"ADÓS" FIZESS! VAGY MÉGSE? HOL A SEGÍTSÉG?

A következő írás a HitelSikerek honlapján jelent meg.

Kell még segítség?

 

Kedves Olvasóink!

Deviza alapú kölcsönszerződések semmisek. Több okból is. De ha ezt a független magyar bíróság sorban kimondta volna a szerződésekről, akkor a magyar gazdaság veszélybe került volna. Állítólag. Meg amúgy is mi köze van a kettőnek egymáshoz?




A bankok olyan szerződéseket kötöttek, amelyek tisztességtelenek és érvénytelenek voltak, ám ez a kis baki milliárdokba került volna nekik, amit azért mégsem lehetett annyiban hagyni. Nem is hagyták. A milliárdok megvannak csak éppen az adósok fizetik ki.

Az adósok fizetési hajlandóságát a Kormány is folyamatosan segítette különböző megmentő akciókkal. Az egyik ilyen nagy sikerű beavatkozás az egyébként teljesen hibás és érvénytelen szerződésesek megmentése érdekében az volt, hogy lehetőséget adtak a vállalkozó szellemű adósoknak, hogy a meglévő törlesztésük mellé még egy törlesztést szerezzenek. A mézesmadzag az volt, hogy ezt a kis (árfolyamkülönbözet) gyűjtögetést majd csak 5 év után kell elkezdeni törleszteni és a különbözet kamatát elengedik. Jól hangzik, nem? Nem. Már akkor is szörnyen hangzott, de 2012-ben még sokkal több mindenben hittek az emberek. Például abban, hogy a bíróságokon a szerződések érvénytelensége be fog bizonyosodni és elegendő addig, ha időt nyernek az egyre nyomasztóbb terhek alól. Ezért 170 ezer(!) adós vállalta is. Az öt év jövőre letelik.

Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: http://www.civilkontroll.com/newsletter/

De mindenki nyugodjon le. Kézben tartják a dolgokat, hiszen a jogalkotók gondoskodtak arról is, hogy a törvény által szabályozott törlesztőrészlet maximum 15%-kal emelkedhet. Ez jó hír, nem? Nem. Mert a futamidőt kitolhatják. És minél tovább fizetünk egy kölcsönt, annál több lesz a kamat is. Logikus.

Szerencse, hogy a Jegybankra lehet számítani és minden ilyen esetre van egy jó tanácsuk. Jelen esetben az a zseniális ötletük támadt, hogy lehetőség szerint, a gyűjtőszámlán felhalmozódott összeget fizessék ki egy összegben az adósok.
Mit gondolnak, kell még segítség egy devizásnak?





A TV2 tények riportjában Galcsikné Erdős Éva szakértőnk is nyilatkozott:




FIGYELEM! A Facebook folyamatosan korlátozza a bejegyzéseink láthatóságát, ezért a Facebookon közzétett cikkek negyed annyi embert érnek el, mint korábban.
Ha értesülni szeretnél az oldalunk új híreiről, akkor húzd az egeret a Facebook oldalon a "Tetszik/Liked" gombra és pipáld ki az értesítéseket hogy megjelenjünk a hírfolyamban. KATTINTS IDE: https://www.facebook.com/pages/Nemzeti-Civil-Kontroll/342783665741979/

Szólj hozzá

Hozzászólás