DEVIZAHITEL-EGYMÁSRA MUTOGAT A FIDESZ ÉS AZ MSZP.

DEVIZAHITEL-EGYMÁSRA MUTOGAT A FIDESZ ÉS AZ MSZP.


Az MSZP családok százezreit taszította devizahitelbe a Fidesz szerint.




A Fidesz szerint az MSZP családok százezreit taszította devizahitelbe, majd a legnagyobb bajban segítség nélkül hagyta őket.

A Fidesz ezt arra reagálva közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy Szakács László, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese sajtótájékoztatóján azt mondta, miközben a kormány a devizahitelesek megmentéséről “papol”, Trócsányi László igazságügyi miniszter az ügyvédi irodája révén abban érdekelt, hogy minél több devizahiteles veszítse el a perét.

Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: http://www.civilkontroll.com/newsletter/

Korábbi felvétel (a videó után a cikk folytatódik!). Azért azt megjegyezzük, hogy ameddig ezek a köcsögök (népművészeti cserépedények) látványosan egymásra próbálják terelni a felelősséget, addig családok százait, emberek ezreit dobják az utcára a végrehajtók!

Akadt olyan "deviza"-károsult, akit elmaradás miatt kilakoltattak, majd a végrehajtás után, a forintosításkor kiküldött értesítőből derült ki, hogy valójában túlfizetése volt!!! Ezért, és a sok öngyilkosságért kiket terhel a felelősség?




A nagyobbik kormánypárt reagálásában azt írta, a szocialisták kormányzása alatt több mint egymillió család “otthonára tették rá a kezüket a bankok”, a polgári kormány azonban mindent megtett annak érdekében, hogy segítséget nyújtson a bajba jutott devizahiteleseknek: létrehozta az árfolyamgátat, elszámoltatta a bankokat, forintosította a devizahiteleket, és életbe léptette a fair bank törvényt.

Közölték továbbá, hogy “szocialisták aljas rágalmai igaztalanok”, mert Trócsányi László több mint tíz éve felfüggesztette ügyvédi tevékenységét, ezért nincs és nem is lehet beleszólása a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda ügyeibe.

loading…


Szólj hozzá

Hozzászólás