bűnözők hisztijével.

Nem rettentek meg a fenyegetőzéseiktől.

Nem tántorította el őket a bankárok által kezdeményezett – és a hatóságok által végrehajtott – eljárások.

Túlléptek a hatalom által rájuk küldött bértollnokok, uszítók ármánykodásain.

Végül megvalósították minden kifosztó rémálmát: a bankokon belül kezdtek tiltakozni. Megismerték a jogaikat, használták azt a győzelem érdekében. Csoportosan véleményt nyilvánítottak, és felhívták minden ember figyelmét a bankok csalárd magatartására.

A birtokvédelmi kérelemre okot adó cselekmény összefoglalója itt tekinthető meg:



Ez nem tetszett a csalóknak. Egyik ilyen csoportos véleménynyilvánítás után az OTP bankbiztonság két főembere (bukott rendőrök) félelmükben a rendőrségi feljelentés mellett birtokvédelmet is kértek.

Ez azért elég vicces. Jogszerű cselekedetek ellen, az ügyfelek ellen birtokvédelmet kérni? Ez olyan, mint amikor a rabló felháborodik azon, hogy elkapják. Meg lehet tenni, de nevetséges, szánalmas, együgyű, és süt belőle a félelem.

Jól teszik az ellenállók! Csatlakozzanak hozzájuk minél többen!

Az alábbi hivatkozáson olvasható a birokvédelemi kérvény, (könyörögvény) a kiegészítés, és a birtokvédelemmel érintettek válasza.

Szintén itt olvasható a rendőrségi kihallgatás jegyzőkönyve, és a bank feljelentése.

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1170131113012832.1073741942.626932930665989&type=3

Döntsd el, hogy cselekszel, vagy tovább rettegsz!

HAjrá!

Tisztelettel: Póka László Nem adom a házamat mozgalom  0630-931-9802 [cn-social-icon]

Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM