BANKÁROK! RETTEGHETTEK! ITT A SÁRGAPÓLÓS VESZEDELEM!

Ki tudja azt megmondani, hogy legközelebb éppen hol bukkannak majd fel? smiley

  • Googleplus
  • Youtube

Ha már a kormány képtelen megvédeni az átvert magyar devizakárosultakat a tisztességtelen bankoktól, akkor azok veszik kezükbe a dolgokat! Több hasonló elszánt, és kitartó devizakárosultra lenne szükség!

 

Tisztelt Nemzeti Civil Kontroll!

A Sárgapólós veszedelem – „A nagy banki ügyintézés” ismét jól sikerült

A demó, ami miatt nagyon izgult a bankvilág. Leginkább azért, mert fogalmuk sem volt róla, hogy mi fog történni. Nem tudhatták, mert még a Sárgapólósok maguk is több lehetőséget nyitva hagytak. Minden jól alakult, mert akartuk, hogy jól alakuljon, mert tettünk azért, hogy jól alakuljon.

Résztvevők:

– Rettegő bankárok

– Feszült, és megfeszült biztonsági őrök

– Fegyelmezett, de határozott ellenállók

– Figyelmes rendőrök

– Értő, egyre jobban megértő közönség



Mérleg:

– Eljárás az otp fiókvezetője és egyik biztonsági őre ellen garázdaság miatt.

– Egész napra bezárt a cibaszok veled bank

– Egész napra bezárt a kamatemelő és hitvány bank

– Ráfázkend bank kulcsra zárta az ajtaját (midkét zárral) és csak egyenként engedték be az ügyfeleket

FONTOS! Kedves olvasók, „devizahitelesek”! A Honlapunkon illetve Facebook oldalunkon is folyamatosan tájékoztatni fogunk Titeket az Államperrel, és más ügyekkel kapcsolatos friss hírekről. Kérjük, hogy segítsd a munkánkat azzal, hogy a Facebook oldalunkra meghívod az ismerőseidet, illetve ide kattintva feliratkozol a hírlevelünkre is. Nemzeti Civil Kontroll.

Mindezt kb. 40 elszánt ellenálló érte el, akik nagy része Sárgapólóban jelent meg.

Több, mint húsz emberen volt fekete kendő. A fekete kendő továbbra is annak lesz a jelképe a tüntetéseinken, hogy ki vállalja be tudatosan a szabálysértést, ki vállalja be, hogy akár el is viteti magát. Lesz még rá alkalom. De mindig lesz létszámfeltétele. Mi húszan már megmutattuk. Most mutassák meg mások is.

A legfontosabb, hogy betartottuk, amit ígértünk: Csak akkor vitetjük el ismét magunkat, ha ezt legalább 50 ember bevállalja. Úgy tűnik erre még sokan nincsenek felkészülnek. A legtöbb emberben még nagyobb a félelem, mint a vágy a szabadulásra. Vannak akik ezt úgy gondolják, a többség azt várja, hogy mások kaparják ki a gesztenyét. Ők pedig csak felvonulhassanak a győzelmi menettel. Ez most nem jött be. Egyre inkább úgy látom, hogy csupán azok fognak szabadulni, akik aktívan cselekednek.
NemFieznek, és Perelnek, és Tiltakoznak. Nem vagy! ÉS! Mindet együtt teszik, aktívan cselekednek, felhagynak a megváltók zavaros elméleteiben való bizakodással. Elhiszik végre, hogy ezek a zavaros, sokszor előre láthatóan elérhetetlen gondolatok csak arra valók, hogy eltereljék a figyelmet a cselekvésről, a cselekvés mindenhatóságáról.

Nem jelentettük be a rendezvényt. Mert bejelentési kötelezettség csupán a közterületre szervezett rendezvényekre vonatkozik.

Mivel korán érkeztünk az összes környékbeli bankra rátettük a tisztességtelenség bélyegét kívül, és ahol tudtuk, az ATM térben is.
A kamatemlő és hitvány banknál ebből hamar ki is alakult egy kis tettlegesség, papírtépés, kézfogósdi. Majd rábeszélték egymást a biztonsági őrök, hogy jobb lesz nekik, ha nem kötnek bele a Sárgapólósokban. Azokba meg semmiképpen, akiknek fekete kendő van a nyakában.

9 órakor rövid megbeszélés, és indult is a csapat piCsányi bankjába.
Nem tudom megfejteni, hogy vajon az otp mit gondolt. Nem hitték, hogy bemegyünk akár harmincan is? Vagy pont azt akarták, hogy bemenjünk, és valamit ránk tudjanak húzni?

Történt ugyanis, hogy még a normál időkben is az ajtóban álló őrök sem állták utunkat. Most nem volt készséges hosztesz, aki segített volna sorszámot húzni.

Ellenállás nélkül jutottunk be az ügyféltérbe. Akár csapdának is tűnhetett volna. Leginkább akkor, amikor megjelent több sötét pólós magukat biztonsági őrnek kiadó személy. Elkezdték taszigálni, lökdösni a békésen véleményt nyilvánító embereket. Ebből viszont hangos szóváltás kerekedett, mert sokan megrémültek, a kirívóan közösségellenes banki fellépéstől.

Igazoltatás, és feljelentés lett a vége. Úgy gondoljuk, hogy a biztonsági őr, és a fiókvezető is elkövette a garázdaság bűncselekményi alakzatát. Ha piCsányi nem tudja meggyőzni előzetesen ennek ellenkezőjéről a rendőrséget, akkor ez úgy fog kezdődni, hogy kihallgatják őket, tintával összekenik a kezüket, megmérik a magasságukat, lefotózzák mindkettőt közelről…

– Megtörténik az első bankár rabosítása Magyarországon.

Következett a Ráfázkend bank.

Itt ügyet intéztünk, a biztonsági őrök folyamatos rendőrséggel való fenyegetése közepette. Nem értem, miért baj, ha igazságot tartalmazó feliratokat helyez ki valaki a bankfiókban?

Vicce volt az ügyintéző is, amikor Bognár Tibi megmutatta neki az elszámolását, és rákérdezett az egyik összegre. A bankár laza mozdulattal áthúzta az elszámolásban vitatott számot, és közölte, hogy ez nem jó. Amikor kértük, hogy legyen kedves írja alá, hogy azt ő tette, akkor valamiért befeszült. Arról sem nyilatkozott, hogy hogyan gondolja a bank, hogy egy általuk is elismerten (már áthúzottan is) valótlan adatokat tartalmazó elszámolás alapján pénzt követeljenek.

Benéztünk a Kamatemelő és Hitvány bankhoz is.

Vagyis csak néztünk volna. Itt jelent meg először a Sárgapólós Veszedelem fogalma.

Két őr állta utunkat, és egy belülről támasztotta az ajtót. előbb arra hivatkozta, hogy sárga pólóban nem mehetünk be. Miután többen átöltözésbe, néhányan pedig vetkőzésbe kezdtek, kitalálták, semmilyen pólóba, sőt anélkül sem lehet belépni a fiókba. Aztán úgy gondolták, hogy megtalálták a megoldást: -Egyenként bemehetünk. Csakhogy több szereplője volt az ügyletnek, ami után érdeklődtünk volna. Kellett még szakértő, tanácsadó, tanú…
Mivel tetten értük őket, hogy az egyik pultnál legalább öt ügyfél ült, így ez az érvük is porrá lett.

Hoztak egy papírt, miszerint a bank technikai okok miatt bizonytalan ideig zárva van.

Ami jó, hogy ez így maradt egészen zárásig.

Tisztelt Olvasóink!
A Facebook egy ideje korlátozza a nem fizetős postok láthatóságát. Ami azt jelenti, hogy a Facebookon közzétett cikkek negyed annyi embert érnek el, mint korábban.
Ha értesülni szeretnének az oldalunk frissítéseiről húzzák az egeret a Facebook oldalunkon a "Tetszik/Liked" gombra és pipálják ki az értesítéseket hogy megjelenjünk a hírfolyamban. FACEBOOK: https://www.facebook.com/pages/Nemzeti-Civil-Kontroll/342783665741979

Mivel Veres Istvánnak 11 órára időpontja volt a cibaszok veled bankban, így néhányan átmentünk oda. Ezt a megbeszélésünket meghallották a rendőrök, és előre sietve figyelmeztették a kifosztókat a közelgő Sárgapólós Veszedelemre. Újraterveztünk. Ismét kettéváltunk. A villamos takarásában a csapat egyik része az Elveszemsz bak felé indult, ahol így nem tudtak felkészülni, nem tudtak bezárni. Az ügyintézésen kívül a véleménynyilvánítás is megtörtént.

Hosszas tanakodás után a cibaszok veled bank végül az időpont foglalással rendelkező Istvánt fogadta. Természetesen néhányan elkísértük. Biztosan nagyon lefáraszthattuk őket a kérdéseinkkel, mert utánunk már nem akartak több ügyfelet fogadni. Hiába következett volna Kövesi Katalin Dán Judit kíséretében. Ők már az ATM téren nem jutottak túl.
Így írták le véleményüket, élményeiket:

Dán Judit:

„A CIB(aszok veled) bankban is volt ügyintézni valónk. Pontosabban lett volna.

Belépés után az ügyintéző arról tájékoztatott, h technikai okok miatt nem tud fogadni és a kérdésemre, h mégis milyen jellegű az ok és meddig kell várni, h elhárítsák a problémát nem tudott érdemben válaszolni.

Milyen technikai okok lehetnek, melyre egy bank nincs felkészülve és még csak azt sem tudja, h mikor tudja újra kiszolgálni az ügyfeleket?



Ilyen nagy a baj?

Mára kezelhetetlenné váltak a problémák?

Nem tudnak pénzt kifizetni? Meg kell várni, míg másik bankból idehozzák?

Összeomlott a rendszer?

Vagy velem van a baj? Félelmet keltettem bennük?

Mindeközben észrevettem két civil ruhás rendőrt, akik ott ültek bent és várakoztak. Ekkor ismét gondolhattam volna, h Ők is ügyintézésre várnak, de ha nekem nem lehet, akkor nekik miért lehetne?

Kövesi Katalin:
10.30h-kor oda értem a cib bankhoz többed magammal, ügyet intézni! 2-3 főt engedtek be egyszerre, megpróbáltam türelmes lenni!
Délben amikor én következtem volna, hirtelen bezárt a bank ,és vállrángatással elintézték a bezárás tényét! Próbáltam kiszedni belőlük hogy mi az ok ,amiért bezártak! Közölték hogy technikai okok miatt! Felhívtam a központot, akkor még nem is tudták hogy miért van zárva!12.50h-kor került ki a hiba üzenet az ajtóra!
14.00 h-ig nem tudták megmondani hogy mi a technikai hiba, és meddig tart! Elindultunk a medve utcai központba, ott egy irodában sem tudtak fogadni! Mehettem a banki ügyintézőhöz, aki végül is elárulta hogy demonstrálok miatt zárt be a bank!
Na én erre még jobban felháborodtam! Közölte azért zárt be a bank, mert már robbant bomba, és félnek a további robbantgatástól! Érdekes hogy addig amíg nem szóltunk hogy mi is a csapathoz tartozunk, csak para volt, utána hogy megtudták, hogy mi is…  na ment a susmus hogy most mit is mondhat, és mit is tehet!
Érdekes volt, hogy senki nem vizsgálta át a holmimat, hogy van e nálam bomba, a másikdolog hogy a terroristák lettünk ,akik bombával futkoznak!
De egy fél óra múlva végre sikerült panaszt tennem az Oktogoni nyitva tartás miatt, sőt megtudhattam hogy még mindig élő a hitelem! Egyébként nem adtak ki sem a múlt, sem a jelenbe történő eseményekről!
Csak levélben hajlandók válaszolni! Tehát megint kezdődik a levelezgetés, hogy mit csináltak tisztességtelenül, a mai napig! Hajrá!!!

Mikor már mindkét bank stabilan zárva volt, néhányan elmentek még a Nyugti térre az MindenedKellBazmeg bankhoz. Hamar kiderült, hogy a hírünk megelőzött minket. Rettegve fogadták a Sárgapólósokat. Itt is kellet kicsit kiabálni, mert semmilyen adatot nem akartak kiadni.

A nap zárásához közeledve méltó módon fogadták a jelenlévők a Cibaszok veled bank alkalmazottait. Érdekes, hogy korábban hasonló esetben biztonsági szolgálat jött értük, és autókkal menekítették a kifosztók az bankárokat. Nagy lehet a gáz, mert már erre sem telik. Érdemes az alkalmazottaknak elgondolkodni azon, amit mér legalább két éve mondunk: Őket fogják először beáldozni a patkányok.

A főnökség közönye miatt az alkalmazottak a Sárgapólósok hangos véleménynyilvánítása közepette gyalogosan, megszégyenülve voltak kénytelenek kimenekülni a fiókból.

 

Kedves banki alkalmazottak! Nem lenne itt az ideje végre abbahagyni a falazást a főnökeiteknek?

A végén még megvártuk, hogy valóban képes-e zárásig rettegni a Kamatemelő és Hitvány bank. Képes volt.

Kedves fotelforradalmár, barátunk! Mire vársz?

Láthatod, hogy nem fogjuk helyetted megcsinálni.

Azt is látnod kell, hogy ez a bátor csapat bármire hajlandó, bármit bevállal. Bátrak, elszántak, segítőkészek, de nem hülyék, nem hagyják magukat kihasználni. Viszont veled együtt képesek győzelemre vinni az ügyünket. Bármi áron.

Ha továbbra is csak a hatalom által támogatott látszatcselekedetekhez akarsz díszlet lenni, akkor menj inkább a megváltónak öltözött bohóccal.

Ha még sokáig akarsz szenvedni, akkor támogass olyanokat, akik egyre bonyolultabban mondják el, hogy hogyan vertek át, és továbbra is a hatalom által irányított igazságszolgáltatástól várják, hogy a hatalmat rendre utasítsa.

Ha úgy gondolod, hogy meg akarod oldani, akkor gyere velünk.

A Sárgapólós Veszedelem már nem csak a bankárok félelme. Valós kiállás szabadságért, igazságért, azok igazáért, akik nem tudják még…

A Nem adom a házamat mozgalom facebook oldalán további információk és képek találhatók az eseményről: https://www.facebook.com/Nemadomahazamat

Tisztelettel: Póka László Nem adom a házamat mozgalom 0630-931-9802  

  • Googleplus
  • Youtube

Szólj hozzá

Hozzászólás