“Deviza”hitel-végképp lelepleződött a csalás

Csalárd termék a devizaalapú hitel

A Népszabadság „nagy vitáján” végképp lelepleződött a csalás, maga az MNB monetáris tanácsának egykori tagja leplezte le.Bán Károly A „magyar devizahitel” igazi hungarikum. Nem hibás termék, hanem – mint azt cikkünkben hitelt érdemlően bizonyítjuk – csalárd termék.

Az ügyfeleket átverték. Kölcsönért mentek a bankba, kölcsönszerződést kötöttek velük – ám befektetési alapnak nézték őket. Egy olyan „terméket” sóztak rájuk, amely betelepedett a vevő életébe, és onnan a mai napig folytatólagosan, üzletszerűen rámolja ki a vevő javait. A Lelepleződött a devizahiteles csalás című cikkünk (MH, 2013. október 4.) Menyhért Péter, a Deviza Alapú Csalás Áldozatai-csoport vezetőjének büntetőfeljelentése alapján készült.

Ezt július másodika óta vizsgálja a Legfőbb Ügyészség. A leckét átismételve, a csalási trükk az általános iskola negyedik osztályos számtan tananyagának ismerete alapján megérthető. Ha januárban a tanulónak van száz forintja, ami egyenlő tíz svájci frankkal, akkor februárban – ha tíz százalékkal többet ér a svájci frank – hány svájci frankot ér a száz forint? Ha a tanuló erre azt feleli, hogy kilenc svájci frankot, akkor jelest kap. A banki „betanított” ügyintézők azonban ezt a feladatlapot rosszul töltik ki, náluk a kilenc svájci frank továbbra is tíz marad.

Ez a kis „tévesztés” maga az egyenleghamisítás. A kis testi hibának nevet is adtak a „termék” kifejlesztői. Amikor a hitellel dolgozó banki munkás az egyenlegképzést végrehajtja, akkor a „tőke jelenértékelt esedékeltetését” végzi.


Ezt a nyelvi szörnyszülöttet találták ki valamely boszorkánykonyhában, és tanították be tanfolyam keretében. (Hogy kik és hol, kérdésünkre a Magyar Bankszövetség nem válaszolt, lásd keretes írásunkat – a szerk.)

A betanítás célja az lehetett, hogy a banki dolgozók előtt is elleplezzék a pénzpiaci szörnyszülöttben elrejtett közönséges csalást. Azt mondták ugyanis a dolgozónak, hogy ő egy „devizahitelt” kezel, ezért így kell számolnia. Miután azonban a svájci frankos nyilvántartásban „benne marad” a hamis tízfrankos egyenleg, a forint pedig ugye meggyengült tíz százalékkal, az adós százforintos tartozása észrevétlenül, leplezett formában száztíz forintra nő. Ezt még a könyvvizsgáló elől is ügyesen elrejtik, hiszen a forintegyenleget belső technikai számlán tartják csak nyilván, azt pedig nem látja a könyvvizsgáló.

Összefoglalva: a virtuális svájci frankos játék pénzből így lesz valóságos, kikövetelt forinttartozás. Éppen ez okozza azt a bizonyos minimum háromezermilliárdos átverést, s a törlesztőrészletek brutális mértékű elszabadulását. De ne ragadjunk itt le, van más baj is a „devizahitellel”. Az a bizonyos bomba ugyanis véletlenül mégis felrobbant, történetesen a Népszabadságban, ahol október 4-én, Nagy vita címmel, élő internetes műsort szerveztek a devizahitelekkel kapcsolatosan.

Ezen a párbajon, amelyen Róna Péter ellenfele két igazi bankvédő volt, végképp lelepleződött a csalás. Bihari Péter, a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának volt tagja ugyanis azt mondta, ennél a „terméknél” – amit ő már szolgáltatásnak nevezett – a kockázatokat rosszul felmérő „hitelfelvevők nem mérlegelték azt, hogy megemelkedhet a tartozás tőkerésze”. Ez a mondat felért egy önfeljelentéssel! Sőt, Bihari talán magát Simor András egykori jegybankelnököt is feljelentette. Ezzel ugyanis épp azt kürtölte világgá, amit 2004 óta tiszta erőből eltitkoltak a hitelfelvevők, sőt még a fogyasztóvédelem elől is. Közvetve tehát az hangzott el, hogy az ügyfeleket becsapták, s erről még az MNB-ben is tudtak.

Lényegében az is kimondatott, hogy ez olyan kölcsön, ami nem is kölcsön – márpedig egymillió-háromszázezer magyar háztartással kölcsönszerződést írtak alá.


A Nagy vita a Népszabadságban még egy leleplezést tartogatott. A „hibás termékről” végképp lehullt a lepel. A kölcsön ugyanis – fejtette ki Róna Péter – nem termék. A kölcsön egy fogalom. Sőt, egy axióma. (Bizonyításra nem szoruló tétel. Még az ügyészségen és a bíróságon sem.) A kölcsön ezer éve ugyanazt jelenti mindenütt a földön, koroktól, tájaktól, rendszerektől függetlenül. Két ismérve van. Az egyik, hogy rendelkezésre kell bocsátani, vagyis a tulajdonjogát át kell ruházni a kölcsönvevőre. Ha ez az átruházás forintban történik, akkor forintkölcsönről beszélünk. Ha svájci frankban, akkor devizakölcsönről. A másik tulajdonsága a kölcsönnek, hogy annak tőkerésze sohasem emelkedhet. (Mikor Róna ezt fejtegette, Bihari mélyen hallgatott – a szerk.)

A Nagy vita végképp döntött tehát arról, hogy ez a „termék” nem devizahitel. Pont. A Ptk., illetve az 1996. évi CXII. tv szerint „A pénzkölcsönnyújtás a hitelező és adós között a pénzeszköz rendelkezésre bocsátása, amelyet az adós köteles visszafizetni.” A baj azonban még ennél is nagyobb. Ez a termék nemcsak rossz, hanem csalárd is.

A szerződés szerint nézve kölcsön, máshonnan nézve befektetési termék. Itt a kölcsönvevő befektetési alappá válik. Azért csalárd a termék, mert a kölcsönfelvevő nem akart befektetési alap lenni, nem tudja, hogyan lehet a pénzeket fialtatni, hiszen neki pont elfogyott. Tehát arról van szó, hogy a kölcsönfelvevőt egy olyan pénzkiadó automatának nézték, amelyből soha nem fogy ki a pénz. Helyes lehet tehát a megállapítás: Btk. 373. § (1) Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart, és ezzel kárt okoz, csalást követ el.

A bankok befektetési alapnak nézték a kölcsönfelvevőt. Ezzel kapcsolatosan mi is elrejtettünk egy kis aknát október 4-i cikkünkben, a csalást bemutató táblázatban. Menyhért Péter OTP-től felvett kölcsönének bemutatásakor a táblázatba belecsempésztünk egy olyan hónapot is, amikor a forint árfolyama erősödött a svájci frankhoz képest. Ekkor az történt, hogy 10 640 forint „elpárolgott” a kölcsönből. Ehhez a párolgáshoz Menyhértnek nemhogy fizetnie nem kellett, de még levegőt vennie sem.

Kölcsönnél ilyen nincs. A tőke (a tartozás) nemhogy nem nőhet, nem is csökkenhet. Amit nem fizetünk vissza, az nem tűnhet el. Az megmarad. Ez tehát csalás.

Ám még a csalás is csalás. Mert ha a „kölcsön” befektetési termék, akkor is baj van. Az is csalárd. Olyan befektetési termék ugyanis a hatályos pénz- és tőkepiaci törvény szerint nincs, amelyben a betétes pénzét el szabad lopni. Vagyis, ha valaki befektetni akar, az csak a saját pénzét kockáztathatja, a betétesét nem. Ezért az illetőnek befektetési szerződést kell kötnie a pénzintézettel. Írt ilyet alá bárki is? Ugye, nem. Ebből az következik, hogy a csalók a bíróságokat is átverték, hiszen a polgári pereket a hitelintézeti törvény alapján bírálták el. Ám ez a termék nem a hitelintézeti, hanem a pénz- és tőkepiaci törvény hatálya alá tartozik. Illetve még oda sem. A büntető törvénykönyv az „illetékes”. Megkérdeztük Varga István, az MNB felügyelőbizottságának tagja, a CÖF-CÖKA gazdasági szakértője: Régóta csípi minden idegszálam a „termék” meghatározás a szolgáltatás helyett.

A termék azt jelenti, adja, vigye, a szolgáltatás pedig szolgálat. Ha valami nem akar lenni a bankrendszer, az szolgálat, szolgáltató. Neki az ügyfele legyen szolgálatára álló eszköz, amit jól lehet formálni. Ezért adja el azt, ami nincs, de lehet az eladó szándéka szerint a kölcsön adóssággenerátor is. A bank elad egy „terméket”, ami betelepszik a vevő életébe, és onnan kirámolja a vevő javait. Kifosztó robot. Ez egy algoritmus, amely a gazdái szerint generálja a követelést. Most nem generál, mert akkor fellázadna az ország, most nyugodt, mint volt, amikor folyt a rászedés. No aztán, amikor elegendő volt már kint elvetve a családok konyhájába, nappalijába, hálójába, megkezdhette a kitermelést. A családok kitermelését otthonaikból. És az emberek szolgaian alávetették magukat.

A politikusok is emberek, tehát ők is alávetették magukat – illetve a rájuk bízott nyájat. Ezt a társadalmi rákkeltőt ki kell irtani, de azonnal. A mérgeknek van ellenszerük, de ennek szérumát a társadalom gyógyszerészei egyelőre eldugták. Hát, ha nem húzzák elő, de azonnal, ki kell kergetni őket oda, ahová a restségük kihajtotta a kifosztott fiatalokat. Értelmes embereket, akiknek erkölcse még onnan is fizetésre ösztönzi őket. Tehát a rossz erkölcsűekkel kifelé, hogy a jobbak hazajöhessenek. (BK) A bankszövetség válasza Cikkünk megjelenése előtt a Magyar Bankszövetségnek az alábbi kérdéseinket küldtük el:

1. Miért nem reagált a bankszövetség a Lelepleződött a devizahiteles csalás című írásra, miközben a CÖF vezetőivel szemben rágalmazási pert helyeztek kilátásba?

2. A devizaalapú hitel az önök álláspontja szerint forinthitel vagy devizahitel?

3. Hol fejlesztették ki ezt a terméket, kit tisztelhetünk a banki termék „atyjaként”? Bár kérdéseinket a bankszövetség elnökének és főtitkárának címeztük, választ a szervezet sajtófőnökétől, Sütő Ágnestől kaptunk. Ezeket kommentár nélkül közöljük.

1. Havonta százas nagyságrendben kapunk javaslatokat, felvetéseket, beadványokat a devizahitelezést érintően. Ezeknek egy jelentős része mellőzi mind a megalapozottságot, mind a konszenzuskeresést, ezért természetesen nem áll módunkban az összes felvetésre reagálni. Mindemellett, ahogyan Ön is leírta, az említett cikk egy feljelentéssel jogi útra terelt kérdést és annak érvrendszerét mutatja be. Folyamatban lévő jogi ügyek elbírálását – és azok indokoltságának megítélését – a magyar jogrendnek megfelelően a bíróságokra hagyjuk, akik jogosultak eldönteni, hogy foglalkoznak-e a felvetéssel, avagy elvetik azt (ahogyan például a híradásokból értesülve a CÖF által kezdeményezett bűnszervezeti feljelentés esetében is történt).


2-3. Ezeket a kérdéseket illetően ajánljuk szíves figyelmükbe a Magyar Nemzeti Bank és az Európai Unió vonatkozó állásfoglalásait, melyek tartalmazzák, hogy a devizahitelezés nem magyar sajátosság, hanem egy nemzetközi gyakorlatban alkalmazott pénzügyi termék.

​Forrás:hirszemleNet

Szólj hozzá

Hozzászólás