AZ ORSZÁG SZÉGYENE:cselhez kellett folyamodni!

Kicselezték a Fideszt az áfacsalásos ülésen

Mégis meghallgatta a parlament számvevőszéki és költségvetési bizottságának ellenőrző albizottsága az áfabotrányt kirobbantó Horváth Andrást. A fideszesek nem mentek el a meghallgatásra, mert szerintük az ügyészségnek kell vizsgálódnia az ügyben. Horváth az ülésen egy zöld dossziét mutatott fel, amely állítása szerint az adócsaló cégekről szóló adatokat tartalmazza. Szerinte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is tudott az ügyről 2011 óta.

Kedden délután jelentette be a Fidesz, hogy képviselőinem vesznek részt az ülésen, mert szerintük az ügyészség, nem pedig a parlament feladata tisztázni, hogy valós-e, amit Horváth András állít. 

A fideszes és KDNP-s képviselők tegnapi döntésük értelmében bojkottálták a szerdai bizottsági ülést, ezért az határozatképtelen volt. Ennek ellenére, konzultációs jelleggel megtartották az ülést – így döntött Z. Kárpát Dániel, az albizottság jobbikos elnöke.

Erős emberekkel szemben

Az ülés elején Horváth rövid beszédet mondott. Azt mondta: rendszerszintű problémáról van szó az áfacsalások körül, ezért fontos, hogy a parlament is foglalkozzon vele. "Nem elég csak az ügyészség és az Állami Számvevőszék esetleges vizsgálata. Politikai akaratra van szükség ahhoz, hogy a korrupciót fel lehessen számolni" – mondta.


Szerinte olyan erős emberekkel állunk szemben, akik mögött oligarchák és bizonyos politikusok állnak, a tisztulás elképzelhetetlen politikai akarat nélkül. Hozzátette, hogy az olajügyek nem haltak el, csak átalakultak, aki pedig az áfacsalási ügyben hallgat, vagy nem támogatja a tisztulási folyamatot, afelett a választók mondanak majd ítéletet.

Az ülésen Horváth András megerősítette azt, amiről az Origo írt, hogy egy évvel az után, hogy Rogán Antalt megkereste az üggyel kapcsolatban, levelet írt az áfacsalásokról másik két fideszes politikusnak is: Lázár Jánosnak és Cséfalvay Zoltánnak. A közvetítő Révész Máriusz fideszes politikus volt, neki kellett átadnia a leveleket, és Révész azt mondta Horváthnak, hogy teljesítette a kérést. A két politikustól viszont később semmilyen visszajelzést nem kapott.

Horváth azt állította, hogy biztosan tudja, hogy egy kollégája tájékoztatta az ügyről 2011 tavaszán Varga Mihályt, aki akkor még nem nemzetgazdasági miniszter, hanem a Miniszterelnökség államtitkára volt. Úgy tudja, a Fidesz-frakció annak idején napirendre is tűzte a kérdést, de nem tudja, mire jutottak a képviselők.

A titokzatos zöld dosszié

Horváth az ülésen egy zöld dossziét mutatott fel, amelyben állítása szerint az élelmiszer-ipari csalásokról szóló adatok szerepelnek. Szerinte az abban szereplő vállalkozások 29 milliárd forint áfát csaltak el pár év alatt. Ezeket az adatokat azonban csak akkor ismerteti, ha zárt bizottsági ülés lesz.

Általánosságban annyit árult el, hogy az áfacsalások nagy haszonélvezői között sok olyan cég van, amely Romániába vagy Szlovákiába exportál Magyarországról, de olyan cégek is szerepelnek a listán, amelyek Svájcba és Hollandiába visznek ki árut. Megemlítette azt is, hogy Svájcban "nagyon sok áfacsalásból származó pénz parkol", és szerinte a nemrég aláírt svájci–magyar adóegyezmény miatt "van félnivalójuk azoknak, akik ott parkoltatják a pénzüket".

Az ülésen az ellenzéki tagokon kívül megjelent több MSZP-s politikus, például az MSZP elnöke is. Mesterházy Attila az Origónak azt mondta, hogy azért ment el, mert az ügyet fontosnak tartja, de a vizsgálóbizottság felállításáról szóló ívet azért nem írja alá, mert a Jobbikkal nem akar egy listán szerepelni.


Az ülésre meghívták Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert és Matolcsy György jegybankelnököt is, de a kormánypárti képviselőkhöz hasonlóan ők sem mentek el.

Horváth András volt NAV-os adóellenőr pár hete állt a nyilvánosság elé azzal, hogy a NAV bizonyos cégekkel kivételezik, és nem vizsgálja ki az áfacsalásaikat. A bejelentése utáni hétvégén a kormány két nap alatt átvilágította az egész adóhivatalt, és nem talált semmi problémát, a NAV pedig feljelentést fontolgat Horváth András ellen.

Az egykori revizor az ügyészségen is feljelentést tett, majd a múlt héten azt mondta, nem indítottak nyomozást, hanem feljelentéskiegészítést kértek. Horváth András eközben azt állította, hogy korábban több kormánypárti politikust is felkeresett már az üggyel kapcsolatban, köztük Rogán Antal fideszes frakcióvezetőt is, de a megkeresésnek nem lett következménye.

Forrás: Origo

Szólj hozzá

Hozzászólás