Európai Bizottság üzenete és a következmények

A mellékletben olvasható, Európai Bizottság Jogérvényesülési és Fogyasztópolitikai Főigazgatóságnak címzett, 2016. február 28-i „Tájékoztató és kérelem – sajátos népszavazással” című iratomat a

Nemzeti Civil Kontroll az alábbi

„Tekintettel arra, hogy többszázezer ember újólag végveszélybe kerül a kilakoltatási moratórium lejártával,




mindazok, akik egyetértenek az alábbiak közlésével, illetve legalább úgy fáj  számukra az, hogy honfitársaikat jogtalan módon, becstelen eszközökkel kifosztják, mint nekem,az alábbi e-mai címre megküldhetik az alábbi iratot egyetértésük ilyen módon történő kifejezésével. :

JUST-CHAP@ec.europa.eu

felkérésemmel tette közzé, és szerintem az Európai Bizottság Jogérvényesítési és Fogyasztópolitikai Főigazgatósághoz az ezek után tömegesen beérkező egyetértési iratra tekintettel tájékoztatott a mai napon az alábbiakban olvasható, Veronica Manfredi egységvezető sajátkezű aláírásával ellátott levélben többek között arról, hogy

„Megerősíthetem, hogy az Országgyűlési által 2014-ben elfogadott fenti törvényekre vonatkozó aggályokkal kapcsolatban mástól is kaptunk hasonló panaszt.

Örömmel tájékoztatom, hogy a bizottsági szolgálatok az Ön és mások panaszai alapján az EU Pilot rendszer útján konkrét kérdéseket intéztek a magyar hatóságokhoz a magyar jogszabályoknak a 93/13. EGK Irányelvnek és a Bíróság vonatkozó ítélkezési gyakorlatának való megfelelésével kapcsolatosan.

A kialakult gyakorlat alapján a Bizottság kapcsolatba lép az érintett tagállami hatóságokkal, és tájékoztatást kér vagy megoldást keres a problémára. Csak ily módon állapítható meg teljes bizonyossággal a ténybeli és a jogi helyzet minden aspektusa, és vonható le a megfelelő következtetés.

Tudomásul vettük, hogy Ön hozzájárult kilétének, valamint panasza teljes tartalmának közléséhez, és panaszát az igazoló dokumentumok között kérdéseinkkel együtt továbbítottuk a magyar hatóságoknak.”

Az irodámba folyamatosan érkező banki adósoktól szerzett tájékoztatás alapján megállapíthatóan a 2014. évi XXXVIII., XL., LXXVII. számú törvények miatti jogfosztás nagyságára, bankok által kívántan állandósult adósi végveszélybe kerülésre tekintettel természetesen sokkal többet akartam elérni, de a bíróságoknak államhatalom általi gúzsbakötése és a folyamatos jogtiprása után fenti, Veronica Manfrédi levél közlése mégis csak egy reménysugár.

Fentiek folytán tudomásul kell vennem azt az eddig tapasztaltakból, hogy amennyiben az Európai Bizottságnál tevékenykedő Jean-Claude Junckeri adminisztráció nem működne, akkor még ennyi reménye sem lenne több millió tisztességes magyar embernek ahhoz, hogy elkerülje a Matolcsy Bank és Kereskedelmi bankok általi teljes kifosztást. Elég szégyen az a magyar hatalmi elit számára, hogy magyarul nem tudó emberektől várható egyedül a rend, a jogállamiság helyreállítása ez esetben, vagy legalábbis szégyenüknek kellene lenni akkor, ha lenne szégyenérzetük.




Ellenben úgy látom  http://24.hu/kozelet/2016/07/08/a-bekemenetesek-lemondatnak-az-egesz-europai-bizottsagot/  cím megnyitásával olvasható írásból, hogy éppen most döntött úgy a magyar békemenetes társaság, hogy a devizaadósok reménysugarát jelentő  Jean-Claude Junckeri adminisztráció ellen petícióval fellép:

„Mindezekre tekintettel kérjük az Európai Parlamentet, hogy vizsgálja ki Jean-Claude Juncker és az általa vezetett bizottságok felelősségét, azon amputáció miatt, amelyet a Brexit révén az Európai Unió közösséget érte és bizalmatlansági indítvány elfogadásával mozdítsa el hivatalából a Juncker-bizottságot, és tegyen pontot az Európa számára csúfos kudarcokat hozó Juncker-korszak végére.”

Szerintem megtudták ezek azt, hogy oly zökkenőmentesen nem várható a jövőben az Európai Bizottság akadályozása folytán az, hogy a több millió magyar banki adós teljes kifosztása hazánkban befejeződjön, vagy keveslik a Matolcsy Banknak 260 milliárdos hasznát a magyar adósok kárára, és ezért döntöttek úgy, hogy petícióznak – aláírást gyűjtenek.

Más értelmes okuk erre az aláírás gyűjtésre nincs, hiszen októbert 2-án egy teljesen értelmetlen, joghatás kiváltására alkalmatlan mondvacsinált másfajta népszavazásra rengeteg pénzt felemésztve úgy is sor kerül alantas indulatok felkorbácsolása végett, de ha már így van, akkor javaslom én is azt, hogy hát akkor népszavazzunk úgy is, ahogy a békemeneteseknek nem tetszik.

Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: http://www.civilkontroll.com/newsletter/

Javaslatom azt, hogy  az alább olvasható korábbi írásomnak utolsó sorait minden olyan tisztességes magyar ember küldje meg az Európai Bizottság címére, akinek elege van a hatalmon lévő, vagy ellenzékinek mondott magyar hatalmi elit ámokfutásából, lelketlen ország fosztogatásából, a magyar emberek millióinak bankok által kifosztásából  és mindenfajta korrupcióból.

Az alábbiak szerint:

Tisztelt Veronica Manfredi!

Végveszélybe kerültek ujólag a magyar nép tisztességes milliói, kérem soronkívűl  segítsenek.

Ezzel a levelemmel egyébként természetesen tájékoztatom az Európai Unióhoz tartozó minden országnak Kormányát azzal a szándékkal, hogy az Európai Parlamentben a magyar hatalmi elitnek példátlanul kártékony magatartásának megszüntetése végett az Európai Bizottságot képviselőik útján támogassák.

 

Siófokon 2016. július 8. napján                            Tisztelettel:      ………………………………..

 

                                                                                                                  Magyarország

Kérem adataim nyilvánosságra hozatalának mellőzését.




Erre az e-mail címre küldendő ez a szöveg:    JUST-CHAP@ec.europa.eu

és ez a megküldés egy szavazatnak minősül szándékaim szerint egy tisztességes Magyarország létrejötte érdekében.

Azt pedig egyszer kérdezzék meg a 80 milliárdos, vagy a Széles Gábor féle, vagy bármelyik hasonló médiától, hogy mikor óhajtanak beszámolni arról, amiről Veronica Manfrédi alábbi közlése szerint illene beszámolni:

„Örömmel tájékoztatom, hogy a bizottsági szolgálatok az Ön és mások panaszai alapján az EU Pilot rendszer útján konkrét kérdéseket intéztek a magyar hatóságokhoz a magyar jogszabályoknak a 93/13. EGK Irányelvnek és a Bíróság vonatkozó ítélkezési gyakorlatának való megfelelésével kapcsolatosan.”

A konkrét, magyar hatóságokhoz érkezett kérdések közlését firtatom ezeknél a lakájmédiáknál. Lagzi Lajcsi rémtörténeteinek közlése helyett.

Siófokon 2016. július 8. napján.

Léhmann György

Szólj hozzá

Hozzászólás