DR. LÉHMANN-MOST A CIB BANK KERÜLT SORRA

DR. LÉHMANN-MOST A CIB BANK KERÜLT SORRA

(AZ ÍTÉLET DOC FORMÁTUMBAN LETÖLTHETŐ A LAP ALJÁN)


Miután a magyarországi bankok tevékenysége leginkább a maffiák tevékenységéhez hasonlítható,
 
– szervezetten követnek el törvénysértéseket,
– törvénysértő tevékenységük eredményeként a tisztességes emberek tönkretételét érik el,
– törvénysértő tevékenységük eredményeként emberek haláloznak el,
– törvénysértő tevékenységük eredményeként az emberek tömegesen hagyják el lakóhelyüket,
– törvénysértő tevékenységük leplezése érdekében az állami irányítás legmagasabb szintjén is
    rendelkeznek kapcsolatokkal
– a maffiatagok valamennyien egyforma gátlástalansággal szegik meg a törvényt, 
 
természetesen vártam azt, hogy a magyar bíróságok valamennyi magyar bankkal szemben indított peres eljárásomban adjon helyt kérelmemnek. 
 
Joggal várták el tőlem az adósok azt, hogy a CIB Bank ellen is bizonyítsam állításaimat, és az alábbi itélettel ez most megtörtént.

Érdekessége az itéletnek az, hogy nem kellett a bíróságnak az itélet indokolása szerint az általam említett, tisztességtelenségen alapuló érvénytelenségi okokat vizsgálni azért, mert már hivatalból más ok folytán is megállapítható volt az, hogy kérelmem alapos. 
 
Mint az állatorvosi ló, olyan ez a szerződés is. Mindenki beláthatja azt, hogy nem lehet annyi betegséget – ebben az esetben törvénytelenséget – feltárni benne, hogy további törvénytelenség ne legyen a szerződésben megállapítható. 
 
Csak a Matolcsy-Navracsics féle kerekasztalosok nem látnak ezekben azonnal és egyértelmüen a banki törvénysértéseket…
 
Hazánk és Európa szégyenére.
 
Léhmann György 
 
Siófok 2014. március 5. napján.


léhmann-Most a CIB Bank került sorra

 

Szólj hozzá

Hozzászólás