ELBUKTA A PERT AZ OTP-NEM MEGFELELŐ TÁJÉKOZTATÁS

Aki másnak vermet ás…

 

Elsőfokú, nem jogerős ítéletében elmarasztalta az OTP-t még a múlt héten a Fővárosi Törvényszék, és 43 millió forint megfizetésére kötelezte a bankot. A büntetést egy devizaopciós befektetési lehetőséggel kapcsolatban végzett nem megfelelő ügyféltájékoztatásáért kapta a bank, miután a felügyelet viszont nem talált kivetnivalót az ügyben – írja a mai Magyar Nemzet.




Az ügyletben az ügyfél a svájci frank euróval szembeni árfolyamára spekulált, és a bank tájékoztatása alapján lényegében az árfolyam meglódulása volt az egyetlen kockázat az ügyletben. Ehhez képest az ügyfél az árfolyamszint minimális elmozdulása során is a letéti követelmény folyamatos növekedésével szembesült, a pozíciók tartása egyre nagyobb fedezetet igényelt tőle. Az ügyletet ráadásul még a nagy árfolyam-elmozdulást hozó 2015. januári svájci jegybanki árfolyamküszöb-eltörlés előtt kötötték.

A cikk szerint később derült ki az ügyfél számára, hogy az általa korábban hónapokon keresztül alaposan tanulmányozott árfolyamkockázat mellett az árfolyam implikált volatilitása is – az ügyfél számára ellenőrizhetetlen módon – kockázatot jelentett az ügyletben. A lap szerint "az OTP még a bíróság előtt sem fedte fel a veszteséget eredményező állítólagos piaci változásokat és az előírt befizetési kötelezettség meghatározásának pontos logikai menetét", sőt e kockázatokkal még a bank termékét értékesítő brókerek sem voltak tisztában, ugyanis a kockázatkezelési osztály állítólag még velük sem osztotta meg ezeket.

Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: http://www.civilkontroll.com/newsletter/




A bank a cikk szerint lekezelően bánt ügyfelével, és a bíróság szerint a hangfelvételek és egyes írásos bizonyítékok arra utalnak, hogy nem adott kellő tájékoztatást a befektetőnek. A bíróság emiatt kimondta a két fél között fennálló szerződés érvénytelenségét. Annak ellenére döntött így a bíróság, hogy a Magyar Nemzeti Bank a perrel szorosan összefüggő fogyasztóvédelmi eljárásában korábban kielégítőnek találta a bank általános tájékoztatóit. A bank saját álláspontja szerint jogszerűen járt el, a konkrét ítéletről azonban az írásbeli ítélet kézhezvételéig nem nyilatkozik.

És egy fontos hozzászólás és észrevétel a cikkhez:

 

Ebben az esetben az ügyfél befektető volt, nem hitelt vett fel. Tudta, hogy kockázatos az ügylet, legfeljebb ő sem kapott megfelelő tájékoztatást a kockázat nagy mértékéről. A devizahitelesek esetében, viszont eltitkolták a befektetéssel vegyes hitelviszonyt. Úgy váltunk befektetővé, hogy nem is tudtunk róla. Már a szerződéskötéskor átvertek, majd a folyamatos könyvelési csalással jól felhizlalták a tőkét. A tőke a befizetések ellenére nem csökkent, hanem nőtt.

Neked erről mi a véleményed?




Szólj hozzá

Hozzászólás