MOST AZ EGÉSZ “DEVIZÁS”-TÁRSADALOM GYŐZELME A TÉT!

MOST AZ EGÉSZ "DEVIZÁS"-TÁRSADALOM GYŐZELME A TÉT!

Ami miatt engem perelnek, az nem más, mint a tevékenységemmel összefüggő közérdekű és figyelemfelkeltő tájékoztatás!

KÉRJÜK A MEGOSZTÁSOKAT! KÖSZÖNÖM.




Ami miatt engem perelnek, az nem más, mint a tevékenységemmel összefüggő közérdekű és figyelemfelkeltő tájékoztatás:

… nem kellett előre tudniuk a bankoknak arról, hogy az árfolyam változhat és esetlegesen a forint gyengülni fog, mert a bankok számára közismert tény, hogy az árfolyamok változó, soha nem állandó értékek.

Az eddigi bírósági ítéletekben szinte minden alkalommal rögzítésre is került, hogy a bankok számára az árfolyamváltozás iránya és mértéke előre nem meghatározható és ez az álláspont valóban nehezen vitatható… azonban amit az ügyfelek részére nyújtott hitelezői tájékoztatások kivétel nélkül mellőztek, az a KOCKÁZATKEZELÉS.

Az árfolyamváltozás korlátlan áthárítása azokban az esetekben (ilyen az összes szerződés) nyilvánvalóan TISZTESSÉGTELEN, ahol az ügyfelek(akik pénzügyi és pénzpiaci alapismeretekkel nem rendelkeztek) részére a KOCKÁZATKEZELÉSI LEHETŐSÉGEKRŐL szóló tájékoztatásokat nem nyújtottak.




Ezeknek a szerződéseknek és szerződéskötéseknek szembeötlő morális kockázata, hogy amíg a hitelezők pl. HITELKOCKÁZATI TRANSZFERTERMÉKEKEN KERESZTÜL az árfolyam- és hitelezési kockázatot üzleti partnerekre vagy a tulajdonosi cégcsoport tagokra áthárították (akik ezeket a kockázatokat kiküszöbölték), addig az adósok az árfolyamkockázat korlátlan viselésére kötelezettek.

Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: http://www.civilkontroll.com/newsletter/

Megjegyzem, hogy alaptalanul és tévesen állítják egyesek, hogy a deviza típusú kölcsönügyletek mögött nem voltak deviza fedezetek, mivel a bankok számára ennek előállítása és biztosítása nem okoz különösebb problémát, továbbá ez előttünk több esetben is okirattal igazolt tény. Azonban éppen ennek és ezeknek a fedezeteknek és a fedezetekhez köthető ügyletekenek köszönhető, hogy a bankoknak árfolyam- és hitelezési kockázata lényegében nem volt. Ezzel kapcsolatban az is tényszerűen megállapítható, hogy ebben a tekintetben gyakorlatilag kockázatmenetes hitelezésnek a költsége az adósokra áthárításra került, hiszen a hitelező hitelezési tevékenységével kapcsolatban a források- és fedezetek előállítása és biztosítása során keletkező költségei, az ügyfelek(adósok) költségeiben, azaz az ügyleti kamatokban megjelennek.

Az, hogy a bírósági eljárásokban vagy jogegységi határozatokban a fentiek és a banküzem működésére vonatkozó tények miért kerülnek mellőzésre, az vélhetően annak köszönhető, hogy a devizahitelezésben a Magyar Állam és a Magyar Nemzeti Bank meghatározó szerepeket vállalt …

Üdvözlettel: Falus Zsolt Ferenc Bankcsapda Egyesület.

Te fontosnak tartod Falus Zsolt perét? Támogatod, és ott leszel?

Megnézem a szavazási eredményeket

Loading ... Loading ...




FIGYELEM! A Facebook folyamatosan korlátozza a bejegyzéseink láthatóságát. Ha értesülni szeretnél az oldalunk új híreiről, akkor húzd az egeret a Facebook oldal tetejére a "Tetszik/Liked" gombra és pipáld ki az értesítéseket hogy megjelenjünk a hírfolyamban. KATTINTS IDE!

loading…


Szólj hozzá

Hozzászólás