“DEVIZA”-HITELESEK! MOST KIVERTEM A BIZTOSÍTÉKOT?

"DEVIZA"-HITELESEK! MOST KIVERTEM A BIZTOSÍTÉKOT?


NCK rövid bevezető: a neten találtunk egy érdekes írást a „devizások” problémájának megoldásával kapcsolatban.

 

Emlékszünk: korábban felmerült már hasonló gondolat a „deviza”-károsultak általi bankalapításról, amely mögé Hiteltársulás néven egy Facebook csoport is szerveződött.




De mint minden kezdeményezés, az is csak annyit ért, amennyit a Hiteltársulás vezetője és annak tagjai, akik nem vették észre a kormányzati csapdát, és hagyták a kezdeményezésüket szépen, fokozatosan szétzilálni, majd elhalni.

Ha visszaemlékszünk, a kezdeményezés vezetőjét, Doubravszky Györgyöt a kormányzat kiemelte a Hiteltársulás éléről és kinevezte pénzügyi jogok biztosává. Ennek az lett a következménye, hogy Doubravszky sokszor már azt sem tudta eldönteni, hogy ő civil-e, vagy állami alkalmazott.

Mivel az államnak soha nem is állt érdekében, hogy a „devizások” problémáját tisztességesen megoldja, ezért értelemszerűen az, aki nem tudja eldönteni, hogy az államot, vagy a civil károsultakat képviselje, egy idő után teljesen összezavarodik. A Hiteltársulás tagsága sem vette észre ezt a csapdát, így ez a kezdeményezés mára törvényszerűen megszűnt. De térjünk vissza az eredeti gondolathoz!

Íme, az írás: (DE mielőtt véleményezed, olvasd végig, és gondolkodj!)

loading…


Péter Czibere – HITELESEK PROBLÉMÁIRA MEGOLDÁS: BANKALAPÍTÁS

(avagy védekezzünk bank ellen bankkal)

Az ügyek mentén való politizálás számomra fontos alapvetés, és ennek nagyon jó példja a Momentum is, de jó példák a civil szervezetek is. Ha a tettek vágya vezet minket, javaslom a hitelesek ügyének a következő módon való felkarolását, és ötletemet arra, miként csatlakozhatnánk a jó példákkal elöljáró szervezetek nem túl széles táborához.

A hitelesek – köztük saját édesanyám is – egy csapdában vannak, amiből önerőből nem kerülhetnek ki, illetve az, hogy ahogyan esetleg kikerülhetnek belőle, azon az úton nem marad hátra semmi számukra mindabból, amit életük során sikerült megteremteniük.

A bankok így működnek. Nem erkölcsi, hanem pénzügyi alapon hozzák meg döntéseiket, szigorúan, kizárólag.

Én pedig azt mondom erre, rendben, ha a bankok így, akkor mi emberek is tehetünk így, járhatunk be az erkölcsi igazságtétel érdekében egy nagyon hasonló utat.

Erre éppen az ad lehetőséget, amivel a bankok, pontosabban a bankok tulajdonosai visszaélnek. Három módon. Egyrészt egy bank alapításának semmiféle erkölcsi teszt kitöltése nem része, elég hozzá sok pénzt felmutatni.




Másrészt a bankok kiváltsága, hogy a hétköznapi állampolgárok lehetőségeitől eltérően, úgy írhassanak egy számlára pénzt (adhassanak kölcsön), hogy annak fedezetéül nem kell rendelkezzenek a hitelként nyújtott teljes összeggel – jelenleg Magyarországon a kötelező tartalék a 2 évnél hosszabb futamidőre nyújtott kölcsönöknél 0%, azaz a bank nem kell fedezettel rendelkezzen, akár a százszorosát is kölcsönözheti annak a pénznek, amivel rendelkezik (vagyis ami ez esetben nem is kell rendelkezésére álljon) -, amit azért tehet meg, mert nem kell valódi bankjegyeket átadnia.

Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: http://www.civilkontroll.com/newsletter/

És ez utóbbi a harmadik visszaélésre lehetőséget adó kiváltság a fedezeti kötelezettség hiányán túl.

Ebből következik, hogy feloldani azt a helyzetet, amiben nagy tömegek adósodtak el a bankok felé úgy, hogy a bankok nem valós pénzt adtak számukra kölcsönbe, leginkább a következő módon lehetséges:

1. Bankot kell alapítani, aminek a költségét az adósok tudnák összedobni (2000 adós már ki tudná fizetni a 2 milliárdos tételt, fejenként 1 millió forintot bedobva a közösbe, ami nyilván nem olyan magas összeg a teljes adósságokhoz képest).

2. Ennek a banknak minden egyes hitelessel kötnie kell egy minimum 2 éves futamidejű hitelszerződést pont akkora összegre, amekkora összeggel adósa saját bankjának.

loading…


3. A teljesen legálisan felvett kölcsönökből a hitelesek minden egyes adósságot vissza tudnak fizetni.

4. Ennyi. Az alapított bank persze bedőlne, megszűnne, de egyetlen vállalkozó szellemű ember kellene csak ahhoz, hogy mártírként elvigye a balhét, aki a saját nevén alapítaná meg a bankot, aki ellen a csődeljárás megindulna. Nagy cucc. Nem vehetne fel többé kölcsönt, a Hősök terén mégis bérelt hely jutna neki.

A bankok elégedettek lehetnének a visszakapott pénzükkel, az állami vezetés törhetné a fejét azon, mit kezdjen az üggyel, mit magyarázzon mögé, hová tegye magát, milyen szerepbe. De kit érdekel a kormányzat? Amikor a nép a fontos.

Ez egy hekk a rendszer ellen. Ennek megfelelően remélem, hogy most kivertem a biztosítékot. Péter Czibere.

Neked mi a véleményed, az oldal alján megírhatod! 

loading…


Szólj hozzá

Hozzászólás