A BANKOK KÖVETELÉSEIT NULLÁZNI KELLETT VOLNA!

A BANKOK KÖVETELÉSEIT NULLÁZNI KELLETT VOLNA!


VEZÉR-SZÖRÉNYI LÁSZLÓ –

Hogyan hazudnak a bankok a deviza hitelekről – egy bankár válaszol.

Köves István barátomtól kaptam egy 2013-as írást, amelyben a cikkíró a bankok indoklásait írja le. Érveléseire válaszoltam és dőlt betűvel aláhúztam.

Sokszor tapasztalom, hogy a magyar kollégák mennyire fölényeskedve válaszolnak ügyfeleik felvetéseire. Most azonban egy szakmabeli válaszol. Alábbi írás tanulságos minden devizahitel károsult számára.




ÍME A 2013-AS CIKK ÉS BENNE DŐLT BETŰKKEL ALÁHÚZVA A VÁLASZAIM

KISZÁMOLÓ BLOG

Van-e deviza a devizahitelek mögött?

Attila kért meg, hogy írjak arról, hogy van-e valóságosan deviza a devizaalapú hitelek mögött, vagy csak az egész egy szemfényvesztés a bankok részéről. Ha már belekezdek a témába, igyekszem összegyűjteni a témában szokásos állításokat és tévedéseket.

Amennyiben korábban írtam az adott kérdésről, csak belinkelem az előző írást, de jó lenne egyszer együtt látni az összes állítást, amennyire sikerül összeszedni a dolgokat. Kezdjük azzal, mi a különbség a devizahitel és a devizaalapú hitel között. A devizahitel esetén mind a folyósítás, mind a visszafizetés az ügyfél által választott devizanemben történik. Devizaalapú hitel esetén az ügyfél a devizát már forintra váltva kapja és a havi törlesztőket is forintban vonják le tőle, majd a bank azt átváltja a megadott devizára. Ennek elég egyszerű oka van: a hitelcélért (például lakás) Magyarországon forintban kell fizetni, a havi törlesztőt pedig az ügyfelek a forintban kapott fizetésükből törlesztik. Ezen túl azonban semmi különbség nincs a két termék között.

Vezér László válaszai (VL a továbbiakban): mindegy milyen pénznemben történik a folyósítás, ha az igazodik az elszámoló deviza árfolyamához ÉS kamatához. Tehát az előbbi érvelés akkor igaz, ha nem számít fel a bank árfolyamrést és kamatrést. Ha eleve magas az induló kamatrés (pl. több, mint LIBOR + 3%), akkor részben bújtatott forinthitelről beszélünk.

“Nincs is semmilyen deviza a hitelek mögött, azt csak a bankok találták ki, hogy nyerészkedjenek az embereken. A deviza csak egy elszámolóár, nem valóságos. Én forintot kaptam és forintot is fizetek, mi közöm a svájci frank árfolyamához?!”

Ez a leggyakoribb kifogás, amit mostanában hallani lehet. Ezt nagyon könnyű cáfolni, elég pár dolgot logikusan végiggondolni: – Hogyan tudtak a bankok 6%-os kamat mellett hiteleket kihelyezni haszonnal, amikor a forint alapkamata soha nem volt az adott időszakban 6% alatt, sőt nem egyszer 10% felett volt? Az nem pálya a banknak, hogy többet fizet a forrásért, mint amennyit a kihelyezett hitelekért kap.

A megoldás egyszerű: nem forintot kért kölcsön a bank, amit így tudott haszonnal kihelyezni a forintnál sokkal alacsonyabb kamat mellett. Ennek a forrása nem magyar megtakarítók, hanem jellemzően külföldi bankok voltak, akik devizát adtak és azt is kértek vissza.

– Miért csökkent mindenki törlesztője 2006 és 2008 között, ha forint volt a hitelek mögött? Bónuszkérdés: miért nem méltatlankodott senki, amikor hónapról hónapra egyre kevesebbet kellett fizetnie a havi törlesztőért? Akkor valahogy nem voltak tiltakozó felvonulások az utcákon.

– A végtörlesztéskor 2011 végén, 2012 elején a Nemzeti Bank 2,6 milliárd eurót biztosított a magyar bankoknak, mert ha azok a szabad piacon vettek volna meg ennyi devizát, beborítják a forintot. Ez az összeg csak a végtörlesztésre fordított pénz 60%-a volt, meg is látszott a forint árfolyamán, a végtörlesztés időszakában 294 forintról 314 forintra gyengült a forint, majd vissza. Ha nem lett volna deviza a hitelek miatt, miért kellett volna a Nemzeti Banknak menteni a forint árfolyamát és miért vásároltak volna közel négymilliárd eurónak megfelelő devizát a bankok? Az MNB tanulmánya errőlitt található.

Lehetne még folytatni a sort, de akit a tények érdekelnek, az ennyiből is beláthatja, akit pedig nem, annak teljesen felesleges minden további bizonyíték.

VL: mint fent írtam, teljesen mindegy, hogy milyen devizában folyósít a bank. Ez a szabály a banki refinanszírozásra is éppúgy igaz. Tehát mindegy, hogy milyen pénznemben vont be forrást a bank, azaz mindegy, hogy milyen forrás állt a deviza alapú hitelezés mögött. A bank ezt éppúgy megtehette forintban is, mint devizában, a lényeg kizárólag a kamatláb és az árfolyam nagysága. Ha forintja volt, ő kihelyezhette azt alacsony kamatra is a leendő árfolyamnyereség reményében, de éppúgy ha devizája volt, akkor pedig a piaci bankközi kamatoknál magasabb kamatra, de árfolyamkockázat nélkül. (Mellesleg megjegyzem, hogy az ügyfélnek tök mindegy, hogy a bank hogyan jut forráshoz, nem az dönt, hogy a banknak milyen költségei vannak a vele, hanem az, hogy mit vállalt a szerződésben.) Tehát az első állítás semmiképp nem áll meg, én a (deviza) mítoszok kategóriájába sorolnám.

A második állítás a törlesztőrészletek csökkenése, ez egy erős csúsztatás, mert ebben az időszakban a devizák árfolyama föl-le lebegett, volt olyan időszak is, amikor csökkent, volt olyan is, amikor növekedett, lényegében nem változott. Tudni kell azt is, hogy az árfolyamok Magyarországra nézve nem követték a szabad piaci mozgást, mert az MNB 2008-ig interveniált a forint viszonylag magas árfolyama érdekében, tehát itt semmiképp nem beszélhetünk szabad deviza piacról. Továbbá a forint mesterségesen magasan tartott jegybanki alapkamata szintén azt a célt szolgálta, hogy magasan tartsák a forint árfolyamát. Úgy is mondhatjuk, hogy a devizahitelek csak ebben a mesterséges környezetben működhettek, mihelyt ezt felrúgta az MNB, és megszűnt a forint intervenciós sávja, árfolyama visszazuhant piaci szintre. Tehát az árfolyam, mint látjuk, 2008 végéig manipulált volt, arra hivatkozni, hogy hébe-hóba másképp is alakult, egyszerűen abszurd. Megjegyzem, a cikk írója elfelejti azt az alaptörvényt, hogy egy ügyleten a bank is bukhat, nem mindig csak az ügyfél.

A harmadik állításhoz a következőket fűzném: az, hogy devizát vártak el a hitelező bankok, teljesen természetes, hiszen arra kötötték a szerződéseket, de ez még nem jelenti azt, hogy devizát is adtak. Ennél viszont lényegesen fontosabb, hogy a végtörlesztés nem a széles tömegek, hanem egy kis „baráti” kör számára készült, valamiből valóban finanszírozni kellett a 180 és a 294 forint között tátongó árfolyamrést. Harmadszor pedig teljesen normális, ha egy hirtelen akció, mint a végtörlesztés keretében nagy szükséglet mutatkozik egy deviza iránt, akkor természetesen elmozdulnak az árfolyamok is. Ebben az esetben azonban még a 7%-t sem érték el.

Összességében kijelenthetjük, hogy semmit sem bizonyít a harmadik állítás, egy laikus érvelése csupán.

“Nincs is annyi deviza a bankok mérlegében, mint amennyi devizahitelt kihelyeztek.”

Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: http://www.civilkontroll.com/newsletter/

Ez már egy szofisztikáltabb kijelentés az előzőnél, de a válasz itt is egyszerű. A pénzpiacon szinte minden termék előállítható szintetikusan, vagyis valamilyen másik pénzügyi termékek kombinációjaként. Ha én svájci frankot szeretnék, annak az árfolyamát és kamatát fizetni, nem kell feltétlen meg is vennem a svájci frankot, egy csereügylettel (úgynevezett swap-pal) ugyanezt az eredményt érem el. A bankközi piacon elcserélem a forintbetétem terhére a forint és a svájci frank kamatát és árfolyamát. Ezek a swap ügyletek úgynevezett mérlegen kívüli ügyletek, ezért nem tűnnek fel a bankok mérlegében. A Nemzeti Bank adatai szerint 2009. márciusában nem kevesebb, mint 4.400 milliárd forintnak megfelelő FX swappal rendelkeztek a bankok. A swap ügylet keretein belül létrehozott szintetikus deviza minden tekintetben pont úgy viselkedik, mint a valódi párja.




VL: most kicsit mosolyognom kellett, mert éppen a szerző állította a fentiekben, hogy a bank devizát biztosított a deviza hitelesek számára, majd most pont az ellenkezőjét állítja (amit én is), hogy forintot adott, de szintetikus devizát képzett belőle a fent leírt eljárás útján. Az átverés abban van, hogy míg a deviza hiteles úgy tudta, hogy hitelt, (azaz egy klasszikus terméket) vesz fel, addig a bank a szintetikus devizáját spekulatív ügyleteken keresztül képezte, annak összes előnyét magának megtartotta, összes hátrányát és kockázatát az adósra terhelte. A másik nagy átverés a kamatláb volt, amit indokolatlanul magasan tartott, és extra jövedelemre tett szert belőle, magyarul csalt.

FIGYELEM! Sokan jeleztétek, hogy a Facebook folyamatosan korlátozza a bejegyzéseink láthatóságát. Ha értesülni szeretnél az oldalunk új híreiről, akkor húzd az egeret a Facebook oldal tetejére a "Tetszik/Liked" gombra és pipáld ki, valamint a "követed" gombnál állítsd be a "megjelenítés elsőként" opciót, hogy megjelenjünk a hírfolyamban. KATTINTS IDE!

“Miért nem fizethetem a devizaalapú hitelem havi törlesztőit devizában?!”

A közjegyző előtt aláírt szerződés tartalmazza a fizetés módját, attól a se a bank, se az ügyfél nem térhet el csak úgy kénye-kedve szerint, akkor sem, ha az esetleg mindkettőjüknek jobb lenne. Amikor a fizetni nem akaró emberek olyanokba akarnak belekötni, hogy bár a THM tartalmazza a pénzváltás költségét, de a szerződés külön nem, ezért az egész szerződés legyen inkább semmis, látszik, hogy mennyire fontos a szerződés szerinti teljesítés. A Magatartási Kódex-ben (itt, 13. oldal alja) a bankok vállalják, hogy végtörlesztés esetén lehet devizában is fizetni. (Ezt a Kódexet egyedül az Axa nem írta alá a nagybankok közül.)

VL: mint már megjegyeztem, nincs jelentősége a törlesztés pénznemének. Mivel a szerződések valóban forint törlesztést írnak elő, így egyszerűbb is abban törleszteni. Fontos azonban, hogy MNB középárfolyamon történjen az átszámítás, ne a bank saját maga által nyilvántartott árfolyamon. 2015-ben ezt az úgynevezett árfolyamrés problémát visszamenőlegesen megoldották, ennek a taglalása azóta okafogyottá vált. A szerződések ettől még érvényesek maradhatnának. A fő probléma a szerződések végrehajtásával van.

“A bankok előre tudták, hogy nőni fog a svájci frank árfolyama, ezért erőltették az ügyfélre. Ők sokat kerestek az árfolyam emelkedésen.”

Első lépésként tisztázzuk: senki nem erőltetett semmit. Minden bank kínált forintos, svájci frankos és eurós hitelt is. A banknak teljesen mindegy, hogy forintos, eurós, vagy frankos hitelen keres évente 3%-ot. (Na jó, a bankok egyszerűbben szereztek devizás forrást akkoriban, mint forintosat, de ezen túl tényleg mindegy volt nekik.) Az ügyfelek voltak azok, akik az alacsonyabb kamat miatt svájci frankot választottak.

VL: a fent említett 3% kamatmarzs sajnos nem igaz, annál lényegesen több volt vagy lett. Amikor 10% körül mozgott a forint alapkamat, akkor 18% – 20% kamatra adtak hitelt a kereskedelmi bankok. A svájci franknál sem volt sokkal jobb a helyzet: amikor 2,0% – 2,5% volt a CHF jegybanki alapkamat, akkor 6% – 7% körül alakult a hitel kamata, amihez hozzájárult évi 1,5% – 2,5% „kezelési költség” együttesen 9%-os THM, teljes hiteldíj mutatót képezve.

Az összeesküvés-elmélet hívei ilyen ábrákkal bizonyítják, hogy a bankok előre tudták, hogy nőni fog az árfolyam:

A magyarázat szerint ez egy 2005-ös ábra és a bankok előre tudták, hogy 2012 decemberére 240 forint lesz az árfolyam. Ezzel szemben az igazság az, hogy itt egy határidős árfolyamot látunk, amit mindig az alábbi képlettel kell kiszámolni:

Értelmezve: az euró jövőbeni határidős ára egyenlő a jelenlegi ár szorozva a forint és az euró kamatának különbségével. Tehát a nagy leleplező ábrán semmi mást nem látunk, mint azt, hogy mi volt a határidős ára a svájci franknak az adott pillanatban különböző határidőkre. Az állandó emelkedés a kamatkülönbség miatt van, ahogy az a képletből is kiolvasható.

VL: a bankok valóban nem tudhatták az árfolyamok jövőbeni alakulását, de a fenti képlet rávilágít egy nagyon fontos tényezőre, a kamatparitás törvényére. Ha egy devizának „elszáll” az árfolyama a többihez, pl. a forinthoz képest, akkor a kamatai értelemszerűen esnek. Pont ezt a törvényt sikerült felrúgniuk a bankoknak azzal, hogy nem követték a piaci kamatokat a devizahitelek kapcsán. Amikor 0% vagy mínusz 0,25% lett a svájci frank alapkamata, sehol sem esett 3%-ra vagy az alá egyetlen egy DH kamata sem. Az oka, hogy mindez csak valós piaci körülmények között működhet, de Magyarországon erről szó sincs. A bankok mohósága mindent felülmúlt, a kamatbevételt IS és az árfolyam nyereséget IS zsebre akarták vágni.

Egyébként nem lettek volna nagy jósok a bankok, hiszen a több évig tartó árfolyamzuhanást 2006-2008 között sem jósolták meg ezen ábra alapján. Akkor az emelkedést hogyan tudták volna?

loading…


VL: erről már írtam feljebb, nem volt árfolyamzuhanás.

A bankok semmit nem nyertek az árfolyamon, mert ők is tovább adták a törlesztőt devizában. Nekik az lett volna jó, ha alacsonyan marad az árfolyam, mert úgy kevesebb bedőlt hitelük lenne.

VL: Az árfolyamon akkor valóban nem nyertek volna semmit, ha a teljes forrás szükségletet devizában vették volna fel. Mivel vegyes refinanszírozás volt, a fenti állítás is csak részben állja meg a helyét. Másrészt mivel a legtöbb bank bedőlés ellen is biztosította a hiteleit, éppen ellenkezőleg, érdekelve voltak a bedőlésben, mert azonnal kézhez kapták a biztosítási összeget – mégpedig devizában.

Egyébként a képlet azt is megmutatja, hogy a svájci frankban eladósodók azt remélték, hogy a képlet nem lesz igaz, vagyis a megnyert kamatelőny nem fog megjelenni árfolyam-emelkedésben az évek során. Sajnos nem lett igazuk.

VL: a svájci frankban eladósodottaknak sem, mint ahogy a laikusoknak sem volt fogalmuk arról, hogy létezik ez a képlet. A képlet egyébként egy spekulációs ügyletet takar, aminek semmi köze sincs egy klasszikus banki hitelhez. Egyetlen egy bank sem tudatta ügyfeleivel, hogy nem hitelt, hanem egy spekulatív ügyletet kínál – azaz félrevezette őket. Önmagában már ez a tény is elég lenne a DH szerződések semmisségének kinyilvánítására.

“A bankok lefedezték a devizát, így nyertek a dolgon.”

A bankok miért fedezték volna le a devizát, ha egyszer úgyis az ügyfelet terheli az árfolyam-kockázat? Mintha a szomszéd házára kötnék biztosítást. Lefedezni valamit csak úgy lehet, hogy fizetek érte (opció, ekkor drága), vagy elvesztem a hasznot, ha a másik irányba indul az árfolyam (határidő, swap.). A banknak semmi oka nem volt ilyet tenni, hiszen nem neki volt árfolyam-kockázata. Mellesleg az ügyfeleknek is lett volna lehetősége lefedezni az árfolyamot, csak éppen senki nem kérte, mert pénzbe került. Az OTP is kínált például árfolyam-biztosítást, csak éppen a kutyának nem kellett, mert az volt a lényeg, hogy a hitel olcsó legyen.

VL: Ez az a pont, aminél kinyílik a kis bicska a zsebekben, akkora a csúsztatás. Többféle biztosítás is létezett, az egyik az opció, amit amit pl. árfolyam kockázat biztosításra lehetett volna kötni, a másik a bedőlés elleni biztosítás, a harmadik a CDS (credit default swap), ami ugyan nem biztosítás, de úgy viselkedik, mintha az lenne. Az ügyfelek minden szerződésben nagyon magas „kezelési költséget” fizettek, ezek mögött feltételezhetően a bank által kötött biztosítások álltak. Magyarul volt biztosítás, amit az ügyfél fizetett, de a bank volt a kedvezményezettje. Ez is durva csalás, hiszen bedőlés esetén a bankot kártalanítja a biztosító, a követelését nullázni kellett volna. Ehelyett a követeléseket tovább adták faktorálásra majd végrehajtásra. Az opciókkal kapcsolatban pedig nemhogy lehetőség lett volna, hanem kötelezően árfolyam biztosítást kellett volna kötnie a banknak saját magának is és az ügyfélnek is. Szerintem kötöttek is, hiszen ezért magasak a kezelési költségek, de megint nem az ügyfél, hanem a bank lett ennek is a kedvezményezettje.

“A devizahitel hibás termék, ki kell vezetni, ez minden rossznak a forrása.”

Már írtam arról, hogy hajszálra ugyanannyi a bedőlt forinthitel, mint a devizahitel, ebből látszik, hogy nem maga a devizahitel a probléma forrása, hanem a munkanélküliség, a recesszió és úgy általában a gazdaság helyzete. Ha ez nem így lenne, akkor a forinthitelek bedőlési aránya töredéke lenne a devizahitelesekének. Bővebben olvasd el az erről szóló cikkemet itt.

VL: A devizahitel nem hibás termék, csak ebben a formájában, ahogy a bankok kihelyezték, az. Álszent és aljas megállapítás a cikkírótól, hogy bármi köze lenne a gazdasági helyzetnek egy csalásra alapuló termékhez. Én is kiszámoltam, a devizahitelek terhei pontosan akkorák voltak, mint a régi 18% kamatú forinthiteleknek. Mindkettő egyformán durva dolog, nem csoda, ha egyformán dőltek is be. Úgy is mondhatnánk, mindkettő tömegpusztító fegyver a fogyasztók ellen. Csak amíg a forinthitelek 18% kamata mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy uzsora, addig a devizahitelek ugyanezt valósították meg, csak épp megtévesztéssel és csalással – amire senki sem számított.

“Amikor felvettem a hitelt, még csak havi 40 ezer volt a törlesztőm, most pedig már 138 ezer forint”

loading…


Erről itt írtam bővebben.

VL: én is írtam róla, elsősorban a tisztességtelen kamatemelés miatt alakultak így a törlesztő részletek. Magyarul a „csalás faktor” emelte ilyen magasra az törlesztés összegét.

“10 milliós hitelre már kifizettem öt év alatt 6,4 milliót és mégis alig 430 ezerrel csökkent a tartozásom. Lenyúlta a bank a pénzem.”

Erről meg itt írtam. A cikkből azt is megtudod, mi az az annuitásos hitel, meg egyenletes törlesztésű, mennyi kamatot fizetsz tíz évre és mennyit 25 évre. Ha neked ezek nem tiszták, érdemes elolvasnod a cikket.

VL: A tőketartozás erősen kamat és futamidő függő. Nem ez probléma gyökere.

“Miért emelte a bank a hitelek kamatát, amikor a svájci bank éppen hogy csökkentette a frank alapkamatát?”

A bank a devizaforrásokat legtöbbször 3-12 havi futamidő mellett veszi fel, amit újra és újra meg kell újítani. Azonban hogy aktuálisan mennyiért kap a bank újra hitelt, ahhoz nem sok köze van a frank alapkamatának, illetve sokkal többet nyom a latba az ország és a bank aktuális megítélése. A válság kitörése utáni időben se Magyarország, se a magyar bankok nem voltak a befektetők kedvencei, ezért nagyon megdrágultak a bankok forrásköltségei, amit indokoltan továbbhárítottak az ügyfelekre. Ez jogos volt, azon mondjuk lehet vitatkozni, hogy a helyzet normalizálódása után nem siettek kamatot csökkenteni, tisztelet a kivételnek.(Ennek oka meg a brutális bankadó volt.) De egy bank soha nem annyiért kap forrást, amennyit a jegybanki alapkamat. (Az anyabanki forrás és a swap forrásköltségén lehetne vitatkozni, most nem fogunk.)

VL: ott sántít erősen a szerző érvelése, hogy a bankok egy forrást nem 3 – 12 hónapra vesznek fel, hiszen a teljes összeget a bank már felvette és folyósította is az ügyfélnek a szerződés megkötésekor. A deviza- és kamatswap valóban legtöbbször 3 – 12 hónapig él, és utólag okozhat költségeket a banknak. Ez viszont nem az ügyfél gondja, annak ráterhelése nem csak etikátlan, hanem nyilvánvaló csalás. A cikkíró megint elfelejti, hogy egy üzleten a bank nem csak nyerni hanem bukni is tud. A bukás gátlástalan tovább hárítása a valódi probléma a devizahitelek kapcsán.

Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: http://www.civilkontroll.com/newsletter/

“Miért adott a bank alacsony fizetésre hitelt? Ő a hibás, felelőtlenül hitelezett.”

A fizetésről annyit, hogy a nagy magyar rögvalóság az (volt), hogy mindenki minimálbérre volt bejelentve és ennek a többszörösét kereste. A bank gyakran ebből indult ki, ezért is adott hitelt papíron alacsony jövedelemre. A másik az állami kezességvállalás. Az állam azt mondta, hogy kezességet vállalok a fészekrakó program keretében az adósokért, nekik elég 10%-ot letenni, sőt azt sem kell, az is lehet szocpol. Ha te lettél volna a bank, te nem adtál volna kölcsönt szinte bárkinek akkor, ha az államtól kaptál kezességet? Persze ezeken túl is valóban elég felelőtlen volt gyakran a hitelkihelyezés, ebben a bankok is hibáztak. De olyan szívesen hallanék néha a hitelfelvevők és az állam felelősségéről is, mert arról valahogy soha nincsen szó. Tegyük fel úgy a kérdést, hogy mennyire volt felelőtlen az, aki egy devizás hitelben elígérte a nettó fizetésének felét a következő 25 évre?

VL: megint bicskanyitogató érvelést tapasztalunk a cikkíró részéről. Nem bankároknak közvetített a bank hitelt (ami végül is nem hitel, hanem egy öszvér termék volt) hanem egyszerű embereknek, akiknek fogalmuk sem volt arról, hogy mit vállaltattak velük, vagy mi várhatott rájuk. Valóban az államnak több felelősséget kellett volna vállalnia, de ez már politika, nem pénzügy. A bankok részéről egyértelmű a felelőtlenség, mert egyik ügyfél sem képes korlátlan kockázatot vállalni. Itt újra tetten érhető a bankok mohósága, ami miatt őket terheli a felelősség a kockázatos hitelek bedőléséért.

“3 ezer ember lett öngyilkos az elmúlt években a devizahitelek miatt.”

loading…


Ez egy akkora légből kapott ostobaság, hogy szinte reagálni is kár rá. Két perc guglizás után rájöhetünk, hogy ez azt jelentené, hogy évente 25-30%-kal nőtt az öngyilkosok száma 2008 óta. Ezzel szemben nem hogy nőtt, de a statisztikák szerint csökkent a számuk. (Gondolom azért senki nem lett öngyilkos, mert csökkent a havi törlesztője a forint erősödése miatt, ezért írtam 2008-at). Erről bővebben itt már írtam.

VL: durva, érzéketlen, undorító és kegyeletsértő hozzáállás. Többet nem kívánok hozzá fűzni.

“Szinte minden család küzd a devizahitellel, ez a legnagyobb gond most az országban.”

– A devizahitelesek problémái már három éve szinte napi szintű hír, ezért nem meglepő, hogy a felmérések szerint az emberek erősen túlbecsülik az érintett családok arányát. A valóság az, hogy mindössze a családok 13%-a érintett a kérdésben. Sőt, mindössze a teljes lakásállomány 0,8%-a van veszélyben nem fizetett deviza lakáshitel miatt, cikk itt.

VL: ez egyszerűen nem igaz, 1,7 millió DH szerződést kötöttek. A családok harmada érintett.

Na, remélem sikerült összeszedni a leggyakoribb kérdéseket és kijelentéseket a témáról. Ha szeretnél további írásokat olvasni a pénzügyekről, kattints ide, ha követnél a facebook-on, hogy ne maradj le egy írásról sem, akkor ide, ha jönnél a hat alkalmas pénzügyi oktatásra 25 ezerért, akkor ide, ha pedig pénzügyi tanácsadás kell, akkor pedig ide.

VL: jobb, ha tőle nem kér senki sem tanácsot. A cikkíró inkább menjen el péknek, annak talán még alkalmas lesz, bankárnak semmiképpen.

loading…


Szólj hozzá

Hozzászólás