AZ ÚTZÁR

Tisztelt Nemzeti Civil Kontroll!

Gyere ki az utcára, hogy ne kerülj utcára! – 4 órás útzár. Mert megmondtuk, hogy négy óra lesz. 
 
  • Googleplus
  • Youtube

Most is nehezen találok szavakat, mint ahogyan 19-én 16 óra előtt kicsivel, miközben a Bazilika felöl érkeztem a gyülekező helyhez.
Közel 150 embert láttam, nagyrészüket sárgában. 150 embert, akik közül nagyon sokan úgy készültek, hogy ha kell, elvitetik magukat. 150 bátor harcost, akiket már nem érdekel, hogy a hatalom mit mond. Ők azok, akik igazságért, szabadságért, akár szabályokat is sértenének.




 
Lesz még erre alkalom. Biztos vagyok benne, hogy hosszú és rögös lesz még az út. Mindent megtesznek, – mint ahogyan most is – hogy a formálódó, valódi ellenállást megtörjék. Megpróbálnak megfélemlíteni, cseleket alkalmaznak, dumagépeket küldenek, gumicsontokat dobnak…
De mi megyünk tovább. Inkább kevesen az igaz úton, mint megalkuvókkal, árulókkal, vagy álmodozókkal a zsákutcákba.
Tegnap láttam a csillogó tekinteteket. Azokban benne volt az elszántság, benne volt az áldozatkészség. 
Azok a tekintetektől én megijednék, ha kifosztó, vagy azok kiszolgálója lennék.

FONTOS! Kedves olvasók, „devizahitelesek”! A Honlapunkon illetve Facebook oldalunkon is folyamatosan tájékoztatni fogunk Titeket az Államperrel, és más ügyekkel kapcsolatos friss hírekről. Kérjük, hogy segítsd a munkánkat azzal, hogy a Facebook oldalunkra meghívod az ismerőseidet, illetve ide kattintva feliratkozol a hírlevelünkre is. Nemzeti Civil Kontroll.


Örülök a sok felszólalásnak. Örülök az aktivitásnak. Ezt kell tovább fokozni, Az aktívaknak még aktívabbaknak kell lennie. A többieknek végre cselekedniük kell.
 
Fokozzuk a nyomásgyakorlást. Július 5-én vasárnap találkozunk Trócsányi lakásánál, és megkérdezzük a bankmentő törvényekről, és arról a 14 óráról, amit a bankárok parancsára a vitával töltöttek. 
Ha már ott leszünk beköszönünk Csányihoz, Matolcsihoz, Orbánhoz, Rogánhoz, Vargához. Mivel vásárolni délután sem mehetünk, dalolunk kicsit Semjénnek is.
A túra gyalogosan, autóval, és tömegközlekedéssel is teljesíthető.
 



Ott a végén fogjuk megbeszélni a legkitartóbbakkal a következő nyomásgyakorlást.
 
Természetesen most sem fog érdekelni, hogy tudomásul veszik-e a rendezvényt. Mi ott leszünk. Gyülekező 10 óra körül. A létszám itt is fontos, de nem miattunk, hanem miattad. Magadért gyere el!
 
Nagyon örülök, hogy ilyen bátor, kitartó emberekkel harcolhatok. Este fél kilenckor is a hideg szél – és sokaknál betegségek – ellenére is még közel százan ültünk az úton.
 
Képek a demóról: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1155440464481897.1073741936.626932930665989&type=3 
 
 
Tisztelettel: Póka László Nem adom a házamat mozgalom 0630-931-9802 

  • Googleplus
  • Youtube

Szólj hozzá

Hozzászólás