DEPRESSZIÓSAK LETTEK AZ AMERIKAIAK

A Pentagon úgy döntött, hogy a Fekete-tengerre küldi a Donald Cook nevű hadihajót.

Az meg ment. A Fekete-tengerre. Legénysége élvezte a jó időt, a csendes nyugalmat. Minden olyan volt, mint amit megszoktak. Bárhová is vitte őket a parancs, a szolgálat örömteli volt számukra. Morzsolgatták a szolgálati időt, hizott a bankszámla.
Szóval minden OK!-volt. Szombatig. Az idilli állapotnak akkor vége szakadt. Misa ugyanis kiváncsi természetű. Szerette volna alaposan szemügyre venni a rekettyése határa közelében bóklászó valamit.


Hát Misa odaküldött egy SZU-24 es “döngicsélőt”. Csak az volt ezzel a baj, hogy a pilóták rövidlátóak voltak. De mert Misa óhaja az volt, hogy alaposan nézzék már meg azt a furcsa jószágot, hát jó alacsonyra ereszkedtek. Az amerikaiak panaszai szerint tán’ 150 méterre sem volt az a SZU-24-es a vizfelszin fölött.

Az ilyen látványhoz pedig nem volt hozzászokva a Donald Cook legénysége. Ekkora nagy repülőgép ilyen alacsonyan! És rajta azok a vörös csillagok?! Egyenesen nyugtalanitó! Sőt! Rémisztő!

Az orosz pilóták meg ráadásul elhatározták, hogy alaposan megnézik ezt a rombolót. Keringőztek, röpködtek körülötte-fölötte vagy másfél órán keresztül.
A Pentagon szóvivője Steven Warren ezredes szerint a frászt hozták a Donald Cook legénységére. A derék ezredes egyenesen ijesztegetéssel vádolta meg a Reutersnek adott interjújában Misát. Ami szerinte nem egy helyénvaló dolog! A Donald Cook legénysége ugyanis nem szokott hozzá az ijesztegetéshez.
Az ezredes szerint negativan hatott a legénység pszichológiájára ez a közeli röpködés. Néhányan besokalltak a dologtól.

Nem is csoda, hogy depressziós lett jónéhány amerikai tengerész! Az átélt orosz pszichikai nyomástól. Olyannyira depressziósak lettek, hogy 27-en azonnal föl is mondtak. Ahogy meggyőződtek arról, hogy Misa döngicséje elrepült, rögvest megfürödtek, lecserélték összerusnyult alsóneműiket, és közölték a hajó parancsnokával, hogy ez bizony nem járja! Nem azért szerződtek ők a hajón való szolgálatra, hogy vörös csillagos repülőgépek sokkolják őket! Ebbe még bele is lehet halni ha egy ilyen repölőgép…


Ők 27-en azonnal föl is mondtak az USA hadseregének! Hiába volt a parancsnok minden győzködése. Hogy hát láthattátok fiúk, nem is volt fölfegyverkezve az a repülő (valóban nem volt)-nem használt a vigasztaló kapitányi beszéd. Azok 27-en döntöttek. Elegük volt ebből a szolgálatból. Nem azt igérték nekik, hogy bajuk is eshet! Nincs fegyvere annak a repülőnek-az rendben van. De nagy is, zajos is, meg hát az az ötágú vöröscsillag ott a szárnyain meg a farkán-hát az rettenetes!
Nekik ebből az egészből elegük van!

A Donald Cook kapitánya pedig mit tudott tenni? Mivelhogy -27 emberrel a hajója nem képes akciózni, hát irányt vett a legközelebbi román kikötő felé. Meg is érkezett minden baj nélkül, a felmondott 27-ek pedig futva távozak.
A hülye Basescu pedig azt hitte, hogy “végre komoly amerikai haditengerészeti erő” jelent meg a Fekete.-tengeren. És üdvözölte örömmel a Donald Cook kikötését.
Isten tartsa meg őt ebben a hitében!

Arról nincs hir, hogy Misa bocsánatot kért-e a csintalankodás miatt! Lehet, hogy perre viszik az amerikaiak a dolgot? Ráadásul tán’ biztositásuk sem volt az amerikaiaknak! (novorus.info)

Szólj hozzá

Hozzászólás