Devizahitelek: civilek ülnének le a bankszövetséggel

Devizahitelek: civilek ülnének le a bankszövetséggel

Egyeztetést kezdeményeznek a devizahiteleseket képviselő civil szervezetek a Magyar Bankszövetséggel, hogy november elsejéig közösen találjanak megoldást a devizahitelek kivezetésére. Az egyesületek a folyamatban lévő végrehajtási eljárások felfüggesztését kérik a bankoktól.


A pénzügyi jogok biztosa csütörtökön közleményben tudatta az MTI-vel, hogy a devizahiteleseket képviselő civil szervezetek készek tárgyalóasztalhoz ülni a Magyar Bankszövetséggel annak érdekében, hogy a kormányzat által meghatározott időpontig, azaz november elsejéig közösen találjanak megoldást a devizahitelezés hazai pénzügyi rendszerből való kivezetésére.

Doubravszky György a devizahitelesek érdekeit képviselő szervezetek felkérésére közölte: a párbeszédet felajánló, a devizahiteleseket képviselő civil szervezetek, a Hiteles Mozgalom; a Hiteles ügyvéd; az Otthonvédelmi Tanács; a PITEE; valamint a Széchenyi Hitelszövetség képviselői egyetértenek abban, hogy csak nyitott kezdeményezéssel lehet érdemben képviselni a hitelesek érdekeit, vagyis várják további civil szervezetek csatlakozását. 

A devizahiteleseket képviselő civilek Doubravszky Györgyöt, a pénzügyi jogok biztosát kérik fel a felek közötti közvetítésre a tárgyalások megkezdéséig. 


"A civilek üdvözlik a kormányzat és a Fidesz arra irányuló határozott szándékát, hogy az érintettek a lehető legrövidebb időn belül találjanak végleges megoldást a súlyos, százezrek egzisztenciáját fenyegető devizahitelezés problémájára. Különösen fontosnak és előremutatónak tartják azt a Rogán Antal frakcióvezető és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által egybehangzóan megfogalmazott igényt, hogy a devizaalapú hiteleket folyósító pénzintézetek elsőként a devizahiteles ügyfeleikkel tárgyaljanak a lehetséges megoldási javaslatokról" – olvasható a közleményben.

Forrás: hvg

Kapcsolódó cikkek:




SZERZŐDÉS LEZÁRÁSA-DR.LÉHMANN GYÖRGY

Surányi György volt jegybankelnök beismerő vallomása a devizahitelekről+cikk

Feljelentés-Bankárok-Üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalás

Figyelem! A Nemzeti Civil Kontroll egy határokon átívelő széles körű baráti közösség és nem „deviza”- hiteles érdekvédelmi szervezet!
Ennek ellenére arra törekszünk, hogy azok a hírek, vélemények, károsulti gondolatok, valamint jogászi, ügyvédi és pénzügyi szakértői vélemények, dokumentumok, bírósági ítéletek melyek a „fősodratú” médiában nem kapnak publikációs felületet, politikai és gazdasági nézetektől függetlenül nálunk megjelenjenek. Ezáltal is elősegítve a károsultak szélesebb információszerzésének lehetőségét.
A Nemzeti Civil Kontroll szerkesztősége a devizakárosultak részére nem ad, és soha nem is adott jogi tanácsokat, utasításokat és nem végez jogi képviseletet sem. Az oldalainkon fellelhető dokumentumok, olvasói gondolatok, ügyvédi, szakértői vélemények kizárólag azok szerzőjének véleményét tükrözik, melyet a szerkesztőségünkhöz a szerzők közlés céljából eljuttattak, illetve az internetes portálokon, vagy közösségi média felületeken bárki számára hozzáférhető forrásból származnak, melyeket oldalainkon másodközlésként megjelentetünk. Ezen dokumentumok és információk hasznosságát, vagy valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni. Természetesen ezek a dokumentumok, írások, illetve gondolatok szabadon felhasználhatóak, de a Nemzeti Civil Kontroll kizár minden felelősséget a felhasználásukból eredő esetleges károkért. Konkrét jogi probléma esetén kérjük, hogy forduljon ügyvédhez. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK, COOKIE HASZNÁLAT, GDPR-ADATVÉDELEM