EGYRE NAGYOBB RÁFIZETÉS A BANKSZÁMLA

Több banknál is szinte minden díj emelkedik ebben a hónapban. További kedvezmények (sőt bankfiókok) tűnnek el. Miközben az egyik oldalon folyamatosan nőnek a költségek, a bankoknál tartott pénzünkre már azok a pénzintézetek sem adnak majd szinte semmit, amelyek ma még szabad szemmel esetleg látható kamatokat alkalmaznak.


​A számlákon „parlagon” tartott pénz (lásd grafikonunkat) hihetetlen magasságba emelkedett. (Amúgy hasonló a helyzet a készpénz mennyiségével is.) Elgondolkodtató, hogy a decemberi, szezonális hatásokkal magyarázható megugrás után a januári visszarendeződés 2014-ben gyakorlatilag teljesen elmaradt. A mostani alacsony kamatszint és a hatalmas állomány azt jelzi, az ügyfelek milliárdokról mondanak le a bankok javára. A hitelintézeteknél tartott pénzünk ugyanis egyre kevesebbet hoz. Ez a folyamat pedig rövidesen tovább gyorsul.

Talán még akadnak, akik emlékeznek arra, hogy volt idő, amikor a bankszámlák nem vittek, hanem egyenesen hoztak pénzt a nagyobb összegekkel rendelkező ügyfeleknek. Jól megválasztott bankszámlán még lekötni sem kellett a pénzt. A számlapénzre egyre több pénzintézet már ma sem ad egyetlen fillért sem (a kínálatot itt nézheti meg), de a még megmaradt, szabad szemmel esetleg látható kamatok is nulla közelébe szállnak majd le.

Az Erste március 18-ától a mostani akár 1,5 százalékos kamat helyett már csak 0,01 százalékot ad majd a számlapénzre. Ez azt jelenti, hogy ha valaki hatmillió forintot tart átmenetileg a számláján (például lakásügylet miatt), most ezért egy hónapra majdnem 6,4 ezer forintot kap. Rövidesen azonban mindössze 50 forintot hoz majd ugyanez a pénz. A CIB április 30-ától nyesi le ugyanerre a szintre a látra szóló (amúgy sem túl magas) kamatot.

Kérd készpénzben a fizetésedet!

 

HOGY FOSZTANAK KI? Brutális drágulás a bankokban – íme, a friss adatok!


Általános díjemelések

Ezen a héten már a korábbinál drágábban vehetik igénybe az OTP számlaszolgáltatásait az ügyfelek, de ugyanígy lépett a Raiffeisen is. Hasonló intézkedésre a korábbi évek gyakorlata alapján több banknál (ide sorolható például az Erste és a K&H) nyáron számíthatunk. A törvény a bankoknak lehetővé teszi, hogy áraikat évente egyszer az infláció mértékével emeljék (ez nem tévesztendő össze a különböző kormányzati intézkedések miatti, folyamatosan érzékelhető drágítással). A tranzakciós illeték előtti korban ezzel a lehetőséggel nem mindig éltek, de mostanában nem marad el ez a drágulás. A díjemelések mértéke azonban (a fogyasztói árak csekély emelkedésének köszönhetően) nem túl jelentős. (A jelenlegi díjakat itt kalkulálhatja.)


Az OTP ügyfeleinek számlaköltségei átlagosan nem egészen 25 forinttal nőnek havonta. Számításaink szerint a kevésbé tudatos számlahasználók rosszabbul járhatnak, de ez is legfeljebb ötven forint körüli plusz jelenthet. Kalkulációink alapján a Raiffeisen díjemelése leginkább a Díjnullázó számlát használókat érintheti, de a drágulás itt sem haladja meg az OTP-nél tapasztalhatót.


A március egyéb változást is hoz. Az UniCredit elsejétől a címletenként 50 darabot meg nem haladó bankjegy- és érmeváltás szolgáltatást már csak saját ügyfeleinek biztosítja. A Fundamenta-UniCredit hitelkártya pedig már nem igényelhető. A bank emellett visszavonta a kiemelt prémium ügyfelek számlavezetési díjkedvezményét. Az Ikon Extra csomag így havonta ötezer forintba kerül, amiből azok, akiknek számlájára havi 400 ezer forint érkezik, és még ötmillió forintos megtakarítással is rendelkeznek, kétezer forintot visszakaphatnak.

Forrás: azenpenzem.hu

Szólj hozzá

Hozzászólás