ELÉVÜLTEK A FELMONDOTT SZERZŐDÉSEK KÖVETELÉSEI!

ELÉVÜLTEK A FELMONDOTT SZERZŐDÉSEK KÖVETELÉSEI!


Ma vagyok 45 éves. Ez az, ami biztos, ami elmúlt, ami megvolt. Meg kellett élni és meg kellett érni, hogy megérthessem, miként fosztják ki Magyarországot, a magyar embereket. (Oszd meg, add tovább!)




 

A történelemben már eddig is kitörölhetetlenül otthagytuk lábnyomunkat, bár nagy erőket mozgósítanak, hogy érdemeinket lesöpörjék, elhallgassák és másoknak tulajdonítsák.

Nem aggódok miatta, bár tagadhatatlan, hogy néha frusztrál. Mára már tudom, a sikert, az önmegvalósulást, a kiteljesedést és beteljesülést számunkra nem mérik sem könnyen, sem gyorsan, sem ingyen. Ezért lesz értéke és történelmi jelentősége tetteinknek.

Mielőtt az elévülésre rátérnék, még untatom Önöket kicsit, egy nagyon régi, több mint 30 éves történettel. Úgy is annyi támadást kapunk, jobbról, balról, elölről és hátulról, hogy egyel több már nem oszt, nem szoroz.

 

Lehettem úgy 12 vagy 13 éves, éppen sorban álltam, mert én egész gyerekkoromban sorban álltam, hol kenyérért, hol tejért, hol azért mert mások is sorban álltak, anélkül, hogy tudnák miért is állnak sorban, csak elterjedt a híre, hogy valahol valami árucikk érkezik. Ma már ezért  nem állok sem sorba, sem pedig be a sorba. Megtanultam a leckét.

Szóval ott álltunk, mint a barmok, előttem vagy 200 ember, mögöttem még vagy 100. Ez úgy normál csődületnek számított egy-egy bolt előtt, ma ez egy kisebb tüntetésnek sem lenne kevés. Mindig elképedve néztem a felnőtteket, hogy milyen türelmesen állnak 4-5 órát, sokszor a semmiért, s ha nem érkezett árú, akkor szó nélkül szétszéledtek. Egyszerűen képtelen voltam felfogni és elfogadni az egész helyzetet. Forrtak az indulatok bennem, bár nem hiszem, hogy kívülről ez látszódhatott rajtam, vagy legalábbis bárki is egy bagócsikket adott volna az én fortyogásomra. Mígnem azon a bizonyos napon, egy talpig feketébe öltözött asszony, odajött hozzám, csak úgy a semmiből, csak hozzám a többszáz emberből és azt mondta, hogy „ Fiam, légy türelmes, neked még sokat ki kell állnod, a sorsnak dolga van veled” és ahogy jött, úgy el is ment. Most pedig lehet röhögni…

Ennyi a történet, mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja. Én úgy értelmezem, hogy ha a történelemnek van velünk dolga, azt úgysem kerülhetjük el,  ha pedig nincs, akkor vergődhetünk mi,  mint teszik azt oly sokan érdemtelenül, ezért nem vergődünk.

És akkor elérkeztünk az elévüléshez. Röviden és egyszerűen, a legtöbb felmondott (deviza kölcsön) szerződésből eredő követelés, melyek meghaladták az öt évet, elévültek, a többi pedig amikor eléri az öt évet, akkor el fog évülni.

 

Tisztességtelen tételeket tartalmazó követelésekre alapozott szerződés felmondása érvénytelen. Viszont ettől függetlenül, hatályban volt, mert az adóst megfosztották attól a lehetőségtől, hogy az általa aláírt szerződés szerint havi részletekben törlesszen.

Ez akkor is igaz, ha már nem fizetett és erre hivatkozva mondták fel a szerződését.  Az Európai Bíróság kimondta a Spanyol ügyben, hogy a tisztességtelen tételeket ki kell venni a szerződéses követelésből és ezek nélkül kell folytatni a szerződéses kötelezettségeket a feleknek.

A CÖF és Dr. ifj. Lomniczi Zoltán a CÖF jogásza korábban még így gondolta: (a videó után a cikk folytatódik!)




Viszont megszűnt szerződésből nem lehet kivenni a tisztességtelen tételeket és főleg nem lehet újabb szerződéskötésre kötelezni a kifosztásra kiszemelt adóst. Nincs az a bíróság, aki kötelezhet egy embert szerződéskötésre. Bíróság megsemmisíthet szerződéseket, de nem kötelezhet senkit arra, hogy akaratán kívül szerződést kössön.  Ebből adódóan, mivel a szerződés felmondása érvénytelen, de öt évig hatályban volt és ennek hatálya miatt meggátolták az adóst a szerződés szerinti törlesztéstől, a felmondástól számított öt év elteltével, a követelések behajtása elévült és ezt az elévülési időszakot a felszólítólevelek, vagy egyéb terrorizáló tevékenységek sem szakították meg, mivel a törvénytelen állapot mindvégig fent volt tartva a felmondás által.

Azok a végrehajtók, behajtok, bankárok és egyéb bűnőzök, akik ezen követelésekkel terrorizálják a magyar lakosságot, közönséges bűnözők, s mint ilyenekkel kell velük elbánni, amint a történelmi pillanat ezt a kegyet velünk gyakoroltatja.

Ezt tudja és érzi a hatalom is, hiszen ez is része a Strasbourgi perünknek, éppen ezért megpróbálnak előremenekülni.

A minap éppen Dr. ifj. Lomniczi Zoltán a CÖF jogásza, hivatkozott nagynyilvánosság előtt az „elhíresült Kásler perre”, mintegy bevezetőként, hogy újabb ügyek vannak az Európai Bíróság előtt, meglebegtetve azt, hogy valójában a bankokat terhelte volna az árfolyamkülönbözet, nem az adósokat.

loading…


Ekkora böszmeséget, csak egy fideszbérenc, bűnöző Csányisándorokat kimosdatni igyekező, a jogot lábbal tipró jogász képes mondani. A baj nem ez, a baj az, hogy sikerrel járnak az ilyenek a megvezetésben. Önök kedves kifosztottak, eddig sikeresen bevettek minden megvezetést, sikeresen és oly nagyon pénzelték nemcsak az Önöket kifosztó köztörvényes bűnöző bankárokat, melyeknek tevékenysége köszönő viszonyban sem volt, a bankári tevékenységgel, hanem igen buzgón és gazdagon honorálták a devizaadós táborra rátelepedő élősködőket, persze tisztelet a kivételeknek, sajnos azok voltunk kevesebben, eddig.

FIGYELEM! Sokan jeleztétek, hogy a Facebook folyamatosan korlátozza a bejegyzéseink láthatóságát. Ha értesülni szeretnél az oldalunk új híreiről, akkor húzd az egeret a Facebook oldal tetejére a "Tetszik/Liked" gombra és pipáld ki, valamint a "követed" gombnál állítsd be a "megjelenítés elsőként" opciót, hogy megjelenjünk a hírfolyamban. KATTINTS IDE!

Itt meg szeretném kérdezni ifj. Lomniczi Zoltánt, 2017 júliusában, kevesebb mint egy évvel a választások előtt, miként ébredt erre a következtetésre? Hiszen, mi közel egy tucat büntetőfeljelentést nyújtottunk be a legfőbb ügyészbűnözőhöz Polt Péterhez, hogy jogellenes az árfolyamkülönbözet adósokra való terhelése. De a NAV bűnügyi osztályához is fordultam, nembeszélve arról, hogy 8 évvel ezelőtt a bírósági keresetemben is beletettem, de rá se bagóztak  a Gyulai Törvényszéknél.

A bírók úgy izzattak,  mint a lovak minden tárgyalásomon, nem merték kimondani, hogy Magyarországon tízezerszámra tesznek földönfutóvá embereket, köztörvényes bűnözők, a közigazgatás legmagasabb bugyraival karöltve. A Kúriát is személyesen kértem a tárgyalásomon, hogy ez az ügy nem az ő joghatási körébe tartozik, adja át az ügyet az ügyészségnek, mert ez büntetőügy. Ott és akkor, Vezekényi  Ursuláék sikeresen kimosták a ganét Csányi Sándor alól. Most úgy látom, Önön van a sor Lomniczi úr.

Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: http://www.civilkontroll.com/newsletter/

A CÖF és Dr. ifj. Lomniczi Zoltán a CÖF jogásza korábban még így gondolta: (a videó után a cikk folytatódik!)

loading…


Hadd világosítsam fel, hogy ne érhessen az a vád, hogy nem tettem meg. Amit Ön mond az semmi más,  mint szerecsenymosdatás. Miután megnyomorítottak egy fél országot, elüldöztek másfél millió embert, elég nagy bátorság ez Öntől, Önöktől.  A bankot terhelte volna az árfolyamkülönbözet? És ha az adós javára változott volna az árfolyam, akkor kit terhelt volna? Gondolom ugyancsak a bankot, nemde?

De akkor kérdezem én, hogy ha mindkét esetben a bank járt volna rosszul, akkor miért kötötte volna a devizához a hitelt? Mert abból, amit Ön állít, az következik, hogy az adósok csak annyit kellett volna megfizessenek, mint amennyit felvettek, annak kamataival együtt, árfolyamváltozás nélkül.  Na de kérem CÖF jogász úr. Akkor miért kötötték volna a devizához?

Elmondom, ha nem tudná. Mert ez volt a rablás lehetősége, de most Önök beijedtek, mert ilyen ellenállásra nem számítottak és ha lassan is, de Strasbourg dönteni fog a Kásler ügyben és az még inkább el fog „híresülni”.

loading…


Nem Lomniczi úr, nem az a lényeg, hogy a bankot terhelte volna-e az árfolyamkülönbözet vagy sem.

Az a lényeg, hogy az adóst nem terhelte volna, mert még jogi értelemben sem vett részt deviza a jogügyletben, így tehát a bankot sem terhelte volna,  de ezt Ön nagyon jól tudja, hiszen a félmilliárdos támogatottságú CÖF csaknem foglalkoztatna egy olyan jogászt, aki annyira hülye lenne, hogy még ennyit se tudjon, ha még ez az „elhíresült” Kásler is tudja ezt.

Dr. ifj. Lomniczi úr!

Van egy visszatérő álmom, nem akarok tudni az Istenért sem szabadulni tőle. A Parlament bejárata előtt kétoldalt, karóba húzott embereket látok száradni, mindazokat, akik kifosztották és megnyomorították ezt a népet, Önt még nem láttam ott álmomban, nem is szeretném.

2014-ben megvezették a választókat azzal, hogy “Elszámoltatjuk a Bankokat”, most az árfolyam lesz a sláger, de ezt több mint fél éve megírtam már, aki nem hiszi, keresse ki a cikket a honlapon. Kémeink jelentették, hogy ez lett kidolgozva, mint járható stratégia. A hangsúly az adósokon van, képesek lesznek-e felsorakozni a zászlónk alá, A Haza pártjának zászlaja alá, hogy elseperjük a mocskot az útból….Tegyenek érte, terjesszék az igét, terjesszék a cikkeinket, lépjenek be a pártba, segítsék a pártot adományokkal. Minden ÖNÖKÖN múlik. Kásler Árpád.

loading…


Szólj hozzá

Hozzászólás