Egyre többen, egyre erősebbek!

Egész nap havazott, szinte megállás nélkül. Ma felülmúltuk létszámban a tegnapi megmozdulást. Kb. 150-170 ember gyűlt össze, hóval, faggyal dacolva, egész nap. Ennyi ember mondta ki hangosan, hogy ELÉG VOLT!

Elég volt a kifosztásból, elég volt a törvények lábbal tiprásából. Nagyon sokan több száz kilométer távolságot tettek meg a havas, jeges utakon és itt volt ma is egy család vidékről, akik pici gyermekeikkel ismét példát mutattak mindannyiunknak. Megmutatták, hogy képesek áldozatot hozni, nem is akármilyet, jogaik és a törvényesség betartását követelve. Mindannyian megmutattuk, hogy legyen bármekkora hó, bármekkora hideg, mi itt vagyunk és kiállunk mindenkiért, hogy ezt az emberekkel tovább nem tehetik. Egyre többen emelik fel a fejüket kimondva, hogy elég volt. Az elszámoltatás ideje közeledik.

Ismeretségek és barátságok köttetnek, a közös ügy és közös érdek összekovácsolja az embereket. A jelenlévők közül ma többen is elmondhatták gondolataikat, beszámolhattak tapasztalataikról. Érdekes és tanulságos volt.

Több érdekvédő szervezet neve is megemlítésre került, akik tanácsolták az adósoknak, hogy lépjenek be az árfolyamrögzítésbe és elmesélték hogy mi lett a következménye. Már egy hónap múlva megemelkedett a törlesztő részletük és mára ugyanott tartanak ahol voltak, na meg a gyűjtőszámlát nem is említve… Átverés a köbön! Volt olyan felszólaló is, aki sárgacsillagozott rendesen, minden bajok forrását ebben látva és egy korábbi kijelentésemre reagálva, amelyben a tisztességes bankárról értekeztem, azt állította, hogy ilyen nincs.

Minderre én azt mondom, hogy van tisztességes bankár, erre számtalan példát lehet felsorolni, akár az arab világból, akár máshonnan. Ami pedig a bajok forrását illeti, én ezt is másképp látom. A kifosztottak bőrszínüktől, vallásuktól, neműktől, nemzetiségüktől függetlenül kifosztottak lesznek és a kifosztók bőrszínűktől, vallásuktól, neműktől, nemzetiségüktől függetlenül pedig kifosztók. Az embereket tetteik alapján kell megítélni.


Mi megtettük. Kimondtuk, hogy mindazon felső banki vezetők, bankár elnök vezérigazgatók, akik részt vettek ebben a förmedvényben, bűnösök. Bűnösök csalásért, megtévesztésért és közvetetten az emberek öngyilkosságáért. Hozzáértő emberek készítik már a Hágai Bírósághoz benyújtandó vádiratokat népirtásért.

A hatalom nem kíván tárgyalni. Nem velem, hanem a néppel. Rendben van, akkor önszerveződünk az önvédelemre! A média mély hallgatása a leghangosabb. Ez a bizonyíték, hogy félnek. Fél a hatalom és félnek a bankárok, hát jó rettegést kívánunk, mi tovább nem félünk. Nemsokára újabb fáklyákat gyújtunk meg szerte az országban. Minden településen létrehozzuk a helyi gyülekező pontokat, mert mi nem demonstrálunk, hanem gyülekezünk és majd ezeket a sejteket egyesítjük. Megállíthatatlan amit elindítottunk, ha engem kiiktatnának akkor másoknak kell tovább vinni. Több alvezérrel találkoztam, akikből bármikor vezér lehet, ha a helyzet megkívánja.

Holnap ismét kint leszünk, de a Bankcenter előtt (Bp. Szabadság tér 7.) délelőtt 11 órától estig.

Várjuk mindazokat akik részesei akarnak lenni a történelemnek. A legnagyobb tiszteletem és megbecsülésem mindazoknak akik eddig jelenlétükkel táplálták ezt a tüzet!

Kásler Árpád
Kelt, Budapest 2013.02.10. napján

Szólj hozzá

Hozzászólás