EGY BESZÉLGETÉS, MELYET AZ ÁTVERT DEVIZAKÁROSULTAKNAK ÉRDEMES ELOLVASNI

 

Lenkovics: „Az adósok méltóságát a bankoknak is tolerálniuk kell!”

  • Googleplus
  • Youtube

Beszélgetés Lenkovics Barnabással, az Alkotmánybíróság elnökével a jogi oktatás és a jogásztársadalom helyzetéről, az ellenzéki véleményekről, a devizaalapú kölcsönszerződésekről, és arról, hogy vállalná-e a folytatást elnöki mandátuma lejárta után.

Elnök úr, negyven éves oktatói pályafutás áll Ön mögött, most is éppen egy vizsgáról érkezett. Mi a benyomása, miben változtak a joghallgatók, miben más ma jogot oktatni, mint 1976-ban?

Óriási változást látok. Sokat töröm is a fejemet, hogy milyen okokat keressek a háttérben. Tudniillik a változások nem jó irányúak. Én a Gutenberg Galaxis gyermeke voltam, és bár paraszti családban nevelkedtem, nagyjából 10 éves korom után szenvedélyemmé vált az olvasás. Rengeteget köszönhetek annak, hogy a szókincsem, a gondolkodásmódom, a világlátásom kiszélesedett, és így Nyíregyházán, a gimnáziumban nem voltam akkora hátrányban, hogy ne tudtam volna lépést tartani emiatt a városi polgár gyerekekkel, akiknek mondjuk volt könyvtárszobája is. Az én példámból kiindulva, számomra ezért a legnagyobb hiány, amit tapasztalok, hogy a hallgatóknak nincs szókincse, és komoly szövegértési nehézségekkel küzdenek. Így nehéz tanítani és tanulni is. Az általános iskolai, majd középiskolai képzettségi szint is visszaesett, a „nyitott” egyetemi kapukon bejött egy intellektuálisan hátrányos helyzetű generáció, ez pedig egyértelműen érződik a jogi kari oktatásban.




Milyen problémákkal találkozik a gyakorlatban?

Nem csak arról van már szó, hogy a tanulás nehezen megy, hanem a jogban, mint szakmában nagyon fontos volna az árnyalatok megkülönböztetésének képessége, a „terminus technikusok” megértése. Továbbá nemcsak az elvont fogalmi gondolkodás képessége esett vissza, hanem az életszerűség, a gyakorlati, tapasztalati tudásszint is. Egy beszűkülést tapasztalok tehát, amihez kényszerből igazodott az oktatás, és leszállította színvonalat. Akit korábban minden további nélkül megbuktattunk volna, az most kap egy kettest, ha pedig netalántán egy árnyalattal jobb, mint az előző felelő, akkor hármast. Általában is igaz, hogy a tömegbútor nem azonos mondjuk az intarziás secrétaire-rel. Bútor az egyik is, bútor a másik is, de micsoda különbség.

Látható a folyamat hatása a végzett jogászok munkájában is?

Éppen ezért is aggaszt a dolog, mert ombudsmanként, alkotmánybíróként látom az ügyvédi, az ügyészi és a bírói szakmát is. Hogy konkrétan illusztráljam, mikor az új típusú alkotmányjogi panaszokat bevezették, ügyvédkényszert is előírt a törvény. Két év után eltörölték, mert bár az volt az indoka, hogy magas színvonalú indítványok érkezzenek az Alkotmánybírósághoz, az ügyfelek és az ügyvédek által írt indítványok között nagy szakmai színvonalbeli különbség nem volt. Az alkotmányjogi panaszok több, mint 90 %-át visszautasítjuk, és ennek részben az az oka, hogy az indítvány minősége, tartalma, okfejtése nem elfogadható.

Ha egyetemi tanárként belegondolok a szakma általános színvonalába, igen elkeserítő a kép. Ezen némileg korrigál, de nem sokat, a PhD képzés, illetve annak kiemelt állami támogatása. Régen is volt olyan kollégám, aki azt mondta, hogyha a 400 fős évfolyamból 40 fő bejár az előadásokra, értelmes, jó képességű, figyel és tanul, már megéri egyetemet működtetni. De ezzel az aránnyal dolgozni, az input-output számítások szerint, nem egy gazdaságos felsőoktatás. Szomorú, mert ez nem költségvetési vagy közgazdasági kérdés, hanem kultúra kérdése, műveltség kérdése, minőség kérdése. Végül is az állam és társadalom elitjéről beszélünk, vezető állami tisztségviselőkről, a hatalmi ágak képviselőiről. Ezek színvonala pedig azon múlik, hogy milyen a jogász és politológus kibocsátás színvonala.

Az alkotmánybírósági mandátuma 2016-ban fog lejárni, az Országgyűlésben pedig kétharmad szükséges, hogy meghosszabbítsák. A legfontosabb kérdés, hogy adott esetben vállalná-e?

Erre mindig az a válaszom, hogy nem én kerestem sem az ombudsmani megbízatást, sem az alkotmánybírói posztot. Ezek találtak meg engem, és nem tértem ki előlük. Mádl Ferenc szemináriumvezető tanárom volt, majd tanszéki kollégája lettem. Mikor az ELTE jogi karán a Civilisztikai Intézet vezetője volt, engem kért fel titkárnak, így 5 évig mellette dolgoztam. Neki köszönhetem az ombudsmani felkérést. És miután állítólag azt a hat évet tisztességesen és szakmailag sem rossz színvonalon teljesítettem, merült fel ugyancsak tőlem függetlenül, hogy folytassam, mint alkotmánybíró. Most ugyanez a helyzet. Én egy lépést sem fogok tenni ennek érdekében, és nem is motivál. Engem csak egy dolog motivál, a tisztesség és a szakmaiság.

Egyes bírálói erősebb hangvételben kritizálták Önt: „Lenkovics Barnabás az elmúlt időszakban bebizonyította, hogy méltó a Fidesz, de nem az emberek bizalmára”. (1) Mások szerint „Lenkovics Barnabást mind a tevékenysége, mind az alkotmányosságra vonatkozó elvei alkalmatlanná teszik arra, hogy Ő legyen az AB elnöke.” (2) Hogy látja, mi lehet az oka annak, hogy az ellenzék nem támogatta Önt?

FONTOS! Kedves olvasók, „devizahitelesek”! A Honlapunkon illetve Facebook oldalunkon is folyamatosan tájékoztatni fogunk Titeket az Államperrel, és más ügyekkel kapcsolatos friss hírekről. Kérjük, hogy segítsd a munkánkat azzal, hogy a Facebook oldalunkra meghívod az ismerőseidet, illetve ide kattintva feliratkozol a hírlevelünkre is. Nemzeti Civil Kontroll.

Úgy látom sajnos, hogy a politikánk legfontosabb jellemzője a személyeskedés, ami mögött személyes érdekharcok vannak. A politikai elit azonban éppúgy funkciótlanná tud válni, mint ahogyan Bibó leírta annak idején az arisztokrácia funkcióvesztését: azért tűnt le, mert nem teljesítette az alattvalóival szembeni kötelességeit. Vagy, ahogy a szocialista forradalomról állapította meg: uralomváltás történt, nem pedig az uralom jelenségének a megszüntetése. A mai politikusok hajlamosak azt hinni, hogy a politika azért van, hogy nekik jobb legyen. A politika korábban mindig azért volt, hogy társadalmi békét, harmóniát és olyanfajta együttműködést hozzon létre, ami az adott politikai közösség minden tagja számára előnyös: anyagilag, kulturálisan, a műveltség és az egészségügyi ellátás szempontjából is. Mindezeknek materiális feltételei vannak, tehát olyan társadalmi programokat kellene gyártani, amelyek garantálják, hogy ne csak szép szavak hangozzanak el, hanem azok mögé a forintok is oda legyenek téve. Ahhoz pedig olyan gazdasági szférát kell működtetni, ami maximális teljesítményre képes, amihez egyéni ösztönző, belső hajtóerő szükséges. Itt, Magyarországon. Nem Angliában vagy Dániában. Versengő társadalmi, választási programokra, valóra váltható, számon kérhető programokra volna szükség, nem üres ígéretekre vagy személyeskedésekre, például az én személyemet érintően. A kritikusok közül még egyetlen egy se kérdezett meg, mint például most Ön, hogy hogyan látom ezt a világot. Elég öreg vagyok már hozzá, 65 éves. Sokat éltem az előző világban is, ebben az új világban is, lelkesedtem is érte. Most akkor miért ez a szkepszis? Szívesen elmondanám nekik, bármelyiknek, mert úgy érzem a könyvből tanult tudáshoz képest nekem van bőséges tapasztalati tudásom is, márpedig annál meggyőzőbb és értékesebb nincs. Könyvekben akármit le lehet írni, gyönyörű szép cirádákkal és könnyfakasztó szépséggel. A kérdés azonban az, hogy mi van a valóságban.

A hónapokban nagy botrányt kavart mind a Questor, mind pedig a Buda Cash botrány, a devizaalapú kölcsönszerződések tekintetében jelenleg is folynak az elszámolások a bankok és az ügyfelek között. Elnök úrnak magánjogászként mi a véleménye az ilyen jellegű szerződésekről?

Magánjogászként a clausula rebus sic stantibus és a pacta sunt servanda elvét tanítottam negyven évig az egyetemen. A pacta sunt servanda két ember megegyezése. Egy szóbeli, kézfogással megpecsételt megegyezés az maga a törvény, a Code Civil ezt európai, alkotmányos rangra emelte. A megegyezés kötelez, ha pedig diszpozitív egy norma, és a helyébe mi ketten, szerződő félként mást írunk, akkor az a más lesz a diszpozitív szabály helyett a törvény. De mi egy adott időpontban kötünk egy szerződést, egy adott tartalommal, csakhogy később a körülmények lényegesen megváltozhatnak. S ekkor bejön az igazságosság mércéje. Ha az eredeti tartalommal, az akkori körülményekhez mért feltételekkel, változatlanul kényszerítem ki a pacta sunt servanda elvére hivatkozva a teljesítést, az egyik fél nagyon jól, a másik fél nagyon rosszul jár, ami igazságtalan. Az igazságosság lényege ugyanis a javak mérték szerinti megoszlása, érdem szerinti vagy törvény szerinti megoszlása: az osztó igazság, vagy kiigazító méltányosság alapján. Még egy terminust mondok, az azonnali beavatkozást igénylő szükséghelyzetet. Mondjuk, egy gyermek szülei meghalnak. A vagyonát rögtön leltározzák, zár alá veszik, és ideiglenes gondnokot rendelnek a részére, még mielőtt gyámság alá helyezik vagy gondnokot rendelnek mellé. De nagyon sok ilyen példát lehet mondani cégjogból, büntetőjogból is. Az Alaptörvényben is van ilyen szükséghelyzetre utalás, amikor más jogi megoldásokkal lehet élni.

A 2008-as pénzügyi válság tehát egy ilyen helyzetnek tekinthető?



Magyarországon a 20-as, 30-as évektől sorozatosan jöttek a válságok. Az első világháború, egy őszirózsás forradalom, egy vörös forradalom, egy fehér forradalom, egy koronaválság és pengőváltás, majd a világgazdasági válság. Válság, válság hátán. Ugyanakkor az addig stabil magánjogi viszonyok mind megborultak, ezeket jogilag rendezni kellett. Szladits Károly használta a válságjogi jogalkotás fogalmát, amellyel a korszakos válságokra adott jogalkotási reakciókat illette. Példaként említem a valorizációs törvényt 1928-ból, amit most a devizaalapú kölcsönszerződésekhez elő is vettünk és áttanulmányoztunk. Úgyhogy én magánjogászként a clausula rebus sic stantibus elve alapján és azonnali beavatkozást követelő szükséghelyzetnek tekintve a rendkívüli árfolyamemelkedést, el tudtam fogadni olyan, rendkívülinek nevezett jogi megoldásokat is, amelyek a rendes megoldásban lecövekelők szemében elfogadhatatlanok. Az ő érdekük, vagy a bankok érdeke természetesen inkább a változatlanság lett volna.

Ön számára mi volt a fő szempont ezekkel az ügyekkel kapcsolatban?

A devizaalapú kölcsönnel kapcsolatos határozatunkba bele is írtuk: ha mondjuk 150 vagy 250 ezer család kilakoltatás folytán hajléktalanná válik, az az emberi méltóságot súlyosan sértő állapot. A magyar nyelv szépít: kisemmizett, nincstelen, akinek még nincse sincs, földönfutó. Ezek a kifejezések nyelvünkben az emberi méltóságot sértő helyzeteknek a leírására szolgálnak. Eljutottunk odáig, hogy a magyar Alaptörvény szerint, de már az Alkotmányunk szerint is a méltóság a legfőbb emberi jog és alkotmányos érték. Ha társadalmi méretekben tömegek kerülnek az emberi méltóságot sértő állapotba, akkor a másik oldalon lehet azt mondani, hogy a bankok oldalán a jogbiztonság garantálva volt a pacta sunt servanda elv alapján, és ez nem sérülhet. Én azt mondtam, hogy az adósok méltóságát nekik is tolerálniuk kell. Az emberi méltóság sérthetetlen, abban, hogy ez a helyzet kialakult, nem ők a főbűnösök. Sokan mondták, hogy persze akkor tetszett a 3 %-os kamat a 8-12 %-os kamat helyett, devizaalapon. Természetesen lehet, hogy sokaknál ez volt az egyetlen vagy a fő motívum. Azoknak, akik egy nagykockázatú, sőt hosszabb távon kiszámíthatatlan kockázatú ügyletet, mint pénzügyi terméket forgalomba hoztak (kifejezetten szakértőkkel kimunkálva az általános szerződési feltételeket, amiben az adós sansza annyi, hogy aláírja vagy nem, de a tartalmára befolyása nincs), nem lett volna szabad az adósok pénzügyi tájékozatlanságával tömegesen, tisztességtelenül visszaélni. A törvényhozó most – sajnos kissé megkésve, de még időben – az adósok védelmére kelt. A korabeli kormány, a Nemzeti Bank és a pénzügyi felügyelet viszont egyáltalán nem állt a helyzet magaslatán.

Úgy érzi jó döntést hoztak?

Egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy támadások érnek, de az én lelkiismeretem ebből a szempontból abszolút tiszta, szakmailag is. Külön előadást tudnék tartani a devizaalapú kölcsönszerződésről, mint atipikus, beazonosíthatatlan kategóriáról. Nem is tudott megbirkózni vele a jog. De hogy hibás termék volt, abban Róna Péterrel teljesen egyet értek. Nézzük meg a termékfelelősséget. Egy technikát beépítek egy autóba, majd az mégis csődöt mond, és három ember meghal. Százezrével hívják vissza az autókat és kicserélik benne azt, ami a balesetet okozta. A devizahitel szerződéseknél az történik, hogy hibás volt a termék, „belepusztul” több százezer adós vagy család, most pedig vissza kell hívni és ki kell cserélni benne dolgokat. Ha technikáról van szó, akkor értjük, hogyha szerződésről, akkor már nem? Forrás 

  • Googleplus
  • Youtube

Szólj hozzá

Hozzászólás