ELTŰNHETNEK A “HAGYOMÁNYOS” BANKOK

Eltűnhetnek a 'hagyományos' bankok

 

A PwC szakértői szerint akár már 2025-2030-ra a „hagyományos” bankok nélkül működhet a piacgazdaság. A „The Future Shape of Banking” című tanulmány rámutat, hogy egyre alacsonyabbak a belépési korlátok a nem banki szereplők számára az alapvető banki szolgáltatások területén is, ami kihívást jelent a jelenlegi banki üzleti modell számára.

A bankok azonban továbbra is számos olyan fontos előnnyel rendelkeznek, amelyekkel megakadályozhatják ezt a folyamatot.

A PwC elemzése rámutat: a bankok a pénzügyi válság árnyékában is kedvező megítélésű, erős brandek tudtak maradni, köszönhetően az ismertségüknek, a tapasztalatuknak, és a szabályozásnak. A bizalom és a márka meghatározóak a pénzügyi tranzakciók esetében, az alternatív bankolási lehetőségekkel szemben tanúsított ellenállás egy része is a biztonságba vetett bizalom hiányából fakad. „A helyzet ugyan változik, a banki szolgáltatásokra azonban továbbra is szükség van.
 


Az üzleti világ történetében számos intő példa van arra, hogy milyen könnyű elveszíteni a helyzeti előnyt a technológiai változások során.

A bankoknak ugyan továbbra is megvannak az előnyeik, és az alternatív szolgáltatókkal szemben még alacsony a bizalom, azonban a pozíciójuk megőrzéséhez erőteljes beruházásra van szükségük, újra fel kell fedezniük és meg kell erősíteniük a társadalomban betöltött alapvető szerepüket, és el kell nyerniük a politikai döntéshozók támogatását” – mondja Balázs Árpád, a PwC Magyarország cégtársa. „A legnagyobb veszélyt az jelentheti a bankok számára, ha az ügyféltranzakciók más szereplőhöz kerülnek az értékláncban, hiszen ezzel a fogyasztói magatartásra sem lesz rálátásuk, és csökken a brandjük ereje” – teszi hozzá Balázs Árpád.

A PwC szakértője szerint az új, nem banki szereplők belépése és a technológiai fejlődés kihívás elé állítja a hagyományos banki üzleti modellt, és az alapvető változás elkerülhetetlen. A kérdés már csak az, hogy a hagyományosan a bankokhoz tartozó területek mekkora részét foglalják majd el az új belépők.

A tanulmány főbb megállapításai:
– A banki szolgáltatások a fizikai értékesítés felől az új technológiák által nyújtott csatornák felé mozdulnak.
– A technológia fejlődésével az ügyfelek számára könnyebbé válik a bankok és egyéb szolgáltatók közötti váltás.
– A brand központi értékké válhat a bankok számára: a bizalmat, integritást, biztonságot és minőséget képviselő brandek nagyobb eséllyel tudják majd ellensúlyozni az ügyfelek „tranzakciós költségét”, amikor arról döntenek, melyik szolgáltatónál és milyen módon bankoljanak.


– A bankok egyfajta közszolgáltatóvá válhatnak, amelyek elsősorban biztosítási összeghatár alatti betétek kezelésével foglalkoznak, és belföldi hiteltermékek szűk körét kínálják.
– A szabályozók gondolkodásának és a jogszabályi megközelítésnek is igazodnia kell a változó banki környezethez.
 
„A szabályozóknak észben kell tartani, hogy a bankolás változik és változni is fog. Azok a területek, amelyeket egyelőre nem, vagy csak kevéssé érint a szabályozás, idővel fontosabbá fognak válni, és a szabályozóknak ezekre kell fókuszálniuk, különben egy esetleges következő válság felkészületlenül érheti őket” – hívta fel a figyelmet Balázs Árpád. – ProfitOnline

Szólj hozzá

Hozzászólás