AUTÓHITELEZÉS – ZSAROLÁS? ERŐFÖLÉNNYEL VALÓ VISSZAÉLÉS? NYOMOZ A RENDŐRSÉG

  • Googleplus
  • Youtube

Hiába járt volna vissza a törvény alapján öt év elteltével az adósnak a gépjárműve tulajdonjogát igazoló törzskönyv, az ügyfél szerint a Summit Pénzügyi Zrt. ultimátumot adott neki: ha nem engedi, hogy a bank továbbra is jogot formáljon a dokumentumra, akkor felmondják a szerződését – írja a Magyar Nemzet.

Az adós feljelentést tett, a rendőrség pedig büntetőeljárást indított az ügyben.



FONTOS! Kedves olvasók, „devizahitelesek”! A Honlapunkon illetve Facebook oldalunkon is folyamatosan tájékoztatni fogunk Titeket az Államperrel, és más ügyekkel kapcsolatos friss hírekről. Kérjük, hogy segítsd a munkánkat azzal, hogy a Facebook oldalunkra meghívod az ismerőseidet, illetve ide kattintva feliratkozol a hírlevelünkre is. Nemzeti Civil Kontroll. 

Egyre több devizahiteles adós áll a sarkára és nem hagyja, hogy hitelezője jogtalanul járjon el vele szemben. A Summit Pénzügyi Zrt. egyik ügyfele nemrég tett feljelentést hitelezője magatartása miatt, amely alapján a dunakeszi rendőrkapitányság bűnügyi osztálya kényszerítés elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást, egyelőre ismeretlen tettes ellen.

Az adós 2007-ben vásárolt autót, amelyhez a pénzintézettől kapott kölcsönt. Az ügyfél a törlesztőrészleteket éveken át rendben fizette, ám öt év elteltével egy különös levelet kapott hitelezőjétől. Ebben azt írták, hogy ha nem írja alá az újabb opciós szerződést, amely alapján a pénzintézet továbbra is magánál tarthatja a jármű törzskönyvét, akkor felmondják a hitelszerződést. A fenyegetés hatására az adós végül aláírta a dokumentumot, s visszaküldte a hitelezőjének.

A törzskönyv azért fontos, mert anélkül nem lehet az autókat értékesíteni, s a hitelezők gyakran csak az irat visszatartásával látják biztosítottnak a kihelyezett hitel fedezetét. Csakhogy ezt nem tehetnék meg, ugyanis a polgári törvénykönyv határidőt szab az opciós jog tekintetében. A jogszabály úgy fogalmaz: „a visszavásárlási jogot legfeljebb öt évre lehet kikötni, az ezzel ellentétes megállapodás semmis”.

Noha a Summit adósa engedett a nyomásnak, később megtudta, hogy nemcsak jogszabály tiltja a pénzintézet magatartását, de a Kúria is döntött arról, hogy öt évnél tovább nem tartható vissza a törzskönyv. Az adós ezután kereste meg ismét a Summitot, de hiába kérte a dokumentumot, a hitelező – megkötött szerződésre hivatkozva – megtagadta ezt. Az ügyfél ezután már nem habozott, s rendőrséghez fordult az ügyben.

Mint arról beszámoltunk, több finanszírozó társaság is megtagadja a törzskönyv kiadását, s ezt az általános szerződési feltételeiben is rögzíti. A bankok többnyire csak akkor adják ki az iratot, ha az adós a kölcsönszerződésben foglalt valamennyi kötelezettségét teljesítette. A jogszabályba ütköző feltételt megtaláltuk a Lombard Lízing Zrt., a Merkantil Bank, az MKB Euroleasing, a Raiffeisen Lízing, valamint a Hitex Pénzügyi Zrt., továbbá a CIB Lízing Zrt. és a Santander Zrt. általános szerződési feltételei közt is.

Tisztelt Olvasóink!
A Facebook egy ideje korlátozza a nem fizetős postok láthatóságát. Ami azt jelenti, hogy a Facebookon közzétett cikkek negyed annyi embert érnek el, mint korábban.
Ha értesülni szeretnének az oldalunk frissítéseiről húzzák az egeret a Facebook oldalunkon a "Tetszik/Liked" gombra és pipálják ki az értesítéseket hogy megjelenjünk a hírfolyamban. FACEBOOK: https://www.facebook.com/pages/Nemzeti-Civil-Kontroll/342783665741979




Kiderült az is, hogy a pénzintézetek általános szerződési feltételeit a Magyar Nemzeti Banknak nem kell jóváhagynia, ugyanis a jegybank szerint nincs jogszabályi felhatalmazásuk erre. Eszerint a pénzügyi fogyasztóvédelem felett őrködő szervezet hozzájárulása nem is szükséges ahhoz, hogy a hitelezők több százezer ügyfelüknek egyoldalúan meghatározzák a szerződéses kikötéseiket. 

  • Googleplus
  • Youtube

Szólj hozzá

Hozzászólás