“DEVIZAHITEL”-KARÁCSONY UTÁN MEGHOZZA A JÉZUSKA A MEGOLDÁST

KARÁCSONY UTÁN MEGHOZZA A JÉZUSKA A MEGOLDÁST

A DEVIZAHITELESEKNEK MAGUKNAK KELL MEGOLDANI EZT A SÚLYOS PROBLÉMÁT!

Mára már egyértelműen látszik, hogy ebben az országban senki nem képes megoldani ezt a problémát, de még csak az őszinte szándék sem mutatkozik erre. Így azok, akik az igazságszolgáltatásban, a politikusokban vagy a Kormányban bíznak, az önáltatás hibájába esnek.

NEM FOGJA SENKI MÁS MEGOLDANI EZT A KÉRDÉST, CSAK MAGUNK!

Itt az ideje az összes devizahiteleseket képviselő szervezetnek, hogy megtegyék azokat a lépéseket, amelyek egyszer s mindenkorra pontot tesznek ennek a kérdéskörnek a végére.
Nem lehet tovább halogatni, ilyen-olyan szétszórt megmozdulásokkal felmorzsolva az erőt, teljesen impotenssé tenni az érdekképviseleteket. A megoldás egyetlen lehetséges módja a szervezett összefogás.

Nem lehet, hogy egymástól függetlenül működjenek azok a szervezetek, melyek programja ugyan sok mindenben eltérő, azonban mindegyiknek van egy közös nevezője, a devizahitelek rendezése. Ezeknek a szervezeteknek össze kell dolgozniuk, és az azonos célt a zászlajukra tűzve egységesíteni az összes erőt. Nem engedhetik meg maguknak, hogy a saját eltérő elképzeléseik miatt, megosszák a devizahiteles társadalmi réteget. Sem a saját makacsságuk, sem a háttérből, kimondottan rossz irányban befolyásolni próbáló tanácsadóik sugallatára, helytelenül cselekedjenek. Itt az ideje félretenni a félrevezető ambíciókat és kimondottan egyetlen cél elérésére törekedni. Mégpedig arra, hogy végső és igazságos megoldást kikényszerítsék a Magyar politikai elitből, a tájékozatlan társadalmi rétegekből, az igazságszolgáltatásból és a bankokból.

KI KELL TŰZNI EGY HATÁRIDŐT!



Itt már évek óta húzódik ez a válságos helyzet. Az idő nagyon sok esetben megoldást hoz, de ebben az esetben egyre jobban mélyíti a problémát és kilátástalanságot. Minél tovább várunk, annál mélyebbre süllyedünk. És ez nem pusztán az anyagi helyzetünkre vonatkozik, hanem erkölcsi és morális válságba is taszítja azokat, akiket ez a probléma közvetlenül érint. És a társadalom nem érintett rétegeit is ugyanilyen helyzetbe hozza, hiszen a legalapvetőbb emberi értékeket, mint együttérzés, szolidaritás, összefogás is kiöli a lelkekből. Az idő elhúzódásával, a média segítségével, egyre nagyobb sötétséget gerjesztenek az emberek tudatában. A nagy nyilvánosság előtt rendre olyanok nyilatkoznak, akiknek halvány fogalmuk sincs a tényekről. És ezt, mint a mindenkinek szóló szakértői magyarázatokat próbálják az emberek fejébe sulykolni. Az emberek pedig vevők rá, hiszen a legtöbbjükben fel sem merül, hogy a médiában nem a valóságról beszélnek, hanem rendszeresen félrevezetik őket. Félrevezetik, és ezzel ellene hangolják az egyik csoportot a másiknak, holott mindkettőnek azonos az érdeke, de elhitetik velük, hogy csupán egy felelőtlen kisebbség bűnhődik a meggondolatlan tetteiért, és ehhez nekik semmi közük. Ők különbek, ők a társadalom szilárd és megbízható tagjai, szemben a felelőtlen devizahitelesekkel, akik most próbálnak kibújni a tartozásuk rendezése alól. Na, hát ezért sem szabad tovább húzni a megoldást.

Adjunk időt mind magunknak, mind a politikusoknak, hogy megoldják ezt a kérdést, de tűzzük ki a végső határidőt!

Legyen ez a határidő 2014. január 31.

Ez viszont végső időpont, melynek átlépése egyenlő a Rubiconon történő átlépéssel!

Eddig az időpontig lehetőséget kell biztosítani mindenkinek a konszenzusra. Viszont a konszenzust senki ne értelmezze félre, és ne tévessze össze a megalkuvással. Alku lehet, de megalkuvás nem!

Az egyéni felelősségről:
Minden devizahiteles felelősséggel tartozik a kialakult és máig megoldatlan helyzetért!
– Felelős azért, mert felvette a hitelt, ezzel a bankoknak kiszolgáltatta magát, családját és ingatlanját.
– Felelős azért, mert nem kezdett el időben segítségért kiáltani, hanem éveken keresztül szótlanul tűrte a ránehezedő egyre nagyobb terheket. Fogcsikorgatva próbálta teljesíteni a tisztességtelen feltételeket. Teljesített addig, ameddig el nem jutott arra a pontra, ahol már nincs tovább. Kivárta azt a helyzetet, ahol már semmilyen mozgástere nem maradt. Ekkor ébredt rá, hogy kifosztották, és csupán ekkor kezdett gondolkodni azon, hogy kiutat keressen a kilátástalan helyzetből.
– Felelősök azok is, akik mind a mai napig ebben a mókuskerékben őrlődnek, mert még mindig fizetik a törlesztő részleteiket. Ők is addig próbálnak várni, ameddig az előzőekhez hasonló módon el nem jutnak a totális fizetésképtelenségig. Igen. Felelősök azért, mert látják tisztán és világosan, hogy nincs kiút, csupán időnyerés. Az időnyerésre játszással pedig vágják maguk alatt a fát, hiszen a végén úgysem ússzák meg. Ezzel az odázással, viszont gyengítik az összefogást. Ők, magukat egy pályán kívüli pozícióba képzelik, mint a devizahitellel nem érintettek. Legfeljebb annyiban különböznek tőlük, hogy látják a bajok forrását, tisztában vannak a hatalmas igazságtalansággal, de abban reménykednek, hogy harc nélküli túlélők lesznek. Most mondom, hogy ne reménykedjenek ebben. Őket ugyanúgy eléri a vég, mint azokat, akik már képtelenek fizetni.
– Felelős minden egyes ember, aki kibúvókat keres az összefogás alól. Teljesen mindegy, hogy mire hivatkozik. Az eredmény szempontjából ugyanúgy rombolja az összefogást az, aki arra hivatkozik, hogy nem tud az adott demonstráció ideológiájával azonosulni, vagy arra, hogy nem ér rá, mert dolgoznia kell, vagy arra, hogy nem tudja megoldani a Pestre utazást, vagy arra, hogy ő csupán az észt osztja. Ezek mindegyike megbocsájthatatlan bűn akkor, amikor az összefogás az egyetlen hatékony fegyver a kezünkben. Aki állandóan kibúvókat talál, az önmagát pusztítja el, csupán elhiteti magával, hogy nélküle is megoldják majd a többiek. Itt nincsenek többiek. Itt csak egy emberként lehet és kell fellépni! Nincs bocsánat azoknak, akik egy valódi összekovácsolódó erőt a saját felelőtlenségükkel gyengítenek.



A szervezetek és vezetőik felelőssége:
A különböző devizahiteles érdekképviseleteknek és vezetőiknek még fokozottabb a felelőssége, mint az egyéneknek. Fokozottabb, mert egytől-egyig mindegyikük ígéretet tett az általa képviselt csoportnak, hogy mindent megtesz az érdekükben. Mindegyiküknek magába kell néznie, és akkor, amikor otthon van egymagában, egy őszinte önelemzést kell, hogy végezzen. Ennek lényege, hogy tisztázza magában. Valóban a közössége érdekeit, vagy saját ambícióit kívánja-e képviselni? Nincs azzal sem probléma, ha vannak saját ambíciói, hiszen e nélkül senki sem áll egy mozgalom élére, csupán az a kérdés, hogy a saját vagy a közösség érdekeit helyezi-e előtérbe. Ha rádöbben, hogy a sajátja az első, akkor vagy értékelje át az eddigi tevékenységét és változzon meg a közösség érdekében, vagy, ha erre képtelennek érzi magát, akkor adja át a stafétabotot olyan társának, aki erre képes.

Tehát az egyén és közösségek felelőssége óriási és egymástól nem választható el. Ha ezt megérti minden érintett, akkor esély teremtődik e súlyos probléma megoldására. Ha nem, akkor elbukik minden próbálkozás. Akkor már most fel kell adni, mert esélytelen háborúba bocsátkozni az a legnagyobb őrültség. Akkor mindenki, mint egy vágóhídra szánt jószág várja a napot, amikor mészárszékre viszik. Ne pattogjon, ne hőzöngjön, és ne ossza jó tanácsokat másoknak. Akkor törődjön bele, hogy itt a vége, és nincs tovább. Akkor se húzza fel magát az első póznára, hanem mentse a menthetőt. Akkor tegye láthatatlanná az ingóságait a végrehajtók számára, mivel az ingatlanját úgysem képes eltüntetni. Menekítse családját biztonságba, és ennek tudatában várja a végrehajtót. Aztán, hogy szembesülve az ördöggel mit tesz, az már egyéni vérmérséklet kérdése. És sose feledje, hogy még a sarokba szorított egér is nekiugrik az embernek, bár teljesen esélytelennek látszik ez a tett. És mégis sikerül néha egérutat nyernie.

Szóval, ha valaki nem akarja ezt a vágóhídi áldozat szerepét vállalni, akkor tegyen meg mindent az összefogásért! Vetkőzze le az előítéleteit, dobja sutba a gyávaságát, és hagyja magán szétáramolni azt a fenséges érzést, hogy most végre kiáll önmagáért, családjáért, egy elnyomott kisebbségért, de legfőképpen az igazságért.

Ezúton hívom fel a figyelmét a szervezeteknek, és a devizahitel károsult embereknek, hogy sürgősen kezdjenek összefogásba. Keressék meg és használják ki az összes lehetséges eszközt az összefogás megszervezésére. Jelöljenek ki hiteles képviselőket és feltétlen fogadják el az utasításaikat. Ne gondolkozzanak abban, hogy egyénileg vívják meg a harcukat, mert ezzel csak a kiszolgáltatottságukat növelik. A kommunikációra minden eszközt igénybe kell venni. Nem ördögtől való átlátogatni egymás Weboldalaira, nem etikátlan más szervezetek munkájába beleszólni és a helyes irányba terelni őket, és nem szabad megsértődni azon, ha nem sikerül az első pillanatban közös álláspontra jutni. Tárgyalni, kommunikálni kell, és közösen kialakítani a legcélravezetőbb stratégiát. Előre felhívom a figyelmet arra, hogy egy hatékony fellépés nem attól az, hogy radikális eszközökkel kíván élni. Aki úgy gondolja, hogy minél hangosabb és minél meghökkentőbb ötletekkel tud maga mögé állítani tömegeket, annak fogalma sincs az emberi pszichéről. Az ilyen törekvések bomlasztják az összefogást. Sokkal hatékonyabb az értelmes párbeszéd, az elfogadható kompromisszumok keresése és ezen keresztül az összefogás megteremtése.

És ami a leglényegesebb. Ha egyszer végre sikerül egy valódi összefogást létrehozni, akkor azzal az erővel bármi kikényszeríthető. Először az erő felmutatásának eszközével tárgyalni, majd az elért, vagy éppen el nemért eredmények kiértékelése után dönteni a további irányról. Az első lépés mindenképp a békés, de magalkuvástól mentes megegyezés keresése. A többi pedig mindig az eredmények függvénye.

KEZDJÜNK BELE ÉS GYŐZNI FOGUNK!

Terjesszétek, hogy eljusson minden érdekelthez, és tegyétek magatokévá a gondolatot! Rajtunk múlik a megoldás!

HORTI GÁBOR ÍRÁSA

 

Szólj hozzá

Hozzászólás