“DEVIZÁS” ÜGY-A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTER RÉSZÉRE!

Nemzetgazdasági Minisztérium

1051 Budapest, József nádor tér 2-4.

Varga Mihály

nemzetgazdasági miniszter

r é s z é r e

  • Facebook
  • Googleplus
  • Youtube
  • Twitter

Tisztelt Miniszter Úr!

Az un. deviza alapú hitelekkel kapcsolatban számos valós és valótlan tartalmú nyilatkozat látott napvilágot a közel- és régmúltban. Mindenki „kezelni” kívánja a kialakult helyzetet, és megoldást ajánl, követel, illetve nyújt. Ám ahhoz, hogy ezen felajánlásokat komolyan lehessen venni, tisztába kellene lenni néhány olyan dologgal, melyek eddig gyakorlatilag soha nem hangoztak el a széles nyilvánosság előtt.

Róna Péter helyesen világított rá, a bankhitel-, avagy bankkölcsön szerződéseket a Polgári Törvénykönyv rendelkezései alapján lehet és kell megítélni. Ellenben téved akkor, amikor termékként kezeli a szerződéseket.

A felek egybehangzó és egymás irányába mutató akaratnyilvánítása alapján kötelem keletkezik. A felek megállapodása nyilvánvalóan konszenzuál szerződésnek minősül. Egy szerződés létrejötte vagy létre nem jötte ténykérdés. Vagy volt egybehangzó akaratnyilvánítás, vagy sem. A kötelmi jogban nehezen elképzelhető, hogy a felek nem egymás mellé rendelt pozícióban vannak, hanem alá- és fölérendeltségben.

A római jog obligatio névvel illeti a kötelmet. Az obligatio lényege nem más, minthogy „valaki mást rászorítson arra, hogy nekünk valamit adjon, valamit tegyen, vagy valamiért helyt álljon” (Paulus) Ebben a kontextusban fel sem merülhet a szerződési akarat kapcsán, hogy valakinek a jog többet enged meg, mint a másiknak. A polgári jog alapelveként jelenik meg az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség. A jóhiszeműség és a tisztesség követelménye alapján eljáró felek a szerződéskötéskor gyakorlatilag kötelesek minden olyan körülményt feltárni, mely meghatározhatja a másik fél szerződéses akaratát.

Azaz a magánjogi szerződés minden vonzata mindaddig a felekre, és csupán a felekre tartozik, ameddig az nem sért jogot, azaz a szerződés nem szenved hibában.

Fentiekből következően egy kötelmet nem lehetséges még elméletileg sem termékként kezelni. A termékfelelősségről szóló 1993. évi X. törvény csak ingó dolgokra és a villamos energiára vonatkozik. Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet pedig taxatíve meghatározott fogyasztási cikkekre vonatkozik, így szintén nem jöhet szóba.


Bár a „deviza alapú” kölcsönszerződés a fogyasztó által igénybevett „banki termék”, de nem tartós fogyasztási cikk, legfeljebb tartós jogviszony. Azonban kétségtelenül megállapítható, hogy valós devizafelvétel és a törlesztőrészleteknek az adott szerződéshez kapcsolódó valós átváltása hiányában a szolgáltatott dolog, illetőleg a szolgáltatás nem felel meg a szerződésben meghatározott tulajdonságoknak.

Azaz akárhogy is csűrjük-csavarjuk a dolgot, csak a kötelmi jog alapján tudjuk megítélni a kérdést. Ezért javaslom, hogy a félrevezető közgazdasági és egyéb fogalmak helyett a helyes alkalmazandó polgári jogi fogalmak alapján közelítsék meg a dolgot.

Mivel tehát az egyes kötelemkeletkeztető jogi tények meghatározott felek között történtek meg, így az adott jogviszonyra vonatkozó következmények is csak e felek között értelmezhető és vizsgálandó.

Az általam képviselt fogyasztók pereiben általánosan követett gyakorlat, hogy a bíróság köteles megvizsgálni a szerződés létrejöttének megtörténtét. Hiszen érvénytelenségről csak létrejött szerződés esetében beszélhetünk. Az e tárgykörben kihallgatott tanúk gyakorlatilag egyezően adják elő a tényeket:

a) E pénzintézetek, pénzügyi vállalkozások vezetése elkészítette azon szerződéseket, melyeken a fogyasztó gyakorlatilag semmilyen változtatást nem ejthetett meg.

b) Egyedileg a felek megtárgyalták ugyan a kölcsön forint összegét, a futamidőt, és jó esetben az ügyleti kamatot, ám az összes többi feltétel általános szerződéses feltételnek minősült.

c) A vonatkozó EU irányelv alapján az általános szerződéses feltételek körében a fogyasztót megilleti az a jog, hogy az általános szerződéses feltételeket eléje tárják, fizikailag is megteremtsék annak lehetőségét, hogy azokat megismerhesse. Sajnos a pénzintézetek ezt nem így gondolják, és a tanúk vallomásából arra lehet következtetni, csak elméleti fogalom volt az irányelv alkalmazásának szükségessége.

d) A pénzintézetek jellemző módon a szerződések tervezetét nem küldték meg a fogyasztóknak előre, azt nem véleményezhették, a szerződések aláírását, értelmezésének kereteit 15-30 perc közé szorították, és ebben lehetőség szerint a közjegyzői eljárás is benne foglaltatott. Az általános szerződéses feltételeket előbb aláírattatták, majd azt átadták. Ezzel az irányelv és a Ptk. normái sérültek, és könnyen levonható a következetést, az általános szerződéses feltételek nem váltak a szerződések részévé.

FONTOS! Kedves olvasók, „devizahitelesek”! A Honlapunkon illetve Facebook oldalunkon is folyamatosan tájékoztatni fogunk Titeket az Államperrel, és más ügyekkel kapcsolatos friss hírekről. Kérjük, hogy segítsd a munkánkat azzal, hogy a Facebook oldalunkra meghívod az ismerőseidet, illetve ide kattintva feliratkozol a hírlevelünkre is. Nemzeti Civil Kontroll.

e) Mivel a pénzintézetek a mai napig nem képesek jogilag megmagyarázni, mit értenek „deviza alapú”, avagy „devizában nyilvántartott” kölcsönökön, az érthetetlen fogalmat magával a fogalommal magyarázzák, joggal vetődik fel, a felek között volt-e egyáltalán konszenzus, egyező akarat. Ha ezt egy perben nem sikerül konstatálni, akkor csak arra a következtetésre lehet jutni, nem jött létre a szerződés, így nincsen minek az érvénytelenségéről beszélni.

A Kúria OTP-vel kapcsolatos döntése az un. árfolyamrés problematikáját helyre tette. A fogyasztók szerződéseinek hozzávetőlegesen 95%-a, azaz döntő többsége ebben a hibában szenved.

Az állam saját érdeke, hogy jogszabályait tiszteletben tartsák. Így tehát egy jogszabályba ütköző szerződés csak semmis lehet. A bíróság egyéb érvénytelenségi ok vizsgálatáig el sem jut, mert ez a jog elsődleges egyéb szubjektív jellegű semmisségi okhoz képest. Más kérdés, hogy ezen szerződéseket maga a jogalkotó is tisztességtelennek, avagy jó erkölcsbe ütközőnek tartja.

A hibában nem szenvedő magánjogi szerződések tisztelete alapvető dogma. Erre manapság az állam nem hajlandó. Elsőként a 1996. évi CXII. törvény 200/B. § (1) bekezdésében foglalt fix árfolyamokról kell szólni, melyet a 2011. évi CXLVII. törvény 22. § (1) bekezdése alkotott meg. A 2011. november 15. napjától hatályos szöveg 2012. március 31. napjáig élt. Azaz ez a cirka 5 hónap olyan alapvetően alkotmányellenesen és a polgári jogi alapelveket sértő módon nyúlt bele a jogügyletekbe, hogy arra ritkán van példa.




Ám induljunk ki abból az elvi álláspontból, hogy a szerződés nem jött létre, avagy létrejöttének pillanatában semmis volt, így az írásban megjelenő „szerződéshez” semmilyen joghatály nem fűzhető. Ugyan, akkor mibe nyúlt be a törvényalkotó a fenti normával? Semmibe, az egész jogszabálynak nem volt értelme jogdogmatikailag, csupán feszültséget próbált meg nem engedett eszközökkel csökkenteni.

Azon fogyasztók, akik esetleg így végtörlesztettek, szintén kérhetik a bíróságtól a szerződés semmisségének deklarálását, és „túlfizetésük” kapcsán követelhetik a többletként visszatérített összeg megfizetését. Azaz a 2011-es http. módosítás nem változtatott semmit a felek jogviszonyán.

Fentieket követően teljesen érthetetlen, hogy Ön és a Kormány bármilyen választ vár a bankoktól, határidőket szab, esetleg következményeket lebegtet meg. Egyszerűen képtelenség, hogy politikai indítékból alapelveket lehessen törölni. Ehhez a komplett Ptk-t úgy kellene hatályon kívül helyezni, hogy a helyére ne lépjen semmi. És természetesen az Alaptörvényben is ki kellene erre térni.

Azaz nemes az Önök szándéka, csak érthetetlenül szakmaiatlan. Ha már belekezdtek egy ilyen nyomásgyakorlásba, akkor az elfogadható és érthető, ha a pénzintézeteket a szerződéses kötelezettségek betartására készteti. Erre jó eszköz az ügyészség, aki az elmúlt években meg sem kísérelte az ilyen típusú kötelmek vizsgálatát, az igen valószínűen megtörtént csalások vizsgálatát, ám a Kúria előtti perben konkrétan a Legfőbb Ügyész úr az OTP védelmére kelt úgy, hogy ő maga is pont abból a joganyagból gazdálkodik, mint mindenki más. Vagy ott van a bankfelügyeleti rendszer, mely az elmúlt 5 évben teljesen inkompetens módon közelítette meg a jogkérdést.

Így tehát szomorúan kell rögzíteni, hogy a milliónyi fogyasztó sorsa vagy a bíróságokon dől el, vagy sehol, hiszen a pénzintézetek egyszerűen nem érdekeltek a jogkövető magatartásokban, hiszen a vélt haszon elúszik a szerződések semmisségének deklarálásával.

Ám ezzel sikerült olyan „túlterheléses támadást” intézni a bíróságokkal szemben, hogy a normál gazdasági jogviták törvénykezése válik lehetetlenné. Kérem, kérdezze meg az OBH elnökét, milyen terheket jelentenek az un deviza-perek. Azt hiszem, Ön is keményen meglepődik majd.

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy ugyanezen konstrukcióban keletkeztek mikrovállalkozások, egyéb gazdasági szervezetek, végül önkormányzatok kapcsán a deviza alapú ügyek. Az igen „ögyesnek” minősült ötlet az egész országot vitte romba, és politikai hovatartozástól teljesen függetlenül volt képtelen mindegyik elit elmenni nyugodt arccal a probléma mellett.

Fentiek alapján tisztelettel javaslom, kérem, hogy a kormányzat a lehetséges alkotmányos eszközökkel kezelje a feladatot, mert nem lesz jövő, nem lesz fogyasztó, akit meg lehet majd valakinek menteni. Ráadásul az uniós joggyakorlat fényébe egyre nevetségesebbé válunk, úgy ahogy vagyunk.

Köszönöm megértő figyelmét!

Tagyon, 2013. november 3.

Tisztelettel:

Dr. Marczingós László" 

  • Facebook
  • Googleplus
  • Youtube
  • Twitter

Szólj hozzá

Hozzászólás